Elemzés a New York Times cikke apropóján.
Thomas Friedman abból indul ki, hogy a NATO azzal, hogy közelebb kerül földrajzilag valakihez, aki nem akar és nem is tud taggá válni, máris fenyegeti azt. Szóval a gyerekkori barátom, amíg Csepelen laktak, tudomást sem vett róla, hogy a felesége amúgy szeretne velem ezt-azt, de miután a közelünkbe költöztek, már fenyegetve érzi magát, olyannyira, hogy kész volna velem szemben akár erőszakra, gyilkosságra. Ezenközben nem érdekli, hogy én magam akarom-e a feleségét, vagy sem. (Mert ha nem akarom, mi közöm az egészhez, intézzék el maguk közt.)
Minden szuverén államnak joga van megválasztani, hogy mi módon képzeli el a biztonsága garantálását. Magában, a jobb- vagy a baloldali szomszéddal, valakikkel szövetségben. Ukrajna szuverén állam. A területi épségét a Budapesti Jegyzőkönyv (is) szavatolta, orosz aláírással. Krímestül, Donyeckestül, Luhanszkostul. A Minszk-2 legnagyobb baja, hogy (az ideiglenes fegyvernyugvás, mindegy milyen, csak legyen béke érdekében) elismerte, hogy „Oroszország nem részese a konfliktusnak” – micsoda ökörség! -, illetve a két megyének olyan jogokat adna, hogy az a kijevi hatalom terület feletti szuverenitását, de még az egész ország feletti szuverenitását is lényegében lenullázná.
Az ukránok barmok, ügyetlenek, korrupt és béna a kormányuk, nem értik egy potenciális szövetségi állam mibenlétét (nemzetiségekre vetítve főleg). De azt is látni kell, hogy van egy ország, amelynek lakói legalább 30 százalékban orosznak vallják magukat, a magukat ukránnak vallók is szívesebben használják otthon és a hétköznapokban az oroszt, mint az ukránt, Kijev, Harkov, Odessza, Dnyepropetrovszk, Zaporizsja, Krivij Rig inkább orosz, mint ukrán. (Donyecket, Luhanszkot most nem is említem.)
Na de bocsika! 1860 táján a prágaiak úgy haltak meg, hogy életükben egy cseh szót ki nem ejtettek. És a pozsonyiak, kassaiak, nagyváradiak, kolozsváriak, brassóiak, nagyszebeniek, szabadkaiak, zentaiak ugyanígy voltak ezzel a századfordulóig, mert ugyebár vagy németül, vagy magyarul. 1913-ban Magyarország második legnagyobb népességű városa Szeged, a harmadik Szabadka! Ma hol vannak ezek az „elcsatolt” nagyvárosokhoz képest, és azok etnikai arányai hogyan alakultak? Természetes folyamatok voltak ezek, vagy a többségi nemzet nagyon is előre megfontolt szándékából jöttek létre az új viszonyok? A világpolitika benézte, eltűrte, elfogadta, hogy ha van állam, akkor van nyelv is, államnyelv, állampolitika. Az észteket és a letteket ki csesztette, hogy az oroszok ugyebár?
Ahol állam van, ott van nyelv (olyan dialektus, amelynek hadserege van) is, és politikai akarat, szuverenitás is. (Tessék már belegondolni, hogyan lett „önálló” bosnyák – de akár szerb és horvát – nyelv! Vagy bolgár és „észak-macedón”.)
Ha Putyin (és kicsit Friedman) érvelését elfogadjuk, akkor a lengyelek a szlovákokkal (értik egymást), a szlovákok a csehekkel, a délszlávok egymással szépen összebútorozhatnának, feltéve, hogy van egy-egy népességben és katonai erőben domináns nemzet, amely ezt „összekovácsolja”. (A nagy Ororoszország kovácsolta frigy!)
Egyszerűsítsünk:
1.) Fenyeget-e bárkit a NATO? Mert ha igen, Putyinnak igaza van.
2.) Kötelesek-e a rokonnépek együttmaradni? Mert ha igen, Putyinnak igaza van.
3.) Örökre meg vannak-e húzva a nyelvi, nemzetiségi, nyelvrokoni határok? Mert ha igen, Putyinnak igaza van.
Ha viszont a westfáliai béke nyomán létrejött elveket követjük, miszerint az adott határok között az adott kormány (uralkodó) szuverén – ezt fordítjuk mi helytelenül „nemzetállamnak” -, akkor Putyinnak annyi köze van az ukrajnai oroszokhoz, mint a kanadai franciákhoz, vagy éppen nekünk a burgenlandi (már nem is létező) magyarokhoz.
… Eddig tartott az eredeti hozzáfűznivalóm egy szigorúan belső, egymást félszavakból értő, csupa tanult és tapasztalt külpolitikusból álló kör számára. Miután megtudtam, hogy szélesebb körben is fel kívánják a szösszenetemet használni, úgy érzem, ki kell egészítenem néhány gondolattal. Ezzel az új közönséget nem lenézem, hanem éppen a tiszteletemet kívánom hangsúlyozni.
A háborúhoz legalább két ellenséges fél kell. Az egyik veszít, a győztes jól jár. Hogy mennyire, az sok mindentől függ. Ma nincs magyar ember, aki vitatná, hogy az első világháború utáni párizsi békerendszer, benne Trianonnal, igazságtalan volt. Annyit viszont be kell látnunk, hogy az igazságtalanságnak is oka van. Néha több is, olykor elviselhetetlenül sok.
Felvetődik tehát a kérdés: bünhődhet-e egy nemzet, plebejus szintre vetítve egy nép, csak azért, mert az éppen hatalmon lévő vezetői megérdemlik a büntetést? Ha nem Milosevics van Szerbiában, akkor a szerbek azt kapják, amit kaptak? Ha nem a Monarchia, a Tanácsköztársaság majd Horthy után zárul le az első és a második világháború, nekünk az jut? Ha Lengyelországban nem a londoni kormány, hanem a kommunisták „győznek”, mint ahogy Tito győzött Jugoszláviában, ugyanaz a sorsuk? És ezt a sort nagyon sokáig lehetne folytatni.
Meggyőződésem, hogy aki ma Putyinnak ad igazat, az igazat ad utólag Hitlernek az Anschlussért, Csehország megszállásáért, igazolja Trianont és még sok más, a határok átszabásával járt történelmi cselekvést. Sztálin odébbtolta Lengyelországot és Németországot, megcsinálta Kalinyingrádot, bekebelezte Kárpátalját (Csehszlovákiától, és nem Magyarországtól!) Ez ma a járható és járandó út?
Igen! Elismerem! A jelenlegi ukrán kormányzat nem egy matyóhímzés; ügyetlen, korrupt, sok rossz intézkedése, döntése van. De ezek Ukrajnára vonatkoznak, az ukrán népre (állampolgárokra) tartoznak, ahogy a magyar kormány döntései meg a magyarra. Mindenkinek olyan kormánya van, amilyet megérdemel. Szabad-e büntetni egy népet, mert az rosszul választ? Mindegy, milyen okból!
Végül két dolog. Oroszországnak semmi keresnivalója nincs nemcsak Ukrajnában, de a Dnyesztermelléken, Belaruszban, Dél-Oszétiában és Abháziában sem. Kazahsztánban sem! Azért van ott, mert megteheti. Mert azon a fertályon ő a legerősebb, és vele háborúzni, főleg nukleáris fegyverek bevetésével, senki nem fog. Tehát az erősebb kutya?
A másik: teologizáljunk egy kicsit. Isten minden embert a gyermekének tekint, afelé kormányozza őket, hogy egymással békében és megértésben éljenek. Ilyen szempontból nincs igazságos és igazságtalan háború, csak ürügyek vannak. A nagy világegyházak egyetemesek, a klérusok nemzetközpontúak. Lehet-e egyszerre nemzeti érdekből és a globális jó szempontjából imádni ugyanazt az Istent? Amerika legnagyobb bűne, hogy a globális jót vette a nyakába, és ez – kár volna tagadni – egyrészt jó neki mint államnak, mint hatalomnak, másrészt elég ügyetlenül, sok hibával képviseli ezt az állapotot és álláspontot, sokszor képtelen felfogni a többiek érdekeit. Önző, igen!
De mindennek egy a vége: Oroszország ma és ott azért viselkedik úgy, ahogy teszi, mert MEGTEHETI. (A belpolitikai szempontok, magyarázatok gyengék és másodlagosak.)
