„Milák Kristófot egyre nehezebb tolerálni. Egyik edzője sem tud róla semmi (tárgyrag elfelejtve), a második turnussal sem utazott ki Párizsba …” – kezdi levelét a leghangosabb Orbán-szócső „újságírója”. (Tudjátok: ő azok egyike, akik, mint jobboldaliak, jellemzően a magasabb erkölcsöt és a minőséget képviselik, a libernyákokkal szemben.)
Majd ezzel folytatja: „Kristóf öcskösöm! Olyan jó lenne, ha most már egyszer és mindenkorra eldöntenéd hogy (vessző szintén kimaradt) mit akarsz, mert a helyzet jelenleg úgy fest számomra, hogy tök feleslegesen foglalod a helyet az olimpiai úszósportban!”
Szóval Milák tök fölöslegesen jelentkezett az olimpiára. Így aztán, sokadmagammal, én is tök feleslegesen kezdtem el rikoltozni a 100-as pillangó utolsó méterein: „Hurrááá! Ez meglett! Azannya, két milliméteren múlott!” Meg hogy „Hű, micsoda jó kis szendvics ez így: magyar trikolór, két kanadai juharlevél között!”. És aztán a Himnuszt is teljesen szükségtelen volt meghallgatnom.
Nem kérdés: az egyetlen, ami itt nélkülözhetetlen, egy percig sem felesleges, az Orbán és az ő lényeglátó sajtókomisszári stábja. Mert hiszen nélkülük ugyan miért jutna eszünkbe, hogy miközben számunkra alapjáraton a frappáns és szellemes dolgok jelentik az igazi örömöt, ezek mellett azért mégis csak létezik, ott van a káröröm is?! Amely pedig olykor bizony akár a legelementárisabb élmény lehet. És ha ráadásul még látványos igazolást is kapott, a Sorstól, akkor igazán nincs rajta semmi szégyellnivaló!
(És ha nem tudnám, hogy eszük ágában sincs bármilyen módon is korrigálni, úgy elképzelném azt a helyreigazítást, amit ebből összehoznának! 
)
A szerző Facebook-bejegyzése 2024. augusztus 6-án.
