Magyarország legtekintélyesebb hetilapjának címlapjáról 1999 decemberében hat komor társától körülvéve egy karosszékben ülő, öltönyös férfi mosolygott elégedetten az olvasóra. Mindannyian puha kalapban. Az urak egyike sem tevékenykedett Szicíliában vagy a harmincas évek Chicagójában, ahonnan az ilyen fotók egyébként ismerősek – a HVG grafikája az ezredforduló Magyarországának vezető kormánypárti politikusairól készült, „csapatszellem” aláírással. Miben áll az a csapatszellem, amely összeköti a képen látható Orbánt, Kövért, Ádert, Várhegyit, Stumpfot és a többieket az új kurzus jellegadó és a nyilvánosságot kerülni igyekvő pionírjaival, a legendás Simicska Lajossal, Schlecht Csabával, Varga Tamással, Tóth Bélával, vagy az újabb idők hőseivel, a happyendes Wermer Andrással, a defendes Földi Lászlóval és névtelen kollégáikkal?
Chicagói fiúk
Világos, hogy ők nem a kéz kezet mos hagyományos mintakészletéből merítenek. Ugyanis mennyivel macerásabb a hatalomba kerülteket korrumpálni, mint hatalomba kerülni. Egy áttétellel kevesebb.
Azonban a közvélemény a korrupciót hónapok óta a kisgazdapárt nevével kapcsolja össze – nem minden alap nélkül. A pártelnök házépítése és utazási szokásai, államtitkárának gyakori és bajosan megindokolható thaiföldi kiruccanásai, fiának hárommilliósra becsült állítólagos közvetítői tevékenysége, a párt egyik képviselőjének dokumentumokkal teli bőröndje, a kisgazdák fennhatósága alá tartozó közintézmények nagyvonalú költekezése és minisztériumaik elképesztő pontosságú célzott támogatási politikájának esetei – szinte minden napra jut egy leleplezés azt a közvélekedést alátámasztandó, hogy a kisgazdapártnál nincs korruptabb alakulat Magyarországon. Pedig amit a kisgazdák csinálnak, csupán – informatikai kifejezéssel élve – lebutított programja annak, amit a legnagyobb kormánypárt művel. A kispályás amatőrök játszadozása eltereli a figyelmet az egész pályás lenyúlást alkalmazó Fidesz újszerű megoldások sorát bevezető játékrendszeréről, amellyel szétzülleszti a jogállam intézményrendszerét és erkölcsét. Ha a tételeket összeadjuk, láthatjuk, hogy a kisgazdákon számon kért pénzek összessége is nagyságrendekkel marad el egyedül az autópálya-építésre szánt, költségvetési ellenőrzés nélkül elkölthető 600 milliárd forinttól – ami csak egy ügy a sok közül.
Mégis, miközben a kisgazdák hatalomgyakorlása fölháborítja a közvéleményt, a közpénzeknek a legnagyobb kormánypárt belső köreiből vezérelt egyirányú mozgatása mindeddig következmények nélkül maradt. Ennek valószínű oka, hogy az ezredforduló Magyarországán a korrupció egy avantgárd megjelenési formájával van dolgunk. Az alábbiakban ezt kísérlem meg rendszerbe foglalni.
Hétköznapi korrupció
A hétköznapi korrupció egyedi jelenségek sorozata: egy döntésre jogosult hivatalnok pénzt vagy más előnyöket kér vagy fogad el azért, hogy egy ügyet a korrumpáló számára kedvezően intézzen el. Egy rendszer akkor korrupt, ha sok ilyen eset fordul elő, vagy ha ügyeket szinte csak kenőpénz ellenében lehet elintézni. A rendszerváltás kegyelmi pillanatában még erős volt a remény, hogy a pártállami rendszer eltűnésével a dolgok a verseny, illetve a méltányosság alapján a nyilvánosság előtt dőlnek el. De még a világ legfejlettebb demokráciáiban is vannak megvesztegethető tisztségviselők. A rendszerváltás utáni évek átalakuló Magyarországáról sem az volt a polgárok élménye, hogy hivatalnokai megvesztegethetetlenek lettek volna. Tulajdonhoz, soha vissza nem fizetett hitelhez lehetett politikai kapcsolatok révén jutni, de bármily nagy számban fordultak is elő korrupciógyanús esetek, ezek nem álltak össze rendszerszervező erővé. Mert ugyan mérgezi a közéletet, ha egy megbízás elnyeréséért meg kell „kenni” az ügyintézőket, de ha az a vesztegető és a vesztegetett magánakciójaként történik, nem ássa alá a demokratikus berendezkedés alapjait. Ekkortájt erősödött meg a szervezettalvilág „magányos korrumpálóktól” erősen különböző rendszere. A szervezettalvilág nem a felek önkéntes megegyezésén, törvénytelen előnyök kölcsönösségén alapul, hanem fenyegetéssel, erőszakkal kényszeríti ki akarata érvényesülését: zsarol, védelmi pénzt szed, nagy haszonnal kecsegtető üzletágakat igyekszik ellenőrzése alá vonni. Esetenként a rendőrség és a közhivatalok alkalmazottaival összejátszva kiaknázza a lehetőségeket. Az alvilág és az állam kapcsolatában jellemzően a maffia zsarolja az állam tisztségviselőit és a politikusokat, nem pedig fordítva – ez a disztinkció a későbbiekben különös jelentőséget kap.
Szervezett alvilág
A maffia, a szervezettalvilág félelmetes, veszélyes és nehezen felszámolható jelenség, de csak akkor változtatja meg a jogállamra jellemző alapfelállást, ha képviselői bekerülnek a politikai hatalomba. Lehetnek – akár szép számban is – megvásárolható tisztségviselők, netán politikusok, mégis csorbítatlan maradhat a hit, hogy az állam küzd a maffia ellen: az egyes ember megtévedhet, de az intézmények harcban állnak a szervezettalvilág bűnöző csoportjaival. Ez az olasz filmekből ismert szcenárió: az ügyész, a főrendőr vagy a vizsgálóbíró az államapparátus támogatását maga mögött tudva veszi fel a küzdelmet, az államot befonni igyekvő polippal. A maffia polipja alulról kúszik fel a hatalom magasabb régióiba, keres együttműködő rendőröket vagy politikusokat. De ha talál is, a képlet egyértelmű: a szervezettalvilág, a maffia módszerei nem képeznek rendszerszerűen követendő mintát a hatalom számára.
És most képzeljünk el egy filmsorozatot a szervezett alvilág ellen küzdő magyar államhatalomról. Az egyik epizódban miközben a család feje épp a lisztes kezek leporolásáról beszél beiktatásakor – micsoda magyar abszurd! – a parlamentben, alfőnökei még néhány zsíros szerződéssel könnyűének az agonizáló Postabankon. De igencsak csodálkozna a magyar néző, ha például egy másik epizódban az APEH elnöke kétmilliárd forintos adócsalás vádjával eljárást indítana a maffiózó ellen, a harmadikban a rendőrség kiderítené, hogy milyen szálak fűzték a maffia bombagyárosát a későbbi belügyminiszterhez, majd az adórendőrség főnöke indítana eredményes hajtóvadászatot az aranycsempészek ellen, ezt követően pedig a legfőbb ügyész gyors vizsgálat után rács mögé juttatná a cégfantomizálókat. Simicska, Pintér, Pelikán és Polt küzd hősiesen az államgépezetet befonó polip ellen! A magyar néző tudná, hogy nem társadalmi drámát, hanem paródiát lát, s lehet, hogy a moziból kijőve megkérdezné: „Te, most kik a jók és kik a rosszak?” Hiszen a nem abszurd, hanem dokumentarista magyar filmforgatókönyv úgy szólna, hogy két cég küzd egy piac felügyeletéért, s a film végére az egyik képviselőjéből belügyminiszter, a másikból börtöntöltelék lesz.
Szervezett felvilág
A szervezett felvilágmegjelenése új magyar jelenség. Simicska Lajos APEH-elnöki kinevezésével új fejezet kezdődött a rendszerváltás utáni magyar politikai kultúra történetében. Ez a nagyon gyakorlatias megfontolásból tett lépés (a Fideszhez kötődő személyek, így maga Simicska, Varga Tamás, Tóth Béla, Schlecht Csaba és a politikai család szőkébb tagjai, cégcsoportjai nyomainak eltüntetése érdekében) egy csapásra megváltoztatta az államnak a bűnözéshez való viszonyát. Ami azóta történik, az a demokratikus intézményrendszer keretei között maffiamódszereket alkalmazó állam, azaz a „szervezett felvilág” szisztematikus kiépítése.
A Fidesz kétes ügyek sokaságával megterhelten érkezett a hatalomba, volt tehát mit eltüntetni. Hogy csak találomra szemezgessünk: az elhíresült székházjuttatásból származó csaknem milliárdos kampánytámogatás, az összességében szintén milliárdos postabankos üzleti kapcsolatok a Fidesz kampányában részt vevő cégekkel, az egyre bővülő családi bányavagyon, a jelentős köztartozásokat felhalmozó Fidesz-haverok és -családtagok cégeinek schlecht csabás, kaya ibrahimos és joszipotos eltüntetése. A Fidesz a nyomtalanítási akció keretében a kormányzati hatáskörbe tartozó intézmények szakmai vezetését politikai családtagok kinevezésével töri meg. Simicska ősi hun mintát követ, mint Attila sírjánál, azokat, akik tanúi voltak és látták, hogy az egykori Fidesz-haverok és -rokonok cégeinek veszteségeit hová temették el, azokat „lenyilazták”, azaz kirúgták. Az adóhivatali szleng az adóhatóság 1998. évi halottak napi, Simicska által elrendelt emlékezetes szabadságolását és a számítógépes adatbázis „karbantartását” a hosszú bájtok éjszakájának nevezi – nem is történik semmi a Fidesz közeli kétes vállalkozások ügyében.
Csodálkozhatunk-e azon, hogy Pintér Sándor belügyminisztersége során még nem derült ki, hogy kik robbantottak nem sokkal a választások előtt a Fidesz és a kisgazdák székházánál, Torgyán háza előtt és Szájer lakásánál? Hiszen arra a kérdésre is, hogy találkozott-e a bombagyáros Clodóval, annyiféle választ ad, ahányszor megkérdezik. S nem véletlen, hogy Világosi Gábor SZDSZ-es képviselőnek kellett a nyilvános telefonkönyvvel a rendőrség segítségére sietni, hogy felgyorsítsák Schlecht Csaba lakcímének kinyomozását – persze a feledékeny Schlecht memóriáját a rendőrség nem igyekezett felfrissíteni. Mintha magyar vádalkut kötöttek volna: akkor hagyunk futni, ha nem beszélsz.
A Fidesz a kormánynak nem alárendelten működő intézményeket a szervezetek vezetőinek „kiszekálásával” és politikai családtagok kinevezésével igyekezett kézbe venni – így kényszerítik ki a legfőbb ügyész lemondását. Ahol ez egyelőre nem megy, ott a működés feltételeinek megnehezítésével próbálja érdekeit érvényesíteni – így szorítják ki a bíróságokat, nem engedik betölteni a Nemzeti Bank alelnöki posztjait, hogy az ellenzéki vezetésű önkormányzatok kiéheztetési kísérletéről már ne is beszéljünk.
A lenyúlás módszertana
A kormánytól függő szervezetek pártmegszállását és a kormánytól független intézmények bekebelezését lehetne a frissen hatalomhoz jutottak múló túlkapásának tekinteni. Csakhogy a Fidesz a közpénzek és a magánvagyonok szemérmetlen lenyúlására használja a frissen „szervezettfelvilágot” a magyar polip felülről, állami segédlettel terjeszkedik lefelé. Nézzük, milyen módszerekkel.
Közpénzek kontroll nélküli elköltése. A közbeszerzési eljárás kikerülésével 600 milliárd forintos üzlethez jutott egy olyan, bizonyára a Fidesz bizalmára érdemes cég, amely soha nem épített autópályát, s az állami kiszárítás technikájával fogják feltehetően hozzásegíteni a rivális nem Fidesz-függő cég vagyonához. A finanszírozó állami bank autópálya-programjának kulcsembere Simicska Lajos. Mi egy bankrablás egy bankalapításhoz, elnézést, egy állami bank fölötti rendelkezéshez képest? – mondaná ma Brecht.
Közpénzek kivonása a parlament ellenőrzése alól. Közpénzekből túlkonszolidálják a Postabankot (150 milliárd), a bank veszteséges üzletrészeinek adásvételére alapított Reorg Apport Rt. működése pedig átláthatatlan. A Fidesz törvénytelenül megakadályozza a parlamenti vizsgálóbizottság felállítását, s tárgysorozatba sem veszi azt az SZDSZ- es törvénymódosítást, amely közpénzekből történő bankkonszolidáció esetén korlátozná az üzleti titok körét. És most éppen a 150 milliárd töredékéért tervezi eladni a Postabankot az OTP-nek, mellékesen monopolhelyzetet is teremtve, egyben üzleti titokká transzformálva a közérdekű szennyest. De lehetne szólni arról is, hogy a kormány a költségvetés adóbevételeinek tudatos alultervezésével és a kétéves költségvetés eszközével jelentős parlamenti ellenőrzés nélkül elkölthető – zsebpénzt képez magának.
Közpénzből magánvállalat építése. A Defend-modell, avagy hogyan lehet a törvények betartása mellett közpénzt magáncsatornákba áramoltatni. A módszer egyszerű: az államosított Postabank egy üzletágát áron alul privatizálják a Fidesznek számos szívességet tevő egykori nemzetbiztonsági tiszt részére, majd állami cégek százmilliós megrendeléseit a Defend üzleti érdekkörébe kényszerítik. Közvagyon magánvagyonná transzformálása. Például a nyereséges Szabad Föld című hetilapot megszerezte az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank egy leányvállalata. A cég nyomban bérbe adta a kiadói jogot a Magyar Nemzetet kiadó, magánkézben lévő baráti kft.nek. A kft. tanácsadója Schlecht Csaba, a cég biztonsági szolgálatát a Defend működteti. Kormányzati zsarolás. A filmszemle szervezői akkor részesülhettek a megrendezéshez szükséges forrásokból, mikor szervezőnek és a központi támogatás kezelőjének elfogadták a kormányzat által kijelölt Kisrókus és Happy End Kft.ket, melyek történetesen igencsak közel állnak a Fideszhez. S ígéretet hallunk a filmekre fordítható közpénzek többszörösére emeléséről is, ha a filmesek elfogadják, hogy ezentúl egy nem minden gyanún felül álló politikai államtitkár kezéből esznek.
Érdekkörön belülre irányított közbeszerzési pályázat, amikor egy kormányzati tenderen már el sem indul más, mint az eleve elrendelt győztes. Az Országimázs Központ 4,3 milliárd forintos tenderére a hírhedt Happy Enden kívül egyetlen más magántulajdonú ügynökség sem adott be pályázatot, holott az üzleti szférában ennek az összegnek a töredékét kitevő büdzséért is gyilkos verseny folyik a magyar és multinacionális reklámcégek között.
Klientúraépítés közpénzből. A Széchenyi terv vállalkozástámogatási programja a kisgazdamódszer továbbfejlesztett változata. Míg a vidékfejlesztési hiteltámogatások egy részénél kimenekítették, a cégekből a pénzt, majd azt követően csődöt jelentettek, addig az Orbánkormány a vissza nem térítendő támogatások „tiszta” rendszerével kívánja klientúráját építeni. Széchenyi és a nevét felhasználó terv szelleme között az a különbség, hogy Széchenyi birtokai egyéves jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudományos Akadémia megépítésére, s nem a Magyar Tudományos Akadémia megépítéséből próbálta biztosítani birtokai egyéves jövedelmét.
Magánvagyonok lenyúlása állami segédlettel. Itt újra idézhetnénk a közbeszerzési pályázatok mellőzése révén csődbe kerülő útépítő cégek vagyonának megszerzésére irányuló kísérletet. Egy korábbi eset, a BÁV-sztori olyan, mint egy klasszikus maffiatörténet magyar szereplőkkel: addig folyt a bizományiban meghatározó tulajdonrésszel rendelkező magáncég állami zaklatása, míg el nem adták tulajdonukat egy kormánykörökben comme il faut társaságnak.
Narancsköztársaság Amint látni, a szervezett felvilágaz államhatalom teljes fegyvertárával dolgozik politikai és gazdasági érdekei érvényesítéséért. A jelenség a harmadik világot idéző képzeteket kelt, de míg ott ez rendszerint politikai diktatúrával vagy operettdemokráciával párosul, Magyarország egyelőre még nem tart itt. Nálunk csak narancsköztársaság épül, folyamatosan csonkulnak a demokrácia intézményei, de még nem dőlt el, hogy a végrehajtó hatalom teljes mértékben maga alá tudja-e gyűrni a független hatalmi ágakat és intézményeket. Félő, hogy a szervezett felvilág nehezen kiirtható mintát teremt, s módszerei talán másoknak is megtetszenek. Az új választás során kevesebb kell, mint rendszerváltás, de több, mint polipváltás. A 2002-es választások kettős tétje, hogy meg lehet-e gyógyítani a rendszerváltás liberális demokráciájának politikai intézményeit és hogy le lehet-e vágni a magyar polip csápjait.
Megjelent a Magyar Hírlap 2001. február 22-i számának Fórum rovatában.
A szerkesztő megjegyzése
Közel két hónapja vár (után)közlésre Magyar Bálint híres 2001-es esszéje/tanulmánya, amely mintegy bevezetés a szerző által Magyarország jellemzésére kezdeményezett pontos és híres-neves fogalom, a ‘maffiaállam’ leírására. Azóta töprengtünk azon, hogyan „vezessük fel” a mai olvasó számára a szerzőt és dolgozatát.
Dolgunkat most úgyszólván megoldotta a Marosvásárhelyi Rádióban Magyar Bálinttal készített friss, a mai magyar politikai aktualitást „körbejáró” interjú. Olvassák, hallgassák figyelemmel, érdemes! Persze a „példatár” ma már, több mint két évtized elteltével kötetekre rúg.
