A kínai medicina tanítása szerint ha feltartom a kezem, akkor az ujjaim végétől a testemen keresztül a lábam ujjáig megrajzolhatok magamon egy meridiánt. Konvencionális vonal, akárcsak azok, amelyek a földgömböt 360-szor szelik át. Az előbbiek, a meridiánok az emberi testet 12 részre osztják. Minden “délkörnek” az első fele a mellen, a hason halad át és folytatódik a háton, nyakon, fejen, hogy aztán valamelyik ujj végén csatlakozzék a következőhöz. Az egészséges ember szervezetében a meridiánok hosszán keringő energiák megszokott sebességgel és pontos órarend szerint közlekednek. Tekintve, hogy 12 meridián van, a napnak pedig 24 órája, következik, hogy egyetlen meridiánon az energia két óra alatt áramlik végig, és nem véletlenszerűen, hanem éjszaka 1 és 3 között a májon, 3 és 5 között a tüdőn, hajnali 5 és 7 között a vastagbélen, reggeli 7 és 9 között a gyomron, délben 11 és 1 között a szíven, 1 és 3 között a vékonybélen stb.
Hogyan jönnek létre, mi táplálja ezeket az energiákat? Elsősorban természetesen a Föld kölcsönöz a saját kimeríthetetlen energiáiból. Ezek táplálék formájában jutnak szervezetünkbe. Aztán a Kozmosz (Az Ég) küldi a maga nagy energiáit: a Hőt, a Hideget, a Nedvességet, a Szárazságot, a Szelet és a Tüzet. Ezek az energiák az őket szabályozó Négy Évszak Törvényének alávetettek. Mert a tavaszi energia születik, a nyár energiája növekszik, az őszé visszavonul, a télé pedig elbújik. A kozmikus Energia is ezek szerint változik.
Ha kozmikus energiák behatolnak a szervezetbe, megzavarják a meridiánok hosszán keringőket és „Külső Behatású” betegségeket idéznek elő. Természetesen csak akkor ha az Oé, a Szervezet Defenzív Energiája gyengült, ellenállásra képtelen. A defenzív energia szintén a Négy Évszak Törvényeinek engedelmeskedik, mert Ég és Föld állandóan ráhat az emberre. Hogy a Külső Energia betegséget idéz elő vagy sem, attól függ, hogy az ember mennyi energiát kapott a földtől (jóltápláltságától), hogy a nap melyik szakában érte agresszió (pihentségétől), mert a reggeli energia születik a testben, a déli növekszik, az esti visszavonul, míg az éjszakai hanyatlik. Függ továbbá – és nem utolsó sorban a Hét Lelki Tényezőtől. Ezek az Öröm (Hi), a Düh (Not), a Szorongás (Un), az Elmélyülés (Tu), a Szomorúság (Bi), a Félelem (Khung) és a Megrázkódtatás (Kinh). Ha bármelyik lelki tényezőből túl sok van, az „Belső Betegséget” idézhet elő. Mert a különböző lelki tényezők is megzavarhatják az energiák szokásos megoszlását. Így a düh az energiák felszállását okozza a test felső régióiba, míg a félelem a test alsó részeibe kergeti az energiákat. A boldogság harmonikusan elosztja, a szomorúság szétszórja, az elmélyülés összpontosítja őket, a megrázkódtatások pedig megzavarják szokott ritmusukat.
Mindegyik lelki tényező különösen egy bizonyos szervre hat, amelynek működését kedvezőtlenül befolyásolhatja. Így a túl sok boldogság árt a szívnek, a sok szomorúság a tüdőnek, a félelem a vesének, a düh a májnak. De ugyanakkor ez megfordítva is érvényes, amennyiben a májbetegség kolerikussá teszi a beteget. Ahhoz azonban, hogy a kínai medicina lényegét megérthessük, a fentieken kívül meg kell ismerkednünk az agon és antagon fogalmával, vagy ahogy azt ott nevezik, a Janggal és a Jinnel.
A bőrfelületen levő meridiánok, amelyek hosszán az energiák keringenek és amiket az akupunktúrával gyógyító orvos megszűr, csak kivetülései valamely, a szervezet mélyén fekvő szervnek. Bármennyire paradoxonnak hangzik is, az alkarba szúrt tű nem a reumabeteg karban érzett fájdalmat enyhíti, hanem a túl heves szívdobogást; a lábszár bizonyos pontjának megszúrása pedig az epehólyagot vagy a vesét befolyásolja stb.
A külső szervek, a mozgás- és munkaszervek – a Jang. A Jang a férfi, az erő, az energia, a mozgás, a stimulus.
Ezzel ellentétben a Jin a konzerváló, a raktározó, a gyűjtő szervek összessége. A Jin tehát a pihenés, a belső világ, az inhibíció. Kidomborítva a dolgok dialektikus egymásbafonódását: Jin Jang nélkül nem jön létre, Jang Jin nélkül nem gyarapszik. Mikor a Jang energia nő, a Jin energia visszavonul, és megfordítva. Az oppozíció viszonylagos és nem abszolút, mert végső soron Jangból Jin és Jinből Jang lesz.
Az energia megmarad, csak átváltozik. Minden szerv életében van Jang fejlődés – ami nélkül nincs aktivitás, és van és Jin fejlődés – ami nélkül nincs gyarapodás.
Minden Jin szervben jelen van a Jang is. A Jin szerv fájdalmat nem érez, ami benne fáj, az a szerv Jang része, mert a fájdalom férfi funkció. Mint ahogy férfi funkció az erős akarat, de az ijedtség és a gondok is, melyek – a szerv Jang részének közvetítésével – funkciós zavarokat idézhetnek elő a szerv Jin részében.
A vese például „férfi” szerv, amennyiben 7/10 része Jang és csak 3/10 része Jinn. (Talán nem is véletlen, ezek szerint, hogy a vesekő majdnem kizárólagosan férfiakat érintő betegség?)
Ha a szervezetben győz a Jang, akkor beteg a Jin és fordítva, Jang-betegséget úgy kell kezelni, hogy a kintről behatolt zavaró energiát ki kell űzni a szervezetből, míg Jin-betegséget, belső okozatát, úgy hogy a szervezet defenzív energiáját növeljük, illetve helyreállítjuk.
A kínai medicina alapjaira való megtanítás szándéka nélkül is szükséges volt mindezeket előrebocsátani ahhoz, hogy az olvasó osztozhasson a döbbenetben, mely akkor ér, amikor egy számunkra merőben idegen gondolkozásmód tanulmányozása közben kiderül, hogy ellentétesnek látszó módszerekkel és következtetésekkel mégis hasonló, sőt sokszor azonos eredményekhez lehet eljutni. Érdekes a felfedezés, hogy már sok ezer évvel ezelőtt létezett olyan orvosi felfogás, amely szerint: egyént és környezetét, életmódot és betegséget egymástól elválasztani nem lehet.
A modern orvos számára egyenesen fantasztikusnak tűnik, hogy évezredek óta gyógyít és kézzelfogható eredményeket ér el a terapeutika, amelynek orvosfilozófiai elméleti alapjaiból teljességgel hiányzik a kórokozó fogalma (a patogenezis helyettesíti az ethiológiát) és ezzel ma sem tartja szükségesnek kiegészíteni vagy korszerűsíteni az orvostudományt.
Továbbá, az orvosi szempontokon túl és most már kizárólagosan filozófiai síkon, döbbenetes felfedezni egy nagy múltú kultúra szellemi kincsei között a mi igazságainkat, a dialektika egyes törvényeit: Minden állandó mozgásban van, maga a nyugalom pedig nem más, mint az ellentétek egyensúlyállapota.
Minden egy: két különböző, ellentétes, egymást kiegészítő erőnek az eredménye.
Végül pedig felfedezni egy olyan tudományt, amely sok ezer évvel a relativitás- és kvantumelmélet előtt megsejtette és a maga módján kifejezte, hogy Energia és Anyag egymástól elválaszthatatlanok, hogy állandó mozgásban vannak, nem véletlenszerű, hanem bizonyos – mozgásukat szabályozó törvényeknek engedelmeskedve; hogy ez a mozgás állandó és megszakíthatatlan folyamat, amelyben apály- és dagályszerűen, szinte észrevétlenül mennek át egymásba és következnek egymásra, éj és nappal, tél és tavasz, élet és halál…
Megjelent A Hét III. évfolyama 10. számában, 1972. március 10-én.