Bár számunkra már halálosan unalmas, de mivel tapasztalom, hogy sokan mégis órákig képesek találgatásokba bocsátkozni, rögzítem, hogy a kormány szerint miért is kell alázatosan Orbán elé járulnia a svéd miniszterelnöknek, ha azt szeretné, hogy a magyar parlament pozitív módon szavazzon az országa belépéséről a NATO-ba.
Azért, mert miután Orbán az érdemi kormányzásra nem alkalmas, úgy döntött, hogy a hatalmát a Nagy Nemzetegyesítő, Nemzetmentő & Szakrális Király imidzsére fogja építeni. Ezért ő valóban minden erejét megfeszítve ezen, és csakis ezen dolgozik, tizenötödik éve. Ennek az imidzsnek pedig elengedhetetlen része, hogy a nemzeti identitás központi eleme a MÁRTÍROMSÁG, az ÜLDÖZÖTTSÉG.
Ennek jegyében a magyar nemzetet a világ legüldözöttebb népeként kell látni; mintegy a zsidóság riválisaként. (Ezért is lett belőle Orbán ajkán „világnemzet”.) Ez pedig azért jó, mert így az alattvalók, akik egyébként is azt szeretik, ha kicsike, gyámolítandó gyerekekként vannak jelen a társadalomban (mert hiszen a felnőttes, felelős mérlegelés és döntés valóban elég macerás, miközben az embernek enélkül is van épp elég gondja az életben), szóval a gyermeklelkű választópolgároknak az a jó, ha van, aki felülről megszánja őket. Mert így arra egész életükben mint az ő univerzális, politikai Megváltójukra nézhetnek fel. Mint olyan tekintélyszemélyre, aki ezen a megszánásukon túl meg is szabadítja őket az üldözöttségtől, s ezen keresztül a szenvedéstől.
És mivel mindezek alapján a magyar nemzet az, amelyiknek saját, különbejáratú Megváltója van, a magyarság már csak emiatt is nyilvánvalóan minden más nemzet fölött áll.
De ami ennél is fontosabb: az ő Megváltóját az összes nemzet köteles az EGÉSZ VILÁG ELISMERT URAKÉNT, TEKINTÉLYEKÉNT TISZTELNI. És ez a hitük szerint így is van: Orbánt tisztelik, szeretik, nagyon nagyra tartják, a Föld minden pontján. Azt pedig onnan tudni, hogy az általa uralt média minden egyes híradójának minden egyes híre ezt támasztja alá.
Ezekben minden olyan tényt eltitkolnak, amely a nézők előtt leleplezné, hogy Orbán nem tökéletes. Továbbá minden olyan eseményről (pl. tüntetésről) is hallgatnak, amely azt bizonyíthatná, hogy neki egyáltalán létezhetnek ellenfelei. Lehetséges olyasmi, hogy emberek nem állnak a hatása alatt, sőt, kifejezetten ellene vannak. Az pedig végképp nem jelenhet meg a hírekben, hogy a civilizált világban (ahol erősebben élnek a demokratikus normák) Orbánt egyértelműen a Rombolás, a Viszálykeltés és a Lopás ártó szellemeként tartják számon. Ahol ő arról híres, hogy mindenütt ellentéteket szít, s a legfőbb állandó jelzője az „Enyveskezű”. Még csak ez kéne! Nahát, mindezt az alattvalóknak tilos megtudniuk, és nem is tudják meg.
Ezért mondják a Józsi nénik minden, utcanépe-jellegű interjúban: „Ilyen kiváló miniszterelnökünk még nem volt! Őt a világon mindenütt ismerik, tisztelik és szeretik, ő az, aki mindenhol a jó hírünket kelti!” Ezt a feelinget kell neki és propagandistáinak (akikhez nem mellesleg a miniszterek is beletartoznak) folyamatosan fenntartaniuk.
Emiatt kezdtek most bele egy olyan kampányba, amelyben még azzal is megpróbálkoznak, hogy Ulf Kristerssont rávegyék egy formás kis kanosszajárásra.
Legyen ott a híradókban (és nemcsak a maguk helyén, hanem kitelepítve az összes, nagy nézettségű filmcsatornára!): Kristersson gyakorlatilag szőrcsuhában, önmagát közben szorgalmasan korbácsolva járult A MAGYAROK ISTENI VEZÉRE elé, hogy megkövethesse őt. Hogy elnyerje a bocsánatát, amiért otthon, az egyébként is fajsúlytalan országában merészelték azt állítani, hogy a magyarság képviselője szembemegy a jogállamisággal. Ami amúgy nem is létezik, mert az csak a libernyákok kitalációja, a rendes magyar emberek bosszantására.
Majd ha ez a svéd jöttment végre megadta a kellő tiszteletet a mi nagyságos vezérünknek, és térden csúszva bocsánatot kért a világnemzeti magyarságtól, na akkor Orbán majd kegyeskedik leereszkedni a svéd néphez is, és MEGENGEDI A MAGYAR PARLAMENTNEK, hogy megszavazza a svédek belépését.
(Ez a „megengedés” szintén fontos eleme a történetnek: érzékelteti, hogy a politikában sem a rögzített formák a mérvadók, hanem az a hierarchia, amelyet a cselekvők személyiségének szubjektív ereje határoz meg, és amelyben a „leereszkedés” az egyik legfontosabb műszó.) Addig azonban holmi északi jöttment népek – akik még arra sem képesek, hogy hátranyilazó, kipcsak, gepida és szkíta ősöket mutassanak fel! – szépen maradjanak csendben, és főként ne szabjanak feltételeket. Mégis mit képzelnek?! Hogy aztán ebből mi lesz, az persze a svéd miniszterelnökön is múlik: ha ő felismeri a helyzet patologikus hátterét, és tartja magát a normalitáshoz, akkor persze a kanosszajáratási terv kútba esik.
Ettől még azonban a propaganda-hadsereg egy percig sem rendül majd meg: lesz nekik ötletük egy újabb variáció kidolgozására.
Mindenesetre addig is buzgón erősítik az alattvalóságot abban, hogy bízhatnak a Nemzetvezető világméretű tekintélyében, vagy ha néhány pillanatra mégsem, akkor a magyarok előtti, feltétlen nagyságában. És ebben ez a lényeg.
Mert ha az alattvalók hétfőn, kedden és szerdán azzal fekszenek le, hogy a lelkükben hálát adhattak az ő Viktoruknak, akkor az már igazán részletkérdés, hogy esetleg csütörtökön más magyarázatot kapnak majd a tévéből-rádióból arra, hogy ezt egészen konkrétan milyen okból is kell megtenniük. Különben is: vannak nekünk rendes szólásaink, amelyekhez tartjuk magunkat. Itt van például a „pics@ba a részletekkel!” formájú felkiáltás „nahát, most épp ez aktuális, minden további már csak az élet incselkedése”.
Azt pedig nyugodtan meg lehet hagyni a hanyatló libernyákság élvezetének, merüljenek el ők a dolgok részletezésében. Legyen ez az ő perverziójuk, miközben a tisztességes, nemzeti érzelmű alattvalók egyvalamitől lesznek boldogok: attól, hogy az ő magasságos Vezérükből áradó fényt szívhatják magukba.
