A Magyar Hang cikke.

Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az MTA-székház köré szervezett élőlánc-tüntetésen
2019. február 12-én (Fotó: Magyar Hang)

A világhírű magyar tudós, Lovász László április 30-án levélben mondott le a HUN-REN kutatóhálózat Nemzetközi Tudományos Tanácsadó Testület tagságáról – tudta meg a HVG, amely azt írja, hogy Lovász távozását nem verték nagy dobra, csak levették a fotóját a honlapról.

Amikor erről érdeklődtek, kapták ezt a nyilatkozatot válaszul: „A HUN-REN Nemzetközi Tudományos Tanácsadó Testület tagjai közé Gulyás Balázs elnök kért fel 2025 novemberében. Hittem benne, hogy tanácsaimmal szolgálni tudom a magyar tudomány ügyét a HUN-REN új szervezetének bejegyzése után. Most kiléptem, mert a HUN-REN felsővezetői az utóbbi időszakban számos olyan kijelentést tettek, amelyekkel nem tudok azonosulni”.

A HUN-REN elnökének és vezérigazgatójának április 26-án jelent meg interjúja a Telexen, amelyben annak a véleményüknek adnak hangot, hogy katasztrófának tartanák, ha a Magyar Kutatási Hálózat az MTA-hoz kerülne vissza.

„Az MTA egykori elnökeként, aki hivatali idejének utolsó két évét töltötte azzal, hogy az intézethálózatot az MTA-ból kiszakító kormányzati törekvések ellen harcolt, álláspontom ebben a nagyon markáns kérdésben teljesen ellentétes Gulyás Balázs és Jakab Roland megnyilvánulásaival” – írta a közleményben Lovász László.