Lovász Lászlót, A Magyar Tudományos Akadémia előző elnökét a Népszava kérdezte, a cikket a Juhász Dániel-Zoltai Ákos szerzőpáros jegyzi. Lovász László matematikus, a számítógép-tudomány világhírű kutatója, munkásságát számos díjjal – mint például Széchenyi- és Bolyai-nagydíjjal, Wolf- és Abel-díjjal – ismerték el. Jelenleg az Európa tudósait összefogó Academia Europaea budapesti tudásközpontját is vezeti. Amellett a Lovász László, Barabási Albert-László és a cseh Jaroslav Nesetril vezetésével, a Magyar Tudományos Akadémia, a Közép-európai Egyetem (CEU) és a prágai Károly Egyetem együttműködésében megvalósuló hatéves hálózatkutatási program közel 10 millió eurós támogatást nyert az Európai Kutatási Tanács (ERC) pályázatán.
Jobb lenne, ha a magyar egyetemekre fordítanák a kínai Fudan Egyetemre szánt pénzt és energiát – mondta lapunknak Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke.
Hat évig volt a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Nem hiányzik?
Nem nagyon. Persze néha azért az embernek eszébe jut, hogy voltak elképzelései, miket szeretne még véghez vinni az elnökség alatt, de két dolog is keményen keresztbe tett, először az egész intézethálózattal kapcsolatos hercehurca, aztán a világjárvány. Több minden még most is takaréklángon van.
Az Akadémia új elnökével, Freund Tamással tartja a kapcsolatot? Szokott öntől tanácsokat kérni?
Viszonylag ritkán, de nem is ambicionálom, hogy mindenképp az én elképzeléseimet valósítsák meg. Van min javítani, van hova fejlődni, de jelenleg nem látok gyökeres fordulatot abban, ahogyan az Akadémia működik. Vannak óriási problémák, a székházat fel kellene újítani, ez most nyilván lassan halad, pedig mindjárt itt az Akadémia kétszáz éves alapításának évfordulója.
Említette, a járvány és az akadémiai kutatóhálózat kiszervezése is keresztbe tett az elképzeléseinek. A kutatóintézetek most az állami alapítású Eötvös Loránd Kutatási Hálózatban működnek. Kutatóként milyen tapasztalatai vannak? Úgy látom, semmiféle kiemelkedő feszültség nincsen. Egyelőre nem hallottam arról, hogy bárkinek megmondták volna, mit kutasson vagy mit nem szabad kutatnia. Az intézethálózat költségvetését eléggé megemelték, ami jó hír. Az intézetek ilyen szempontból most jobban állnak.
Ezek szerint a korábbi aggályok, amelyek például arról szóltak, hogy felülről vezérelt kutatások lesznek, nem igazolódtak be?
Egyelőre nem. Mindig vannak olyan lépések, amelyek kiváltanak felháborodást, de igazán komoly intézkedések, amelyek veszélyeztetnék a független munkát, eddig nem történtek, legalábbis nem tudok róla. Nincs szoros kapcsolatom például a Bölcsészettudományi Kutatóközponttal, de ha lett volna bármilyen kirívó eset, biztosan értesültem volna róla.
Nemrég jelentős kitüntetést kapott, az Abel-díjat, amit a matematikusok Nobel-díjaként is emlegetnek. A kormány, illetve Palkovics László innovációs miniszter, akivel sok vitája volt a kutatóhálózatok miatt, gratulált Önnek?
Hogyne. Orbán Viktor miniszterelnök írt egy személyes levelet, Palkovics László pedig egy videóüzenetet is küldött az átadóünnepségre.
A kutatóhálózatok kiszervezésénél is nagyobb társadalmi felháborodást okoz a kínai Fudan Egyetem budapesti campusának lehetséges felépítése. Egyetért ezekkel a tervekkel?
Nehéz válaszolni, mert arra még senki nem adott igazi választ, ez hogyan fog működni. Nem ismerjük a részleteket, pedig minden ezen múlik. Ki fog ott tanulni, tanítani, a beruházás hogyan térül meg Magyarországnak? Magyar diákoknak biztosítanak-e helyeket, lesznek-e ösztöndíjak, amelyekkel a tehetséges, de kevésbé tehetős fiatalok is bekerülhetnek? Az biztos, hogy Kína hatalmas lépéseket tett előre a tudomány területén. A kínai egyetemek, mint a sanghaji Fudan vagy a pekingi Tsinghua Egyetem, több nemzetközi rangsorban előkelő helyen szerepelnek. Azt is érdemes hozzátenni, például a természettudományok terén nem érdekes, hogy az egyetem alapszabályában mennyire jelenik meg a Kínai Kommunista Párt iránti elköteleződés. Összességében viszont úgy gondolom, jobb lett volna, ha a már meglévő magyar egyetemek fejlesztésére fordítják a Fudanra szánt pénzt és energiát. Nagyon aggaszt, hogy Magyarországról már az érettségi után egyre több fiatal elmegy külföldre tovább tanulni, sokan nem is találkoznak a magyar tudománnyal, a magyar professzorokkal. Persze a tudomány egy nemzetközi dolog, a kutatók sokat költöznek kutatási feladataik miatt, csak az a baj, hogy Magyarország ennek a folyamatnak általában a vesztes felén van.
Mi lesz a vége ennek a folyamatnak? Elfogy a hazai szürkeállomány?
Azt hiszem, van esélyünk arra, hogy kiváló tudósokat, kutatókat tartsunk meg vagy csábítsunk vissza, de valószínűleg még hosszú ideig több szürkeállományt fogunk termelni, mint amennyi végül itt marad. Nettó exportőrök leszünk. De ha van itt egy szellemi vonzás, egy olyan közösség, amiről úgy érzik, nem elszigetelt, hanem világélvonalbeli kutatásokra van lehetőség, akkor még a viszonylag előnytelenebb anyagiakat is felvállalják.
Az akadémiai kutatóhálózat kiszervezése melletti egyik kormányzati érv épp az volt, hogy elismertebbé tegyék a magyar kutatókat, világszínvonalúvá a magyar kutatásokat. Ebbe az irányba haladunk?
Biztos vagyok benne, hogy minden magyar kormánynak, politikai állástól függetlenül fontos célja, hogy az ország tudományos életét fejlessze. A közelmúltban volt egy összeütközés az alapkutatások szerepéről, voltak komoly szakértők, akik azt mondták, hogy egy ilyen kis országban nem érdemes alapkutatásokra költeni, költsük inkább a pénzt arra, ami gyakorlati hasznot hoz. Ez ellen erősen érveltem, mert szerintem éppen az alapkutatásokon keresztül tudunk bekapcsolódni a nemzetközi tudományos életbe. Ezen a területen kevesebb az egymásnak ellentmondó érdek. Ahol gyakorlati fejlesztés történik, ott más országoknak, multiknak az érdekei egymásnak ellentmondhatnak.
A magyar kormányt itthon és külföldön is többen tudományellenesnek nevezték, amiért a kutatóhálózatot elszakította az Akadémiától.
Túl nagy a centralizálási igény a tudomány területén. Amit, jobban belegondolva, valóban lehet tudományellenességként értelmezni, mert a tudomány egyik fő ismérve, hogy irányítási szempontból nem tervezhető. Nem lehet előre megtervezni, milyen tudományos sikereket, áttörést érjünk el tíz év múlva. Kevéssé hiszek az esetleges felülről jött kutatási megrendelésekben. Egy autógyárban nyilván nem lehet másképp. De a tudományos alapkutatásban nem lehet semmit előre megrendelni, ez nem így működik.
Árulja el, mi a szép a matematikában?
Számomra azok a legszebb dolgok, amikor egy bonyolult kérdés, egy semmiből jövő ötlet után letisztul és érkezik a felismerés: ez ilyen egyszerű. Persze ez nem jelenti azt, hogy a kifejtéshez nem kell ötven-száz oldalt leírni, de mindenért kárpótol a tisztánlátás. A mai napig beleborzongok a matematika váratlanságába.
Azt mondják, hogy a harmadik világháborút a matematikusok vívják majd és döntik el. Elkezdett már fegyverkezni?
Olyan sokáig nem kívánok élni, hogy ezt megtapasztaljam. Bár az tény, hogy a kiberháború már nagyon is itt van, de a biológiai hadviselés, sőt az atomháború lehetősége sincs kizárva. Ezek mind szörnyű katasztrófák lennének. Az biztos, hogy a tudomány nagyon erős. Komolyan át kellene gondolni, hogy az olyan szörnyűségeknek, mint például az amerikai elnökválasztás kapcsán történt ostrom, mi lehetett a mélyén. Egyre több ember érezheti úgy, hogy leszakadt a technológiai szinttől, ezért pedig fél a tudománytól. Ez persze annak fényében nem csoda, hogy korábban, ha egy kellően érdeklődő személyiség akarta, megérthette, miként működik az aszpirin. Ma már többeknek szinte esélytelen például egy modern, fehérjealapú gyógyszernél ezt megérteni. Egyre több az információ, amit szűrni kellene. Előjött például nemrég, hogy egymillió AstraZenecával oltott emberből egy valakinél vérrög képződött. Az járt a fejemben, hogy mondjuk Magyarországon minden reggel beül egymillió ember az autójába és ebből naponta meghal legalább egy. Ezek a kockázatok mindenhol megvannak, csak az emberek ezt nem tanulják meg.
Nem is tanítják nekik.
Valóban nem tanítjuk, hogy a számokat miként kell értékelni. A matematikának nem az a lényege, hogy gyorsan szorozzunk, vagy hogy másodfokú egyenleteket oldjuk meg. Értékelni kell a valószínűségeket, a statisztikákat, a nagyságrendeket. Ez hiányzik, meg persze sok más is.
Amikor leköszönt az MTA elnöki posztjáról, arról beszélt, hogy Magyarország megosztott ország. Mi lesz ennek a vége, hogy lehet ez egy nem megosztott ország?
A matematikus közösség az 1980-as években hihetetlenül megosztott volt. Ezt mindenki tudta, mindenkinek elege volt belőle, de nem változott semmi. Aztán 1988-89-ben nagyjából a semmiből átfordult, azt mondtuk: ebből elég, ez öngyilkosság. Azt remélem, hogy a társadalomban is felhalmozódik az az érzés, hogy ezt nem lehet így csinálni. A politika persze ebből él, de előbb-utóbb kialakul a változásra való igény. Igaz, én örök optimista vagyok, azt szeretem elképzelni, hogy mindig történhet valami jó.
Megjelent a Népszava honlapján 2021. június 12-én.
