Jelenleg az ötödik újrafelosztás, a valóságos, a történelmi idő folyamatában vagyunk.
Szörnyű évként kezdődött. Több millió halottal és hosszútávú betegségekkel jött ki a fejlett világ a Covidból, s Kína még mindig a kíméletlen lezárások politikai és gazdasági labirintusában bolyongott. A felmelegedés már közvetlenül, katasztrófákkal jelentkezett. És február 24-e hajnalán Oroszország négy irányból rárohant Ukrajnára. Ha ekkor megölik vagy elrabolják Zelenszkijt, netán felszáll a várakozó helikopterre, hogy Varsóba meneküljön, s a vezetés nélküli, Amerika és Európa tevékeny támogatását nélkülöző Ukrajna rövid harc után, vagy harc nélkül megadja magát, akkor az év tavaszán orosz tankok álltak volna a balti országok, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia határán. A katasztrofális kivonulásairól ismert, Trumpot újra felemelő Amerika – Vietnam, Irak, Szíria, Afganisztán után – magára hagyhatta volna a gyenge és megosztott Európát az elszántan terjeszkedő Oroszországgal szemben. A Merkel utáni Németország még, a Macron gyengülésével elbizonytalanodó Franciaország már nem vezette Európát. Az Európai Unió és a NATO intézményi válságban. A hagyományos szovjet/orosz birodalmi terjeszkedésre, a pekingi pragmatikus önkényuralmi konszenzusra, illetve az America First-re, s ennek európai vagy ázsiai változatára építő protekcionista és populista rendszerek, amelyek a tízes évek közepétől széttördelték a globális láncokat, a globális konfliktusokat visszavittek a hidegháborús időkbe. E szörnyű évkezdet természetes szörnyszülötte az inflációs pénzzel megvett és a „kimaradunk a háborúból” oroszbarát „semlegességével” megerősített újabb orbáni kétharmad. A liberális demokráciák vesztésre, a személyes vagy intézményes önkényuralmak nyerésre álltak.
Az elmúlt száz évben négy világméretű átrendeződés ment végbe és most jutottunk az ötödikbe.
Az első 1918-20-ban következett be, az első világháború utáni versailles-i-trianoni békerendszerrel, amelynek meghatározói a négy nagyhatalom: Franciaország, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és Olaszország. Összeomlanak birodalmak és az új határok között kis nemzetállamok sora jön létre. Ebben a demokráciák teremtette békerendszerben Magyarország jelentős területi- és lakosságveszteséggel válik megvert, ám független országgá.
A második rendezés 1938-41-ben történt, a II. világháború elején, amelynek csúcsa a Ribbentrop-Molotov paktum, s határhúzói a hitleri Németország, a sztálini Szovjetunió és Mussolini Olaszországa. Bekövetkezik a köztes Európa felosztása Németország és a Szovjetunió között. A diktatúrák háborús rendszerében Magyarország jelentős területi- és lakosságnövekedéssel Közép-Európa legnagyobb, győztes országává válik. Ugyanekkor Japán a maga javára osztja fel Kelet-Ázsiát.
A harmadik rendezés a jaltai megállapodással, a II. világháború lezárultával, 1945-48-ban következik az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Nagy-Britannia döntéseivel, Németország felosztásával, Európa és a világ két részre hasadásával a hidegháborúban. Magyarország ismét háborús vesztesként, területet és lakosságot veszít, a Szovjetuniótól függő kisállammá válik. Ugyanekkor megindul a gyarmatbirodalmak összeomlása, megjelennek Ázsia új nagyhatalmai, mindenekelőtt Kína és India. Európa nyugati része megindul a liberális demokrata föderalizálódás útján.
A negyedik felosztás 1989-91, a szovjet birodalom összeomlása, a Szovjetunió felbomlása, a német egység és a hidegháború vége. A kelet-európai rendszerváltás előidézői a gorbacsovi Szovjetunió és az Egyesült Államok, s részben az európai nagyhatalmak, az NSZK, Franciaország és Nagy-Britannia. A független „kisállamok”, így Magyarország és a kelet-európai országok többsége elindulnak a NATO és az EU felé. Európa, a Nyugat politikai és katonai határai egy évtized alatt kitolódnak a Baltikum, Lengyelország, Magyarország és Románia keleti határaira. A dinamikus Kína fokról-fokra a világ második nagyhatalmává emelkedik.
Jelenleg az ötödik újrafelosztás, a valóságos, a történelmi idő (historical turning point, Zeitenwende, durée réelle) folyamatában vagyunk, amely a 2020-as világjárvánnyal indult és a 2022-es orosz-ukrán háborúval folytatódik, s amelynek végkimenetelét csak sejtjük, de még nem látjuk.
Az offenzívában lévő autokrata rendszerek Oroszországtól Kínáig, Törökországtól Iránig elérkezettnek látták az időt, hogy a gyengülőben lévő liberális demokrata rendszerekkel szemben geopolitikai – katonai, politikai és gazdasági – változásokat erőszakoljanak ki, netán egy új világrendet hozzanak létre. Egy orosz villámháborús katonai és/vagy energetikai győzelem és egy trumpi befelé forduló politika esetén minden esélye megvolt egy 1938-41-es típusú rendezésnek.
Orbán Viktor erre számított.
Tévedett Putyin és tévedett Orbán. A demokrata vezetésű Amerika ezt a helyet – Ukrajnát és Európát – és időt – 2022 tavaszát, az amerikai időközi választásokat és a kínai pártkongresszust megelőző időszakot – alkalmasnak látta arra, hogy létrehozza a szélesebb Nyugat katonai, politikai és gazdasági egységét a gyengébb autokrata ellenféllel, Oroszországgal szemben, megállítsa és elszigetelje az erősebbet, Kínát, végül megossza belpolitikai ellenfelét, a republikánusokat. Könnyebb volt koalíciót összekovácsolni az intervenciós Oroszország ellen Európában, mint Kínával szemben Ázsiában és a világban. Amerika nem hagyta magára a függetlenségéért harcoló Ukrajnát, ahogy az a liberális demokrata Európa sem, amely egyértelműen a Nyugatot választotta Oroszországgal és oroszbarát belső ellenfeleivel szemben. A Nyugat demokráciáiról 2022-ben kiderült, hogy hanyatlás ide, széthúzás oda, életképesek, s meg tudják állítani az önkényuralmak katonai, energetikai és politikai offenzíváját. Bár Ukrajnának szörnyű árat kell fizetnie érte, de győzelemre esélyes, ellenben Oroszország hosszú távon vesztes. Az orosz birodalom a vesztésre álló háborújával nemcsak világhatalmi szerepét és befolyási övezetét veszítheti, de tartós kiszorulását is kockáztatja a világgazdasági, világpolitikai hálózatokból.
A Nyugat megnyerte a vakcinaversenyt és az egészségügyi szolgáltatások versenyét Kínával szemben, Kína zárt járványterekben és könyörtelen járványidőben, lázongókkal és elbizonytalanodott jövővel él. Lassuló gazdaság, kifáradt társadalom; a reform- és újító szellemét vesztett hatalom határhoz ért, amelyet csak valamilyen eddig sosem látott, univerzális érvényű modellel lehet átlépni. Átrendeződik a globális világtér. A diktatúrák most erőtlennek és rugalmatlannak, a demokráciák viszonylag erősnek és rugalmasnak mutatkoznak. Európa határai tovább tolódnak kelet felé, Ukrajna és Moldova keleti határaihoz, Ukrajna és a balkáni országok többsége az Európai Unió és a NATO vonzáskörébe kerülnek, még ha ez nem is jelent tagságot. A vereségre álló játszmát a demokráciák legalább döntetlenre hozták ki.
Magyarország barbarizálódott.
Elszigetelődött és a peremre sodródott. Az atyáskodó provincializmusra, erőszakra és gátlástalan rablásra, törzsi konfliktusokra épülő, hatalmi szempontból tökéletesen összerakott, személyes önkényuralmi rendszer ura két hibát vétett. Az inflációs osztogató-fosztogató gazdaság- és társadalompolitikát és az oroszbarát, Nyugat-ellenes geopolitikát választotta. Feltételezte, hogy Európa és Amerika ugyanerre fordul: az orbáni politika az emelkedő centrum, a liberális demokrata politika a hanyatló periféria. Élcsapat. Nem rés, hanem bástya. Nagy Arc. Agresszív nyomulással és vétópolitikával egyszerre szerzi meg a gyáva Európától az ingyen pénzt és az orosz, kínai győzelemmel a keleti támogatást. Nyugat utolsó országából az emelkedő Kelet első országa leszünk. Előretolt helyőrség. Az újabb kétharmad feljogosít mindenre. Szükségállapot, vészhelyzet, rendeleti kormányzás. Nagy Kussoltatás. Ha akarom, van rezsicsökkentés, ha nem akarom, nincs. Ha tegnap még a benzin-ársapkára kellett esküdnötök, mától a benzin szabad árára. Csakhogy az orosz csapatok nem Záhonynál állnak, hanem a Dnyipro túlpartján, az infláció 25 százaléknál mozog és Orbán Viktorra rá se bírnak nézni Európában – a rendszernek nincs távlata.
A politikai klánok, a gazdasági és szellemi elitek a civilizációs ütemhátrányba szorult Magyarországon se értelmi értői, se szellemi szükségérzői, hogy a végjátszma nem egyes rétegek nyeréséről vagy vesztéséről, Orbánról és rendszeréről, hanem az egész ország elbukásáról szól, s a tétünk immár nemcsak az ország, hanem Európa, sőt, nemcsak Európa, hanem az egyesült Nyugat, s végül nemcsak a fejlett Nyugat, hanem maga a világunk. Az ország a peremen gubbaszt. Az év vigasza, hogy nem zuhant alá a vékony peremről.
Megjelent a Népszava Szép Szó rovatában 2022. december 17-én.
