
Rendhagyó módon Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatót a tábor nulladik napján Tusványos egyik alapítója. Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő jóslatát („eget rengető” bejelentésre készül Orbán) felkapta a sajtó, elindultak a találgatások.
Én tíz év szünet után látogattam el újra a rendezvényre, és meglepett, amit ott találtam. Azt sejtettem, hogy az eredeti gondolat (román-magyar és magyar-magyar párbeszéd, különböző világképek és vélemények ütköztetése) helyett már rég az „egy a tábor, egy a zászló” jegyében egy végtelenített monológ folyik, de hogy az egészet egy multilevel marketing szerű eseménnyé változtatták, az meglepett. Ugyanaz a mantra ment mindenhol, aki valaha végignézett már egy közepesen hosszú M1-es Híradót, az gyakorlatilag már hallott minden előadást. Életemben annyi unottan pasziánszozó, telefonját nyomkodó kollégát nem láttam egy helyen, mint ott – még a propagandisták is unatkoztak.
Ami meglepett, az a közönségtoborzás rafinált módozata volt. A kisebb sátraknál dekoratív hölgyek és jó kiállású férfiak szólítgatták az arra járókat, hogy „nagyon érdekes előadás” zajlik odabent, és ha beülnek, a végén választhatnak egy ajándékot. Nagy hőség volt a fenyvesek között is, így aki hűtött vízzel vagy – főleg a délelőtti előadásoknál – frissen főzött ingyen kávéval csábítgatta a táborozókat, az jó eséllyel tudott embereket összehalászni, hogy legalább egy insta-poszt erejéig el lehessen dicsekedni a közönséggel. Azzal viszont már ők sem tudtak mit kezdeni, hogy az egymás vállát veregető „vitákon” a közönség jelentős része elszunyókált – még a fő attrakción, a szombati Orbán-beszéden is akadt, aki elaludt.
Igaz, a digitális polgári körökről szóló bejelentés sok mindennek nevezhető, de az eget verő nincs a használható jelzők között. Az egész táborra a legjobb hasonlat a szénsavmentes borvíz (Székelyföldön így nevezik a földből felbuzogó ásványvizet), amit kicsit kintfelejtettek a napon.
Ha a tartalom kiüresedik, a formán kell változtatni: óriás digitális kivetítők, chipes beléptetőrendszer (az első nap összeomlott), és elképesztő mennyiségű PR-ajándék. Alighanem a NER-en belül erős verseny van a Tusványos iránti lojalitás bizonygatására: ha az egyik kormányközeli alapítvány tavaly egy kisteherautónyi logózott pólót és szalmakalapot osztott ki, akkor a másik közpénzből élő egyesület most egy kamionnyi felfújható gumimatracot, bögrét és baseballsapkát szór szét a látogatók között, nehogy lemaradjon. És ezerrel megy az embervadászat – ha meglátnak egy jóarcú fiatalt, azonnal elkérik az emailcímét, ingyenes tanfolyamot, képzést, mittudoménmit ajánlanak neki Budapesten.
Csak az Alapjogokért Központtól kaptunk – anélkül, hogy különösebben kértük volna – felfújható gumimatracot, Isten-haza-család halászkalapot, CPAC Hungary-s baseballsapkát, és még sok más egyebet.
Ezek többsége – nyilván a magyar szuverenitásvédelem jegyében – Kínában készült.