Nemrégiben kétnyelvű emléktáblát avattak a magyarországi Létavértesen. Itt töltötte gyermek- és ifjú korának néhány esztendejét az a Iosif Vulcan, aki később a román irodalom lelkes ápolója és felejthetetlen alakja, Eminescu és annyi más írónagyság fölfedezője és indítója, a népek közötti barátság következetes harcosa és a szellemi értékek ihletett közvetítője.
„In această comună şi-a petrecut copilăria şi tinereţea susceptibilă personalitatea eminentă a vieţii spirituale româneşti, fondatorul revistei Familia şi timp îndelungat redactorul ei Iosif Vulcan 1841–1907. Bun cunoscător al culturii maghiare, scriitor, traducător, adept şi propagator al convieţuirii frăţeşti a popoarelor noastre, membru al Societăţii Literare Kisfaludy. – Ebben a községben töltötte fogékony gyermek- és ifjúkorát a román szellemi élet kimagasló alakja, a Familia című lap alapítója és hosszú időn át szerkesztője, Iosif Vulcan 1841–1907. A magyar kultúra jó ismerője, író, műfordító, népeink testvéri együttélésének híve és hirdetője, a Kisfaludy Társaság tagja”.
Méltó szavak, méltató mondatok. Egy élet folytatásos regényét idézik, mozgalmas és megrendülésekben gazdag életet, amely minden kor a haladást, a jobbra, a tökéletesebbé való törekvést példázta. Valóban: Iosif Vulcan emberi és alkotói személyisége kimagaslik a korból, és a jelen törekvéseinek a csúcsaira kívánkozik. Petru Silaghinak, a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetsége főtitkárának avatóbeszédében éppen ez jutott kifejeződésre:
Vulcant az irodalomtörténet úgy tartja számon, mint a két együtt- és egymás mellett élő nép kultúrkincsének kölcsönös megismerésén és megbecsülésén alapuló közeledés hívét.
Iosif Vulcan magyar és román környezetben, a Fekete-Kőrös partján fekvő Hollód faluban született, gyermekkorát itt és Nagyléta községben töltötte, ahol tökéletesen elsajátította mindkét nyelvet. A magyar beszédet magyar származású édesanyjától, Irinyi Viktóriától tanulta.
Iosif Vulcan nem csak jó ismerője a magyar irodalomnak, hanem lelkes terjesztője is. A Famíliában, saját fordításában, Vörösmarty, Petőfi, Arany és Jókai műveit népszerűsíti, ugyanakkor a pesti magyar újságokban (Hazánk és külföld, Magyarország és a Nagy Világ, Vasárnapi Újság) ismertetéseket ír a román irodalom jelentősebb alkotásairól, verseket fordít. A két nép kultúrájának kölcsönös megismertetésén fáradozó román író érdemeit a Kisfaludy Társaság azzal jutalmazza, hogy 1871. január 25-én külső tagjává választja. Vulcan örül a megtiszteltetésnek, mert ebben a román irodalom megbecsülését látja, s a Társaság aktív tagja lesz. A Kisfaludy Társaság 1871. május 31-én ünnepélyes keretek között iktatja soraiba Iosif Vulcant. Az esemény nem pusztán irodalmi jellegű, hanem politikai, helyesebben kultúrpolitikai is.
Vulcan, aki 1880 óta Nagyváradon jelentette meg a Famíliát, jó, mondhatnánk baráti kapcsolatot tartott fenn a város magyar értelmiségének jelentősebb képviselőivel, így a Szigligeti Színház vezetőivel is, akik 1903-ban bemutatják István Vajda című tragédiáját. Felvetődik azonban a kérdés, hogyan jöhetett létre a magyar-román közeledés e szép megnyilvánulása akkor, amikor a XIX. század 80-as éveitől a magyar uralkodó osztályok soviniszta politikája miatt kiéleződik az ellentét a nemzetiségek között.
Az imperializmus kialakulása és a marxista tanítás elterjedése a munkásság soraiban az osztály ellentétek kiéleződéséhez vezetett, ami felszínre hozta a monarchia és ezen belül a magyar társadalmi rendszer súlyos ellentmondásait. A nemzetiségi mozgalmak is újra megerősödtek. Az uralkodó osztályok, hogy a belső problémákról eltereljék a közvélemény figyelmét, fokozták a soviniszta uszítást. A magyar értelmiség java egyre világosabban látta, hogy ez a rendszer és politikája nem csak a nemzetiségeket, hanem a magyar népet is sújtja. Ez a felismerés tette lehetővé a közeledést. Ady és a történelmi helyzetet reálisan szemlélő nemzedéke teremtette meg a közeledést a nagyváradi s egyben az egész magyarság és románság között. Ady azt vallotta, hogy az éhező magyar népet a többi nemzetiségekkel együtt kell kiemelni „a lelki és a testi nyomorúságból”.
Az István Vajda nagyváradi sikere egyben Vulcan irodalmi pályájának egyik legnagyobb sikere is, hiszen még életében láthatta, hogya két együttélő nép barátságáért, megértéséért tett fáradozásait nagyra értékelik. Az előadás után rendezett ünnepségen pedig arról győződhetett meg, hogy mind a magyar, mind a román irodalom képviselői osztatlan elismeréssel beszéltek kultúrpolitikai törekvéseiről, valamint költészetének művészi értékéről.
A magyar és a román nép kölcsönös megbecsülésén alapuló testvéri együttélés eszméje szocialista társadalmunkban megvalósult. Örülünk, hogy ez az emléktábla e pillanattól kezdve annak a haladó gondolkodású kultúrembernek a nevét fogja hirdetni, aki a század fordulón ennek az eszmének az egyik legnagyszerűbb román képviselője és hirdetője volt. Eddig a beszéd, és a krónikás egy pillanatra itt megáll. Gondolatban tiszteleg az előtt, akinek művét és tettét immár az idő vette villáira, Iosif Vulcan előtt, aki románul és magyarul is egyaránt a testvériség anyanyelvén szólt a világhoz és a jövőhöz.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 52. számában, 1973. december 28-án.