Mára nem kérdés, hogy Orbán politizálása tele van fasiszta vonásokkal, miközben a magyar állam teljes hatalmi berendezkedését nem nevezhetjük fasisztának. Ugyanakkor a vele szemben kiépíthető stratégiák szempontjából egyáltalán nem lényegtelen, hogy pontosan megfogalmazzuk, mi is ennek a lényege.
Ha azt nézzük: Orbán politikájában eddig hogyan érvényesültek a klasszikus fasiszta törekvések, akkor egy igazi megélhetési fasisztát látunk. Orbán eredendően korántsem hivatásszerű gyakorlója a fasizmusnak. Ő pusztán azért nyúlt ennek eszközeihez, mert hite szerint ez biztosítja a politikai megélhetését. Fasizmusa tehát egy alkalmazott technika, amelyet alapvetően az ideológiai szférában vitt be a politikába, de ezek a
ténylegesség szintjén, tehát bizonyos cselekvésekben, és ami nagyobb baj: törvényekben is megjelennek az uralmi ténykedéseiben. Ez utóbbi a fasizmus
akaratkultuszának és a politikai erő mindenhatósága eszméjének készpénzre váltását jelenti. Az Orbán-kormány ezzel került a legközelebb ahhoz, hogy végül mégis az egész államot fasisztává tegye, hiszen ennek jegyében hozott olyan törvényeket, amelyek ezt a kultuszt szolgálják. Ezek a társadalom leggyengébb státusú és állapotú csoportjait érintik: a menekülteket, a szegényeket (köztük elsősorban a cigányokat), a hajléktalanokat majd a rokkantakat, illetve megváltozott munkaképességűeket, újabban a szexuális kisebbségeket célozták meg és kriminalizálják. Ezek az intézkedések tehát
szervesen illeszkednek abba a fasiszta szemléletmódba, amely szerint lehetséges sorsszerű adottságokra, társadalmi hátrányokra jogfosztó törvényeket építeni. Ugyanakkor azt még nem mondhatjuk el, hogy ez a társadalom túlnyomó többségének egyöntetű helyeslésével járna, a magyar társadalmat tehát egészében semmiképp sem lehet fasisztának nevezni.
A továbbiakhoz érdemes összegeznünk, hogy tehát melyek is a klasszikus fasizmusnak-nácizmusnak azok az alapvető vonásai (ezeket minden fontosabb, a politikai filozófiákkal foglalkozó enciklopédia tartalmazza), amelyeket ő a hatalomgyakorlásban eddig érvényesített:
– A már említett alapelv, mely szerint minden politikai aktivitás HARC, a
politika központi fogalma az ERŐ, amiért is a politikai ellenfelek lezúzandó,
megsemmisítendő ELLENSÉGEK.
– A kormány és feje AZONOS a NEMZETTEL, és egyben annak kizárólagos
szellemi-erkölcsi vezetője. Ezért mindenkinek és mindennek a társadalmi
értékét a kormányhoz és a Vezérhez való viszonya határozza meg.
– A nép MORÁLIS EGYSÉG, amelyet a SZÁRMAZÁSI MÍTOSZAI tartanak
össze.
– Az egyes emberek személyes életében a tudás vagy a teljesítmény számít,
hanem a SZÁRMAZÁS. A magyar származásnak önértéke van, és azt jelenti,
hogy ez az egyén személyes teljesítményéről teljesen függetlenül minden
más nép tagjai fölé helyezi őt.
– A nemzeteknek ugyanis létezik egy értékhierarchiájuk, amelyben pedig a
„magyar” legfölül áll.
– Társadalmi szinten sem a közös teljesítmények számítanak, hanem a
NEMZETI IDENTITÁSHOZ VALÓ VISZONY. A nemzeti identitás lényege,
hogy egyszerre tartalmazza a hősiesség és a mártíromságot, és aki ezt nem
képes átélni, az nem tekinthető a nemzet részének.
– Aki többséget szerez a politikában (= politikai erőfölény), annak AZ ÉLET MINDEN SZFÉRÁJÁBAN JOGA VAN URALKODNI, és az általa képviselt eszmét-szellemiséget EGYEDÜLI ÉRVÉNYES ESZMEISÉGKÉNT meghirdetni, valamint elvárni. Ezért is ellensége, klasszikusan a differenciált gondolkodásnak, tehát általában véve az értelmiségi mentalitásnak és tevékenységnek.
(Megjegyzendő, hogy a felsoroltak közül a harc univerzalizmusa, a Vezérrel
való feltétlen azonosulás és az egyedül érvényes eszme primátusának
meghirdetése minden további totalitarizmussal – tehát a kommunista-bolsevik
állami rendszerrel is – összeköti a fasizmust. Lásd József Attila kitételét is, a
„fasiszta kommunizmus” formulában.)
A fasiszta eszmeiség alkalmazásának fenti, két szintjéből azt látni, hogy Orbán fasiszta irányultságának megerősödésében a rasszizmus nem szerves elemként, hanem eszközként és fontos katalizátorként volt jelen, a fasizmust magát pedig nem rendszerként, hanem pusztán problémakezelési technikaként alkalmazza. Ami az áldozatok felől nézve persze édes mindegy, a vele szemben kiépíthető politikai stratégiák szempontjából azonban nagyon is fontos lehet.
Mindezek tehát egyelőre megmaradtak az uralomgyakorlás módszerének, amelynek jelszavait Orbán ösztönös, impulzív felhasználóként mindig az alkalomhoz illőn tálalja, de amelyek közé egyre gyakrabban a nácizmus elemeit is belelopja. Legismertebb jelszavai ez ügyben: „Egy a zászló, egy a tábor!”, „Velünk új időszámítás kezdődik!”, „A turul őskép a vérhez és a szülőföldhöz tartozik”, „Eszményünk az illiberalizmus”, „Visszaállítjuk a munka alapú társadalmat!” (ez utóbbiban a „munka” nemzetiszocialista értelmezése köszön vissza, amennyiben a fogalma univerzális és kizárólagos értékmérőként jelenik meg), „homogén országot akarunk”, sőt, nevén is nevezve „faji” egyszínűséget.
Ez utóbbival kapcsolatban fontos tisztázni, hogy az emberi fajon belül további fajok nem léteznek. Csupán rasszok, vagyis olyan alfajták vannak, amelyek csak külső jegyekben térnek el másoktól, alapvető – tehát idegrendszeri-agyi felépítésükben – nem. A nácik azért nevezték át tudatosan fajokká a rasszokat, hogy azt sugalmazzák: ezek egymással nem keverhetőek károsodás nélkül, hiszen szerkezetileg térnek el egymástól, és ezeket az eltéréseket az örökítőanyagaik génjei (korabeli megjelölésben: kromoszómái)
megmásíthatatlanul bekódolják. Ezt egészítette ki még annak hiedelme, hogy a gének a személyes mentalitásokat, meggyőződéseket és a vallásválasztásokat is determinálják. Aminek fatalizmusa egyébként ma még bőven virul a társadalomban, és ráadásul pártállástól függetlenül. Naponta cigányozzák-orsósozzák le Orbán is a demokratikus oldalról azért, hogy ezzel azt állítsák: nem azért lop, csal és hazudik, mert nincs erkölcse, hanem mert cigány származású, és mert a lopást ennek hangoztatói is öröklött (genetikai) cigány specifikumnak tartják. Márpedig úgy nem lehet leváltani egy kormányt, hogy annak ellenzéke pontosan ugyanazokkal az érvekkel és logikákkal
támadja az uralmon lévőket, amelyekkel azok is támadják a társadalom legkülönfélébb csoportjait.
Holott az Orbán felállította mókuskerékből csak úgy lehetne kiugrani, ha az ellenzéke tudatosan kiiktatná azokat a logikákat, amelyekre ő a hatalma megerősítése érdekében folyamatosan apellál, és bátran használná helyettük az európai humanizmus és felvilágosodás patentjeit.
A fentiek végiggondolása talán mégis hozzájárul valamennyire ahhoz, hogy az
ellenzéki oldalon tisztábban lássák: mely pontokon is érdemes nekifogni az orbáni alkalmazott fasizmus lebontásának. Mielőtt az valóban mélyen a sajátjává válna, és valóban a nácizmust hozná be a magyar társadalomba.
Forrás: Újnépszabadság
