Összeállítás a Qubit cikkéből vett szemelvényekkel.
Kétszáz évvel ezelőtt, 1823. január 22-én a 33 éves Kölcsey Ferenc pontot tett „Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból” című költeményének végére. Körülbelül ennyit tudunk biztosan a magyar irodalomtörténet talán legismertebb művének születéséről, mindenesetre a keltezéshez használt dátum 1989 óta a magyar kultúra napjaként él tovább.
A Honderü című lap február 24-i számának felhívása: „Minden nemzetnek megvan a maga néphymnusza, mellyel királyát élteti. A brittnek God save the kingje, a németnek Gott erhalte-ja stb. A magyar még nem bír illyennel. Avvagy kevesebb loyalitás melegítné keblünket? Bizonyosan nem. Erkel urnak jelen fináléja, valamint a 3-dik felvonás násznépi kara teljesen kipótolják e hiányunkat. Ebben több ihletszerü kegyelet, több fenség, abban tán egyszerűebb szózatok rejlenek. Be, dicső volna leírni egy nagyszerű néphymnuszt, mellyre Vörösmartynk’ koszorúzott koboza és Erkelünk’ gyönyörű lyrája egyesülnének. Rajta dicső magyar költér! Éltesse ön ama fejdelmet, ki első szólítá meg hű övéit szózatokkal, mik nem valának övéi. Hadd éltessük mindnyájan a jó királyt, ki magyar nyelven beszél magyar nemzetéhez!”
Néhány nappal később meg is jelent a pályázat kiírása, amelyről minden jelentősebb lap hírt adott: „Miként tavaly ugy az idén is meggyőződés az, hogy a nemzeti színház’ köréhez tartozik, költőink’ jelesebb lyrai költeményeinek becsét minél inkább emelni, terjedését és életbe juttatását a nemzetben elősegíteni, s ezt leginkább elérhetőnek véli, ha az illy költemények ének és zenére tétetnek, s ezt évenkint tenni szándékozván, ez évben ismét 20 arany pályadíjt tűz ki a legjobb népmelódiáért – Kölcsey Ferencz koszorús költőnk’ Hymnusára ének és zenekarra téve.”
A Kölcsey–Erkel-féle Himnusz szépen haladt az általános népszerűség felé. 1844 augusztusában először szólalt meg nyilvános ünnepségen, amikor az óbudai hajógyárnál vízre bocsátották a Széchenyi gőzhajót. A Honderü itt is folytatta a mű terjesztésében vállalt szerepét, a kórus előadásáról így emlékezett meg: „Szent lelkesedés rezgé át a hallgatóságot, az erősmellű férfi és csengő hangú énekesnők’ minden szavára, melly erélyezve az érczhangszerek’ teljes harmoniája által, valóságos nemzeti hymnusszá magasult.” De hogy ne csak a hivatalos marketinggépezetté alakult Honderü méltatását idézzük, a kolozsvári Nemzeti Társalkodó tudósítóját is lenyűgözte a gőzhajóavatáson felcsendülő ének: „Ez a’ hymnus barátom, valami olly nagyszerű, olly felséges, hogy nemcsak a’ szivet és lelket föllengzésbe, hanem talán a’ sirok éjjelében alvó hamvakat is képes mozgásba hozni.” Néhány nappal később pedig már egyházi ünnepségen is debütált a Himnusz; a pesti polgári őrhad zászlószentelésén ötvenezer ember előtt játszotta el a zenekar.
A kor egyik legnagyobb hatású politikusa, Deák Ferenc is ezer szállal kötődött a Himnuszhoz. Nemcsak Kölcsey egykori barátja volt, de Erkel is neki ajánlotta a pályaművét, ráadásul Deák az elsők között ismerte fel a mű retorikai erejét. Amikor 1845 májusában – Vörösmartyval együtt – Kolozsvárba látogatott, a közönség már a Himnusz éneklésével fogadta, de a Pesti Hírlap beszámolója szerint beszédét is a mű egyik legfontosabb sorára („megbűnhődte már e nép a multat s jövendőt”) alapozta.
A magyar himnusz történetének legnagyobb revíziója 1939-ben történt: Hóman Bálint kultuszminiszter ekkor rendeletben rögzítette, hogy a mű imádságos jellege miatt csak komoly alkalmak során játszható, így a sporteseményekről kiszorult a Himnusz, de még a szövege is változott, a „hozz rá víg esztendőt” sort nehezen énekelhetőnek találta a miniszter, ezért „hozz reá víg esztendőt”-re cseréltette. Hogy a második világháború után Magyarországot elkerülte a himnuszok szovjetizálásának trendje, az az új, optimistább és Isten nevét elhagyó mű szerzésére felkért Kodály Zoltán–Illyés Gyula párosnak köszönhető, akik sikeresen lebeszélték a kommunista vezetőket erről a tervről. 1956-ig így is csak szöveg nélkül lehetett játszani Himnuszt, de miután az 1956-os forradalom alatt ismét fontos jelképpé vált, a Kádár-rendszerben inkább nem vették el újra a néptől, és ismét szövegesen szólhatott az ünnepségeken, a szovjet himnusz felcsendülése előtt. Végül elsőként a rendszerváltás alkotmánya mondta ki 1989-ben, hogy „a Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével” – ezt a 2011-es Alaptörvény szó szerint átvette, és mottójának is a Himnusz első sorát tette meg.
Amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kérésére egy kicsit fel kellett gyorsítani a legutóbb 2011-ben megreformált zeneművet, a 2013-ban bemutatott, a MÁV Szimfonikus Zenekara által rögzített változat a két és fél perces Himnuszt közel egy perccel lerövidítette, a tempó növelésével és az ismétlések elhagyásával.
A Qubit cikkének szerzője Bodnár Zsolt.
