„Sorozatunkban mindenekelőtt a nagyvilágban található magyar emlékeket igyekszünk bemutatni – a történelmi Magyarország területén belülről ritkán, és csak olyanokat, amelyek a trianoni határokon kívül és a legutóbbi időkben készültek. Ilyen volt például az ungvári Mária Terézia-szobor, és ilyen Bethlen Gábor erdélyi fejedelem bronzalakja is, amelyet nemrég avattak föl Marosvásárhelyen.” – olvassuk a bevezetőt Farkas József György immár közismert, impozáns Magyar emlékek a nagyvilágban című sorozatának – és azonos című kötete újabb kiadásának (?)/második részének (?) – legfrissebb darabjáról.
A szerző, akivel kötete kapcsán is szoros együttműködésben leledzünk (hol ő minket, hol mi őt…) „Bethlen Gáboron dolgozva” kitartóan kérdezte, állítottak-e Trianon előtt szobrot nagy fejedelmünknek Erdélyben; úgy látszik, mivel kérdésére nem tudtunk válaszolni, felhajtotta maga – ezt csak azért említjük, hátha valaki tud esetleges további Bethlen Gábor szobrokról is valahol…
És hogy nagy szellemek mennyire találkoznak: jólesően láttuk, hogy Farkas is idézi szövetségi elnökünk és immár miniszterelnök-helyettesünk eredeti, maradandó gondolatait Bethlen Gáborról, akinek politikája követendő út szövetségünk, általában az egész magyarság számára. Gaudeamus! (Á. H.)
Következzék Farkas József György képes összeállítása.
Hősünk, teljes és hivatalos nevén iktári Bethlen Gábor (1580–1629), a magyar történelem kivételesen zavaros évtizedeiben élt nem egészen fél évszázadot, ebből erdélyi fejedelemként tizenhat évet, I. Gábor néven megválasztott magyar királyként pedig az 1620-ról 21-re forduló esztendőt.
A három részre szakadt ország legtekintélyesebb magyar főurai mellett tanulta a politizálást és a taktikázást, majd közülük a legutolsót, Báthory Gábort – aki éppen a Habsburgokkal akart szövetségre lépni – otthagyta, és saját magát választatta Erdély uralkodójává.
Vezetése alatt megszilárdította a Habsburgok és a törökök közötti fejedelemség állapotát, az ország gazdasága és kulturális élete egyaránt fejlődésnek indult – ezt az időszakot azóta is gyakran „Erdély aranykora” néven emlegetik. Az előző évek, évtizedek romlása, pusztulása, kegyetlenkedései és törvénytelenségei után valóságos felvirágzás köszöntött Erdélyre: a bel- és külpolitikai stabilitás nyomán gazdasági megerősödés, nemzetközi tekintély, s nem utolsó sorban a tudomány és a kultúra fejlődése jellemezte a fejedelemséget.
Ez utóbbit idézi a magyarországi kétezer forintos bankó hátoldalán az uralkodót tudósai körében ábrázoló festmény is:
Különös, hogy Bethlen érdemei ellenére évszázadokon át nem állítottak neki méltó emlékművet szűkebb hazájában. Csak az utolsó fél évtizedben szerepelt ezen önkormányzati döntés napirenden, s amikor hosszú kimaradás után ismét magyar nemzetiségű vezetőt választottak Marosvásárhelyen, ezt követően gyorsultak fel az események, egészen a novemberi szoboravatásig. (Bethlen emelte a települést szabad királyi városi rangra, és ő használta először a város mai elnevezését…)
A polgármester Soós Zoltán mellett említésre és elismerésre érdemes a szobrász Harmath István és az öntőműhely vezetője, Sánta Csaba neve is.
A fejedelem 440. születésnapjára időzített szoboravatáson beszédet mondott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Kelemen Hunor is. Az időközben az új bukaresti kormány miniszterelnök-helyettesévé avanzsált politikus hangsúlyozta: „Bethlen Gábor felismerése arról is szól, hogy a nagyhatalmak közé szorulva szövetségeseket kell találni, egyezségeket kell kötni, partnerek után kel nézni, és ez mindig a közösség iránti elkötelezettségből kell, hogy fakadjon, és a közösség érdekeinek érvényesítését kell, hogy jelentse… Mindig meg kell tenni, amit lehet!” – húzta alá a szónok, akinek teljes beszédét érdemes elolvasni.
éspedig Péterfy László alkotását Kolozsváron, 2013. október 23-án,
a Kétágú református templom udvarán.
Budapesten pedig az erdélyi fejedelem születésnapját, november 15-ét az Országgyűlés
a magyar szórvány napjává nyilvánította.
