Ülök a tajvani tudományos és technológiai miniszter tárgyalójában Tajpejben, aki szenvtelen arccal sorolja a tényeket: a világban készülő összes mikrochip hatvan százalékát ezen a parányi szigeten gyártják, de ami ennél is fontosabb, a legfejlettebb-leggyorsabbak, így legdrágábbak piacán kilencven százalékos a részedésük. A mesterséges intelligenciát kiszolgáló csipek esetében ez a szám gyakorlatilag száz százalék. És ki ne tudná, teszem hozzá én, hogy az AI (magyarul MI, tehát mesterséges intelligencia) a jövő.
Azt is mondja, hogy az itteni kormány nem arra ad pénzt, hogy egy gyár odatelepedjen – amit már gyártanak, az tulajdonképpen elavult technológia. Ők arra költenek nagyon sokat, ami még nincs: a kutatás-fejlesztésre. Az elkövetkező három év mindegyikében egy-egy milliárd dollárt tesznek bele a mesterséges intelligencia fejlesztésébe – a pénzt elsősorban adatközpontok létrehozására és azok számítási kapacitásának növelésére költik el. Másik céljuk, hogy Tajvan 2029-re 480 petaflop számítástechnikai teljesítményre legyen képes (jelenleg az itteni közszféra szuperszámítógépei 19 petaflopot tudnak. Ezek emberi ésszel alig felfogható számok: egy petaflop egy kvadrillió lebegőpontos műveletnek felel meg másodpercenként.)
Más forrásból azt is tudom, öt tajvani egyetem összeállt, hogy hamarosan évi ötezer (!) félvezetőiparra (vagyis a csipgyártásra) szakosodott fiatal mérnököt bocsásson ki, akiket azonnal alkalmaznak a világ legnagyobb csipgyárai, amelyek itt vannak a fővárostól 70 kilométerre lévő Hsincsu Tudományos Parkban. (Arról, hogy miként és meddig védi meg az országot a „szilikonpajzs”, vagyis a világ csúcstechnológia-éhsége a kínai támadástól, lapunk nyomtatott számában olvashatnak nagyobb riportot a közeljövőben.)
Miközben Wu Cheng-wen szenvtelen előadását hallgatom, lassan felmegy bennem a pumpa arra gondolva, hogy mi otthon pont az ellenkezőjét csináljuk: olyan gyárakat csábítunk hazánkba közpénzmilliárdokkal, amelyek mire megépülnek, már részben elavult technológiát fognak használni. Szakmunkásképzésre fókuszálunk (lásd még összeszerelő ország), miközben az egyetemistáink és a tudósaink kiszorulnak a világ tudományos-oktatási vérkeringéséből. Ráadásul az illetékesek szóltak előre, hogy így lesz, de mi akkor is kiprivatizáltuk az egyetemeinket kétes hátterű alapítványokba.
Majd eljönnek hozzánk is a katasztrófaturisták megnézni a magyar gógyi végeredményét.
