Miután Orbán Viktor ugyanolyan szemrebbenés nélkül vette tudomásul, hogy örökre eltiltották a miniszterelnöki széktől (a hatalomtól), mint amilyen könnyedén elfogadta, hogy megsemmisítő választási vereséget szenvedett, fennáll a gyanú, hogy Magyar Péter testre szabott alaptörvénymódosítása nem akarata ellenére való, hanem ellenkezőleg: az akaratát fejezi ki. Még legitimációt is ad neki a visszavonulásra: nem tehet semmit. Ahogy Magyar ajánlotta, elmehet boldog (gazdag) nagyapának.
Annál is inkább, hogy semmiféle lépést nem tett annak érdekében, hogy az évtizedek alatt felépített intézményrendszerét, sajtóbirodalmát, uralmi eszközeit megtartsa vagy megmentse. A Fidesz infrastruktúrája és sajtóbirodalma, mindaz, amire szükség van a hatalom visszaszerzéséhez, látványosan omlik össze, aminek nem feltétlenül kellene így lennie, mert pénzük lenne a megtartására. Még akkor is, ha a jövőben nem számolatlanul rabolhatják a közpénzt (pártfinanszírozás azért marad).
Orbán láthatóan egy évet adott magának, hogy felkészüljön a teljes visszavonulásra, s átadja a Fideszt (ahogy mondta a Fidesz kongresszusán) az új generációnak. Erre az egy évre azért van szüksége, hogy ne váljon teljesen védtelenné, ne omoljon össze egy pillanat alatt a nimbusza, s valamennyire sakkban tartsa Magyart, ha a sokak által feltételezett megállapodásból kilépne. Az viszont látható, hogy Orbán Viktor (aki világ életében a hatalom megszállottja volt) valamiért eldöntötte, hogy visszavonul.
Szégyen, hogy az elműlt 16 év után ez az ő személyes döntése lehet. A visszavonulása pedig nem ajándék és megtiszteltetés a hazának, hanem a rendszerváltás óta eltelt időszak legsötétebb és legszörnyűbb bűnözőjének az arcátlan kimenekítése a felelősségre vonás elől. Magyar látszólag az alaptörvénymódosítással akarja biztosítani, hogy Orbánt kizárja a hatalomból, ez azonban bizonyítéka annak, hogy nem tervezi Orbánt felelősségre vonni, ami a bűnpártolás büntetőjogi tényállása.
Az Orbán személyére szabott alaptörvénymódosításra semmi szükség nem lett volna, nem is ezzel kellene Orbánt távol tartani a hatalomtól, ha Orbánt el akarnák számoltatni és felelősségre akarnák vonni. Őt a bíróság ítéletének kellene a börtönbüntetés mellett (halmazati büntetésként) eltiltani a közügyek gyakorlásától. Vagy a kiszabható börtönbűntetés akadályozná azt, hogy valaha visszatérjen a hatalomba. Csak akkor nem, ha Magyar egérutat ad neki, kimenekíti őt, s mindazokat, akiket Orbán akar.
Mi nem látunk a vagyonvisszaszerzési hivatal felállításában sem mást, mint szemfényvesztést: egy ilyen sóhivatalra semmi szükség nincs egy jól működő jogállamban (amelynek helyreállítása Magyar legfontosabb feladata lenne), ahol a rendőrség, az ügyészség és a független igazságszolgáltatás teszi a dolgát. A vagyonvisszaszerzési hivatal körüli csinnadratta ezúttal is arra jó, hogy fenntartsa a reményt Orbán, a családja és legfontosabb emberei elszámoltatására, de csupán húzza az időt vele.
Valamiért nem látszik nagy félelem és izgalom Orbán és köreiben. Senki nem fél, senki nem menekül, zavartalanul élnek, mint akik tudják, hogy semmiféle veszély nem fenyegeti őket és a családjukat. Érzésünk szerint Magyar az orránál fogva vezeti az embereket. Előbb felébresztve a reményt és elterelve a gyanút, majd idővel sajnálkozva azon, hogy nem tehet semmit a magas sóhivatal, mert Orbán, a listáján szereplő strómanok, oligarchák és haszonélvezők lepapíroztak mindent. S ez a „jogállam”.
Ezeket az eseményeket nem lehet másképp értelmezni, mint megállapodást Orbán és Magyar között. Minden jel szerint Magyar Orbán akaratát teljesítette be, erősítette meg (saját szempontjából bebiztosítva saját uralmát is), amikor „eltiltatta” attól, hogy újra miniszterelnök legyen. Orbán fokozatosan akar kivonulni a közéletből. Egy évig pozícióban, s ha egy év alatt semmi eljárás nem indul ellene, a családtagjai, Mészáros, Rogán, Szijjártó stb. ellen, akkor büntetlenül kiszáll a politikából.
Nem tudjuk, mi késztette erre, mi az a szempont, amely felülírja a hatalom iránti féktelen vágyát és szenvedélyét, de nem elképzelhetetlen, hogy a családja, a gyerekei, az unokái szabadlábon maradása és vagyonbiztonsága miatt meggyőzték, hogy éljen a szabad elvonulás lehetőségével, amit Magyar hatalomátvétele jelent. Azt sem lehet tudni, hogy az oroszokkal és másokkal folytatott titkosszolgálati játszmái és üzletei miatt nem kínál-e neki egérutat a látszat, hogy politikailag megbukott.
A szemünk előtt játszódó események és tények (ha hirtelen meg nem változnak), csak erre a következtetésre vezetnek, s nem kínálnak más értelmezést arra, hogy 16 év diktatúra, államellenes bűncselekmény, köztörvényes bűncselekmények garmadája, a magyar történelem legnagyobb államilag szervezett rablása után ez az ember minden felelősségre vonás nélkül elsétál, s a hatalomról (amely számára mindig a létezést és a levegőt jelentette), minden különösebb erőfeszítés nélkül lemond.
Az összeesküvéselméletekkel való gyanúsítás lehetősége sem tarthat vissza senkit attól, hogy a jelenlegi eseményeket ebben az olvasatban értékelje, legalábbis ne zárja ki, mert ezt leszámítva nincs ésszerű magyarázat arra, ami történik. Még látszik a tolvajok keze nyoma az ellopott százmilliárdokon, de Mészáros Lőrinc nincs előzetesben, hanem osztalékokat vesz ki a lopott vagyonból. Rogán „lekéste” a magánrepülőt, amivel elmenekülhet, a többiek élik világukat, mintha mi sem történt volna.
Ilyen nyugalom egy diktatúra vezetőit, irányítóit és haszonélvezőit, csak abban az esetben töltheti el, ha biztosak abban, hogy semmiféle felelősségre vonásra és büntetésre nem kell számítaniuk. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha előre megállapodtak ebben. Ha pedig így van, akkor Magyar Péter becsapta a magyar népet, átverte a választóit. Polt Péternél is nagyobb bűnt és bűncselekményt követ el, mert olyan egérutat ad egy szervezett bűnözői csoportnak, amelyre nincs felhatalmazása.
Magyarország nem adott kegyelmet Orbánnak és bűnszervezetének. A szavazataival sem hatalmazták fel a választók Magyart arra, hogy Orbán és a családja, Mészáros és a többi strómanja, oligarchája, a NER „arisztokráciája”, az önkényuralmi rendszer irányítói bűntetlenül megússzák. A jogállam első bizonyítéka és lépése az lenne, hogy ezek a bűnözők, Magyarország szétrablói és az ország lerombolói, a polgárok megfélemlítői, büntetlenül nem ússzák meg, hogy élvezzék a rablott vagyont.
Magyar igyekszik elterelni a figyelmet, a hívei azzal védelmezik, hogy több időre van szüksége, de ez csak erősíti a gyanút. Nincs magyarázat arra, hogy ennyi idő elteltével egyetlen büntetőeljárás nem indult Orbánt és körét érintő ügyekben. Ez szándékosság nélkül nem lehetséges. Akik pedig türelemre intenek, Magyar kezére játszanak. Mert csak egy ideig lehet ezt a felelősségre vonást megkezdeni, mert eljön az idő, amikor ezek az ügyek elhalványulnak, elévülnek, a politikai akarat elhal.
Jól ismert jelensége ez a magyar közéletnek, amely korábban is számos alkalommal megfogalmazódott: majd megunják és hazamennek. Majd beletörődnek, hogy minden így marad. Magyar majd meggyőzi őket, hogy a „rendszerváltás” fontosabb és a „nemzeti egység” miatt fontosabb a „békés átmenet”. Pedig ez éppen azt jelenti, hogy sem rendszerváltás, sem átmenet nincs, hanem békességük csak az önkényuralmi rendszer és a kleptokrácia irányítóinak és haszonélvezőinek van.
Az intézményes rendszerváltás pedig ugyanígy porlad el. Magyar beszél az alkotmányozásról, de azt senki nem tudja, mit ért alatta, mert ebben sem történt egyetlen kapavágás sem. Amit az eddigi törvénykezésében látunk, az mind tartalmilag, mind formailag semmiben nem különbözik az Orbán-rendszertől, s köze nincs a demokratikus parlamentarizmushoz. Ezért semmiféle garancia nincs arra, hogy szakmailag megalapozott, társadalmilag támogatott, világnézetileg semleges Alkotmány szülessen.
Nem látszik, hogy bárkinek is sikerült volna Magyart rávenni arra, hogy ne ugyanúgy alkossanak és fogadjanak el törvényeket, mint az Orbán-rezsim. Bizonyíték erre a médiatörvény, a tizenkét évre korlátozott képviselői mandátum lehetősége stb. Ezek nem demokratikusan meghozott és nem demokratikus törvények, hanem egy újabb önkényuralom megnyilvánulásai. Magyar építi a saját autokratikus hatalmát. Méghozzá durvább módon, mint Orbán. Csak szólunk, ha esetleg érdekel ez valakit…
