Magyar Péter háromszáz kilométeres zarándokútra indult Nagyváradra, a magyar kultúra bölcsőjébe. Hatásos válasz ez arra a durva határátlépésre, amit Orbán Viktor tihanyi beszéde jelképez.
a hátizsákba szúrt magyar zászlóval | Fotó: Ilyés Zalán
Határátlépés ez is, csak épp valódi, amelynek politikai és szimbolikus tartalma homlokegyenest ellenkezik az orbáni beszéddel. Azt pedig ki-ki döntse el, hogy a tihanyi beszédet, amelyben Orbán a szélsőjobboldali magyarellenes román elnökjelöltet dicsérte, igazság- vagy hazugságbeszédnek tekinti-e. Vajon véletlenül csúsztak ki a száján a Tihanyi Bencés Apátságban elmondott szavak? Vagy nagyon is tudatos megfontolásból annak érdekében, hogy egy újabb unióellenes szövetségest szerezzen Fico mellé Simion személyében?
Akárhogyan is, Orbán súlyos politikai hibát vétett. A keresztényi politikát zászlajára tűző miniszterelnök egy fontos vallási és történelmi helyszínen árulta el az erdélyi magyarokat és egy füst alatt saját harminc éve gondosan felépített kisebbségi politikáját, amellyel pedig Csaba királyfiéhoz hasonló népszerűséget szerzett jó pár erdélyi városban. Gyorsan lépni kellett tehát, hogy a tihanyi beszédet hatástalanítsák és a politikai hibát elfedjék. A gépezet beindult, és némi késéssel ugyan, de bedobták az egyik húsvétra ígért fenyegetést. Bevetették az „ellehetetlenítési törvényt”, mint politikai atombombát a civilekkel, a szabad sajtóval és legfőbb politikai riválisukkal, Magyar Péterrel szemben. S miközben újabb lépést tesznek a megmaradt demokrácia felszámolása érdekében, és elindulnak visszafelé a múltban, Magyar Péter faluról falura, megyéről megyére gyalogol tovább Nagyvárad felé.
Mivel Nagyvárad a trianoni döntés előtt Magyarországhoz tartozott, a határátlépésnek sajátos szimbolikája van, és még ma is egyfajta történelmi és nemzeti érzületet kelt. Gesztus a határon túli magyarok felé, kiállás a nemzetegyesítés mellett. Ezt a politikát és az ezzel kapcsolatos szimbólumrendszert Orbán eddig kisajátította és az elmúlt évtizedekben sikeresen képviselte. Nem is volt nehéz dolga az egykori ellenzékkel. A miniszterelnök gyakran használ nemzeti szimbólumokat, és olyan érzelmekkel átitatott narratívákat mesél, amelyek látszólag a saját tapasztalatán alapulnak. A határon túliakkal mindig is azt éreztette, hogy politikusként és emberként egyaránt felelősséggel és szeretettel fordul feléjük. Nos, a tihanyi beszéddel az egész ment a kukába, elveszítette érzelmi jellegét, lehullott a politikusi álarc. Mert az erdélyi magyarok azt már biztosan nem veszik meg, hogy a magyar miniszterelnök egy magyargyűlölő, magyar sírokat meggyalázó román politikust támogat a kampányában, miközben teljes komolysággal (vagy egyre nagyobb komorsággal) a külhoni testvéreink iránti szeretetről papol. Vége – a tihanyi beszéd Orbán őszödi beszéde, nem keresztény beszéd, ez már a bukás –, halljuk innen-onnan, de nem, még nincs itt a vége. A Fidesznek rengeteg eszköz van a kezében, és hosszú még a gyalogút, amit Magyar Péternek meg kell tenni.
Az út a változás felé több mint metafora – a politikai zarándok nemcsak a távolságot győzi le, hanem a politikai rendszert is –, valójában egy erős közösségi élmény. Útközben bárki csatlakozhat hozzá, rengeteg emberrel találkozhat, aki megosztja vele a történetét, segíti, ösztönzi, megerősíti elhatározásában. Sok politikus azért vallott kudarcot, mert nem értette, hogy a politikát nem lombikban gyártják, annak a mindennapi tapasztalatok alapján a való világban kell megszületnie. Egyetlen politikus sem élhet üvegbúrában, egyetlen párt sem alkothat szigetet. Közvetlen közelről kell ismerni a választók gondjait, elvárásait, aspirációit, állandó kapcsolatban kell velük állni. A társadalmi elkötelezettséget nem szavakkal, hanem a közösségi életben való folyamatos, lelkiismeretes részvétellel és tettekkel lehet csak bizonyítani. És bizony az ország nem Budapestből áll, élnek emberek a Körúton túl is, meglehet másfajta célokkal és lehetőségekkel, mint a fővárosban.
Valamikor Orbán Viktor is járta az országot, azért is tudta biztos érzékkel felépíteni a politikáját, mert jól ismerte választóit. Mára ez a tudása elpárolgott, és ő maga annyira eltávolodott a valóságtól, hogy a tények többé nem is befolyásolják, elvesznek a szavak ködében. Az orbáni világ egyre messzebb kerül a való világtól. Váratlanul jött azonban egy olyan politikus, aki tisztában van a gyakorlati politizálás és a terepmunka jelentőségével, sőt, élvezi a mentálisan és fizikailag egyaránt kimerítő országjárást, a mindennapi jelenlétet az emberek életében. Magyar Péter az orbáni narratíva és szimbólumrendszer elemeit kiegészítve saját szimbólumrendszert épít, amelynek most része lett a nagyváradi zarándoklat a hátizsákba szúrt magyar zászlóval. A hosszú, kimerítő gyaloglás egyszerre az alázat és az eltökéltség kifejezése, éles kontrasztban a mai hatalmi elit luxuséletével és elszigeteltségével. Magyar Péter modern népmesei hősként üzeni, hogy sóval fogja behinteni a Szuverenitásvédelmi Hivatalt az „ellehetetlenítési törvény” miatt, ám ennél többet ebben a témában nem mond. Illetve még azt, hogy megcsinálja a rendszerváltást. Azt a tizenegy hónapot pedig, ami még hátravan, féllábon is ki lehet bírni.
Két politikus – két ellentétes világ, közöttük áthidalhatatlan szakadék. Ady micsoda verset írna a kettejük lehetetlen frigyéről!
Megjelent a Népszava Szép Szó rovatában 2025. május 24-én.
