Elkezdődött hát, amiről régóta tudtuk, hogy el fog kezdődni: egyedi vizsgálat elindításáról tájékoztatta az Átlátszót a Szuverenitásvédelmi Hivatal, és egyúttal adatbekérést is küldött tizenegy kéréssel. Nem csak ellenük: szintén levelet kapott a Transparency International magyarországi irodája is, de nekik már 62 kérdés jutott. Mindkét esetben az a vád, hogy „külföldről származó támogatás” felhasználásával a „választói akarat befolyásolására irányuló” tevékenységet folytattak, illetve ilyen tevékenységet támogatnak.
Elegánsan ugorjunk át azon a tényen, hogy a vélhetően sok milliárd forintból üzemeltetett hivatal, a nemzeti szuverenitásvédelem erős bástyája nem tud magyarul helyesen megfogalmazni egy levelet (az Átlátszónak címzett irományban elkérték a társaság „hatályos egységes szerkezetű társasági szűrődését” is, jelentsen az bármit), foglalkozzunk magunkkal, mert amióta ez a hír megjelent, magam is szörnyű kétségek között hánykolódom.
Nincsenek illúzióim, előbb vagy utóbb mi is kapunk hasonló tartalmú levelet ettől a rendkívül transzparensen működő hivataltól, és az utóbbi napokban velem történteket valahova be kell sorolnom, de nem tudom, hova.
Jó ideje hagyomány ugyanis, hogy a válogatottat külföldre elkísérő tudósítókat a mérkőzés napján meghívja egy ebédre Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke. Így történt ez most is, a németországi labdarúgó Európa-bajnokság során, és a három meghívásból kettőt el is fogadtam – nem csak a kaja miatt, hanem mert ritka alkalom kollégákkal találkozni, beszélgetni, én például mindkétszer határon túli újságírók mellett ültem. Toltunk magunkba a bratwurstot a sörkorcsmában, mintha nem lenne holnap (wifi is volt egyébként, ha Schmidt Mária a közeljövőben arra járna, hívjon fel, megadom a jelszót), aztán vagy ötvenen megírtuk, hogy csapnivalóan játszott a magyar csapat Svájc ellen. Alkalmas volt-e ez a választói akarat befolyásolására? Külföldi támogatásnak számít-e, hogy elfogadtunk egy ebédet az egyébként már nem is létező Németországban?
A másik eset még szörnyűbb: kint létem alatt találkoztam egy csomó jó fej szurkolóval. Egyikük, egy Nyugat-Európában kamionsofőrként dolgozó fiatalember miután meghallotta, hogy a Magyar Hangnál dolgozom, a homlokára csapott, és azt mondta, milyen jó ötlet, hogy előfizessen az otthon élő szüleinek. Namármost, ha például egy belga bankszámláról valaki előfizet a Csajágaröcsögén élő szüleinek negyed évre a lapunkra, az a 22 euró brüsszelita-sorosista támogatásnak számít-e, vagy hazai pénznek? Alkalmas-e egy ilyen rokoni gesztus a választói akarat befolyásolására, vagy nem?
Nem irigylem Lánczi Tamást, hogy naponta ilyen szörnyű dilemmahelyzeteket kell megoldania, de megnyugtat a tudat, hogy a havonta a számlájára érkező több mint ötmillió forintos, adóforintokból származó fizetés alkalmas lehet szorongásai oldására. A mi piszlicsáré ügyeink mellett ugyanis sokkal bonyolultabb esetek is lehetnek: például Bayer Zsolt negyvennapos mongóliai forgatásán ki tudja, hány vödör kumiszt fizettek neki a helyiek a magyar választói akarat nyilvánvaló befolyásolásának a szándékával? A Türk Tanács országaiba is rendszeresen kirándulnak kollégáink a propagandasajtótól, és akkor még nem is beszéltünk a meghívásos minszki, moszkvai és pekingi zsíros kenyér túrákról (felkészül Phenjan).
Kedd óta egyébként hatályba lépett az az uniós szankciós rendelet, amely betiltja a Ria Novosztyi, az Izvesztyia és a Rosszijszkaja Gazeta orosz propaganda médiumok uniós terjesztését. Erre válaszul az oroszok több európai médium elérését blokkolják, köztük a hazai 444-ét. A magát Magyar Nemzetnek nevező újság honnan vette át ezt az információt? Naná, hogy a Ria Novosztyitól.
