Fejbe lőtte a Fidesz az erdélyi médiát, ezzel kezdte a mondatot egy ismerősöm, amikor megérkeztek az első hírek a romániai magyar újságírók kirúgásáról. Több mind hétmilliárd forintból nagyra fújtak egy léggömböt, felvásárolva az erdélyi magyar sajtó többségét, most pedig egyszerűen kidobják az ablakon a nyomatott lapokat.
Aki nem tudná: október közepén az erdélyi Médiaworks, vagyis a Prima Press KFT egy szűkszavú közleményben jelentette be, hogy december végétől megszűnik az országosan terjesztett Krónika napilap, és regionális társai, a Székelyhon és Székely Hírmondó napilapok. Nem jelenik meg többé a havi Nőileg, és a Heti Hirdetőt is leállítják. Ezzel együtt felszámolják a teljes terjesztői hálózatukat is, amely az említett lapok mellett például az anyaországi magazinokat is elvitte az olvasókhoz a térségben.
Bár a publicisztika eleve személyes műfaj, hadd legyek picit személyesebb a kelleténél: a három székelyföldi, többségében magyarok lapta megyében kapható Heti Hirdetőt én alapítottam huszonöt esztendővel ezelőtt. A boldog emlékű budapesti Expressz mintájára, apróhirdetési és fogyasztóvédelmi újságnak. Bár útjaink rég elváltak, és a fogyasztóvédelmi részt is rég felcserélték bulvárra, mégis fáj, hogy most megszűnik. Legszebb éveiben 15 ezer példányban is elfogyott hetente, de még most elmegy belőle több mint ötezer darab. Négy embert eltartott, most mindenkit kirúgtak. Pedig volt igény rá, a 28 oldal nagyjából fele volt apróhirdetés.
Szóval október közepén bejelentették, hogy nincs többé print, de az online-ban minden marad a régiben, aztán ez a hír is kapott egy vajszínű árnyalatot. Kiderült, hogy mindenhez hozzányúlnak, még az egyébként nyereséges rádiókhoz is – cégszinten a munkavállalók hetven százalékát (!) elküldik. Pontos számot nem tudni, de száznál több embert rúgnak ki: tördelők, terjesztők, más műszaki személyzet mellett tartalomkészítőket: például a teljes fotórovatot, mellettük újságírókat, szerkesztőket, műsorvezetőket, helyi tudósítókat is.
Ahogyan itthon megdőlt a „kormányozni legalább tudnak” alaptézise, Erdélyben úgy bukott meg az anyaországból importált (média)szakértők és a hazai pályán mozgó, Demeter Szilárd baráti köréhez tartozó zsenik hozzáértésének mítosza is. Kiderült, hogy a király meztelen: koncepció, netán hosszú távú, fenntarthatóságról szóló terv nem volt, csak a végül végesnek bizonyuló, menet közben két kézzel elszórt közpénz. Viszont sikeresen importálták a NER módszereit – az egyik újság volt tulajdonosa azt mesélte nekem, hogy tulajdonképpen falhoz állították, nem hagyva neki választási lehetőséget – igaz, legalább jó pénzt fizettek a médiumáért. És ha kellett (utasítást kaptak Budapestről?), egészen Origó-Pesti Srácok színvonalon járattak le embereket a megszerzett lapokban, máskor pedig maradt a langymeleg, konfliktuskerülő újságírás.
Hogy mennyire átgondolatlan volt az egész felvásárlási láz, jól jelzi, hogy a a felsőháromszéki Székely Hírmondó napilapot szeptemberben vette át a magyar KESMÁ-nak megfelelő Médiatér, hogy aztán két hónappal később döntsenek a bezárásáról.
Álljunk meg egy szóra az országos napilapnál, a Krónikánál. 23 évvel ezelőtt indult, magyarországi, már akkor is Fidesz-közeli magánbefektető pénzéből. Főként a szórványmagyar megyékben volt fontos, ott, ahol nem volt magyar alternatíva. Sőt, miután nemrég megszűnt a Szatmári Friss Újság is, már a magyar határ melletti megyében is a Krónika jelentette az utolsó nyomtatott magyar szót. (A Friss Újság egyébként nem került be a Médiatérhez, inkább az RMDSZ-hez állt közelebb.)
Bár kevesebb szó esett ezekről, de megszűnik két olyan kezdeményezés is, amely mostanában már csak mellékletként élt a Médiatérnél: a korábban hetilapként működő Erdélyi Napló, és egy másik Demeter Szilárd szerelemgyerek, az Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális lap is.
Utólag visszagondolva kész szerencse, hogy nem adtak el mindent Erdélyben a Fidesznek – néhány RMDSZ közeli, vagy éppen szerkesztőségi tulajdonban működő- vegetáló nyomtatott megyei lap így túléli a december végi bezárásokat. Megmarad a kolozsvári Szabadság, a marosvásárhelyi Népújság, a csíkszeredai Hargita Népe és a sepsiszentgyörgyi Háromszék. És el ne felejtsem a nagyváradi Bihari Naplót, amely az anyaországi KESMA tulajdona.
Persze a print visszaszorulása világjelenség, de azért az elmúlt években kaptak egy példátlanul nagy mennyiségű pénzt, tehát több mint hétmilliárdnyi esélyt arra, hogy kitaláljanak egy működő modellt a fenntartására. Hogy az egész nem lehetetlen, pont a lapunk, vagyis a Magyar Hang példája mutatja: induló tőke nélkül a semmiből indulva, kizárólag az olvasókra támaszkodva is öt éve működtetünk egy nyomtatott újságot.
Két hete levelet küldtem a határon túli támogatásokat lebonyolító Bethlen Gábor Alap munkatársainak arról érdeklődve: betekinthetünk-e a sokmilliárdos támogatás elszámolásai dokumentumaiba, és történt-e feljelentés az Erdélyi Médiatér Alapítvány kapcsán hűtlen kezelés vagy más bűncselekmény gyanújával? Nem történt meglepetés: nem válaszoltak.
A tanulságot most épp a saját bőrükön tapasztalják meg az erdélyi kollégák: a politikával nem jó összebratyizni. Ideig-óráig kifizetődő lehet kiszolgálni a hatalmat, de lehetsz bármekkora haver, ha az élet úgy hozza, kiterítenek úgyis.
Megjelent a Magyar Hang polgári hetilap nyomtatott kiadásának 48. számában 2022. november 25-én.