Hat-hét köbkilométer az éves deficit. Ez nagyjából annyi, mintha a Balatont évente háromszor lecsapolnánk – mondja Kajner Péter, a WWF szakértője, aki a vízgazdálkodást teljes újragondolását sürgeti.
– Az utolsó adat szerint, amit hallottam, 800 milliárdos is lehet idén az aszálykár a mezőgazdaságban – mondta lapunknak a WWF Magyarország Élő Folyók programjának szakértője. Kajner Péter úgy fogalmazott: az idei nyár valószínűleg nem extrém, ez lehet az „új normális”. A klímaváltozás és az emberi tevékenységek miatti változások leginkább a Duna-Tisza közére és a Nyírségre vannak hatással, ezek a legsérülékenyebbek. A nagy folyóknál ugyanis magasabban vannak, homokos a talajuk, így a lecsapolások, a vizek elvezetése itt gyors és drasztikus kiszáradáshoz vezetett. Az idei év megmutatta, hogy ugyanez várhat az ország más részeire is.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat mérései szerint az idei nyár 2 Celsius fokkal volt melegebb az átlagnál, ezzel megdőlt az 1901 óta mért rekord. Az ősz esőzésekkel köszöntött be, de ez a csapadék csak kissé enyhít a helyzeten, hazák legnagyobb részén a talajnak legfeljebb a fölső 20-30 centiméteres rétegébe jutott belőle. Az Agrárminisztérium közleménye szerint augusztus végéig 1,3 millió hektár szántó- és ültetvényterületre jelentettek a termelők aszálykárt. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint pedig a mezőgazdaság teljesítménye a súlyos aszály következtében 35,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A korábbi gyakorlattól eltérően jóval hamarabb, már a nyár végén kihirdették az aszályhelyzetet, Nagy István agrárminiszter ebben az évben az ország egész területét ilyennek minősítette.
– A tendenciákra nagyon sokat rátesz az emberi beavatkozás – mutatott rá Kajner Péter. Felidézte, hogy a 19. századi folyószabályozások a Tiszát, a Dunát, a Drávát és a mellékfolyókat érintették. A folyó és a táj élő rendszer, nem lehet azt várni, hogy leválasztjuk a szerveit és utána ugyanúgy működik tovább, magyarázta. A Duna-Tisza közén egyébként már a török hódoltság idején meggyérültek a természetes erdők, amelyek fontos elemei a vízszabályozásnak. Nedvesen, hűvösen tartják a környezetet, a jól működő talaj szivacsként szívja magába a vizet, az erdők ezt tartályként tárolják. A múlt században rengeteg belvízelvezető csatornát építettek, nyárfásokat telepítettek, és megnőtt a felszín alatti víz kitermelése is, kavicsbányák nyíltak – mindennek az lett a következménye, hogy a 70-es évektől drasztikusan csökkent a talajvíz szintje. A 20. században közel ezer tó tűnt el a Homokhátságról. Azt gondolhatnánk: rendben, akkor telepítsünk megint fákat, majd az rendbe hozza, amit az emberi tevékenység elrontott. – Ez nem így megy – oszlatta el a félreértést a WWF szakértője, hiszen Magyarországnak ezen a táján inkább a szárító hatása érvényesül a fáknak. Olyan állományok is kerültek oda, amelyeknek semmi keresnivalója nem lenne arrafelé, az említett nyárfa mellett például a fenyő. A homogén faültetvényeknek nincs aljnövényzete, ökológiailag nem változatosak, ellenben vízigényesek, sokat párologtatnak.
Az erdősítés elsősorban ott ajánlott, ahol van hasznosítható többletvíz, például hullámtereken, ártereken, tehát nem a Homokhátságon. Ott a mai körülmények között inkább a cserjések, gyepek helyreállítására lenne szükség.
A kedvezőtlen folyamatok egyik fő hajtóereje a mezőgazdaság. Kevésbé alkalmas területen is intenzív szántógazdálkodást folytatnak a területalapú támogatás és a piaci bevétel reményében. Gyakran látunk példát olyan téves „klímaalkalmazkodásra”, hogy „kiszáradt ez a tómeder, felszántom, vetek bele valamit”. Rosszabb esetben aztán a területet illegálisan fúrt kútból öntözik is.
A nyár melege döbbent rá sokakat: víz nélkül már nem lehet termelni – Az aszály, a kiszámíthatatlanná váló időjárás próbára teszi a mezőgazdaságot.
A jogszabályi és a támogatási rendszer az intenzív gazdálkodást ösztönzi, fenntartja az észszerűtlen helyzetet. Lapunk korábban megírta: a Duna–Tisza közi Homokhátság vízhiányát 50 új tározóval kívánják orvosolni. Az előkészítés jövő év végéig tart, eddig már több, mint 6 milliárdot költöttek a tervezésre, a kivitelezés 2024-ben kezdődik, és a projekt néhány évvel ezelőtt becsült végösszege 200 milliárd forint körüli lesz. Kajner Péter rámutatott, nem csupán a bekerülése lesz milliárdos tétel, hanem az üzemeltetése is. Úgy, teszi hozzá, hogy közben a pazarló tevékenységeket szinte semmi nem szabályozza.
– Milliárdokért vizet emelünk át a Dunából a Hátságra, ott szétosztjuk azért, hogy legyen mivel öntözni a félsivatagi környezetbe nem való kukoricát, de emellett fenntartjuk a belvízhálózatot, ami elvezeti a talajvizet. Ez nem észszerű, és akkor finom voltam – fogalmazott a WWF szakértője. Szerinte a legfontosabb lenne a takarékosság és a tájhoz illeszkedő területhasználat, majd a vizek visszatartása és végül az aktív vízpótlás. Utóbbi a legdrágább. „Ha pedig ezzel egy észszerűtlen tájhasználatot szolgálunk, akkor a helyzet egyfelől abszurd, másfelől lyukas vödörbe öntjük a vizet” – érvelt.
Tegyük hozzá: az önszabályozás azért időnként átveszi az irányítást a gazdasági érdekek felett. A kukoricáról mondta a Portfolionak Raskó György agrárközgazdász, hogy a gazdák belátják a hiábavaló küzdelmet, a Jászságban és a Tiszántúl egyes részein már csak elvétve lehet ezt a növényt látni.
Forrás: Népszava
Ám egyelőre nem kedveznek a körülmények a vízmegtartó törekvéseknek. Magyarországon leburkolják a városokat, gyorsan levezetik az árvizeket, a földeken pedig kiépült egy 42 ezer kilométeres csatornahálózat. Hazánkból több víz folyik ki, mint amennyi befolyik, 6-7 köbkilométer az éves deficit. Ez nagyjából annyi, érzékeltette Kajner Péter, mintha a Balatont évente háromszor lecsapolnánk.
– Be kellene látnunk, hogy nem vagyunk víznagyhatalom, minden cseppje érték. 2010-ben volt az utolsó kiemelkedően csapadékos év, azóta nem vonult le jelentős ár például a Tiszán, a folyók hozamai csökkentek. A természeti folyamatok nem lineárisak, van „egy billenési pontjuk”, amit, ha elérnek, összeomlik a rendszer.
Ha az ország kiszárítása elér egy szintet, nem biztos, hogy vissza tudjuk fordítani a folyamatot. A helyes vízgazdálkodás nem egyedül vízügyi feladat, drasztikus és összehangolt kormányzati beavatkozásra van szükség – szögezte le Kajner Péter.
Nincs visszatartó erő
Nyáron Heves megyében egy vállalkozás egy időre elterelte a Tarna patakot, hogy a vizet öntözésre használja, a meder alsó szakasza így kiszáradt. Ilyesminek elvben nem szabadna megtörténnie, hiszen semmilyen gazdasági érdek nem írhatja felül a természetvédelmi szempontokat – közölte érdeklődésünkre az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF). Vízkivételhez vízjogi engedélyre van szükség, ami minden természetes vízfolyásra kérhető, és a területileg illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóságokon belül működő Vízügyi Hatóság adja ki. Egy kormányrendelet értelmében pedig az ökológiai szempontokat is figyelembe kell venni az elbírálásnál. Az, hogy egy meder kiszárad, kizárólag engedély nélkül vagy nem az engedélyezettnek megfelelő vízkivételek következménye lehet, összegezte az OVF sajtóosztálya.
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) statisztikája szerint mindenesetre a korábbinál kevesebb embert ítéltek el jogerősen környezetkárosítás bűntett miatt. Míg 2017-ben 41, egy évvel később 30, majd tíz, hét, tavaly pedig csak két esetben hoztak jogerős ítéletet ebben a körben – tájékoztatták lapunkat. Arról az OBH nem vezet nyilvántartást, hogy a bűncselekmény a környezet mely elemének károsítása vagy veszélyeztetése miatt valósult meg – tették hozzá.
Vízigényes iparágak vízhiányos helyen
A 2023-tól induló támogatási időszaktól ösztönöznék a termelőket a vízmegtartó gazdálkodásra, támogatással teszik őket érdekeltté abban, hogy változtassák meg a földhasználatot, őrizzék meg a vizes élőhelyeket, írta közleményében az Agrárminisztérium. Közben az ipari beruházások továbbra sem feltétlenül veszik figyelembe a környezeti szempontokat. Kajner Péter rámutatott: ezekből akad, amelyet az ország legaszályosabb területeire szánnak, és amelyeknek a vízellátása a csökkenő készletek mellett óhatatlanul konfliktusokat vagy éppen megoldhatatlan helyzeteket teremt majd. Az egyik a Debrecenbe tervezett kínai akkumulátorgyár, melyről szakértőkre hivatkozva lapunk megírta: egy ilyen létesítmény annyi vizet fogyaszt, mint egy népesebb lakótelep. A másik, dél-koreai tulajdonú gyárat Nyíregyházára álmodták, elektromos autók akkumulátorához használt szeparátorfóliát fognak előállítani.
Megjelent a Népszava Belföld rovatában 2022. szeptember 7-én.
