Magyar kezében vagyunk. Orbán elleni népszavazásra és győzelemre viheti a népet vidéken, és megbuktathatja Budapesten. Kikanyarodhatunk a történelmi főútra vagy vissza a szokott zsákutcába. A történelmi reflexek állandóan a rossz döntések irányába mutatnak. Az újabb és újabb szereplők szituációs tehetsége, vagyis a pillanat és a tér ideális kihasználása egyetlen rossz döntéssel szituációs katasztrófává válhat.
Magyar Péter helyzet adta tehetség. Létrejött az, amire készült, s amire egyáltalán nem készült fel. Bekerült, belökődött egy történelmi helyzetbe a rendszer holtpontján, és innen löki előre a politika ritmusra érzékenyen, a változást váró, kívánó sok-sok elkülönült közösség, illetve a maga helyzetfelismerő és -kihasználó képessége. Egy helyiérdekű Zelenszkij, egy helyiérdekű Putyinnal szemben. Paulusszá váló Saulus. Nemcsak magát oldozza fel a damaszkuszi út másik oldalán, hanem a többi pogányt is: bűnösök vagytok, ahogy én is, térjetek meg! S a pogányságban élés, a keresztények üldözése a megtéréssel semmivé, megbocsáthatóvá válik, ha ezután a hatalom irányítóit, a pogányokat utálod.
Magyar azt sugallja: a jól indult, fiatal liberális forradalmár Orbán átvitte magát és titeket, köztük engem is, a rossz oldalra. Hittem, hittünk benne, joggal. Ám elárulta magát, és megrontott minket. Azt hittük, hogy a Polgári Magyarország és Európa felé vezet, ehelyett egypárti, egyeduralmi maffiaállamot teremtett. Velem visszatérhettek a jó oldalra, az eredeti Fideszhez, a rendszer eszméihez – önmagatokhoz. Nem voltatok se gonoszok, se ostobák, csak félrevezetettek! Nem veletek van baj, hanem Orbánnal!
Rákosi/Kádár elmegy a jósnőhöz 1953 nyarán/1985 tavaszán: – Rákosi Mátyás/Kádár János vagyok! – Jézusom, csak nem a jövőjére kíváncsi? – rémül meg az egyszeri cigány asszony. Még három évük volt.
Megjött az őrség- és nemzedékváltás. Hittem és írtam, hogy a Fidesz második nemzedéke, a legbelső körből Rogán-Berija és/vagy Lázár-Malenkov teszi félre az Orbán-Sztálint, hajt végre palotaforradalmat. Nem merték, akarták, tudták. Helyette a harmadik nemzedékből, a belső kör széléről jelenti be igényét Magyar Péter és nem a palotában, hanem az utcán. Egyszerre nevezi meg a halállistán Orbánt és Rogánt, az első és a második nemzedéket. Álljatok félre, az időtök lejárt, politikai halottak vagytok! (A cikk még a Robert Fico szlovák kormányfő elleni merénylet előtt készült – a szerk.) Az öreg Orbán éppúgy útjában van a harmincöt és negyvenöt közötti, kétezertízes „fülkeforradalmi” nemzedéknek, mint a hatalomba vénült Rogán vagy Lázár nemzedéke. Elállják a hatalom és a szabad gazdagodás útját. Ha eddig a rendszer falta fel fiait, most fiai kezdik felfalni a rendszert.
Orbán Viktor már zavarban van, érzi a veszélyt. Rogán Antal és az egész második nemzedék azon kezdik törni a fejüket, mikor támadhatják hátba kockázat nélkül főnöküket, s köthetnek különbékét a Nyugattal,
a feltörekvő harmadik nemzedékkel, a mögöttük álló belföldi bárókkal és külföldi lovagokkal. Az őrségváltók lázadása mögött nem a tőke egésze áll, hanem a tőke egyik fele. Azok, akik meg akarják szüntetni függőségüket az Orbán-birodalomtól. A nagy pénzügyi-, energia- és kereskedelmi szolgáltatók, agrár- és élelmiszeripari földesúr bárók, multinacionális lovagok, akik nemcsak megelégelték a királyi birtok féktelen nyomulását és veszélyben érzik tulajdonukat, hanem európaiak lévén, jövőt se látnak egy orosz-kínai-iráni irányultságú rendszerben. Nem kell ahhoz Csányi vagy Hernádi ravaszságú nagyúrnak lenni, hogy tudják, ez a rendszer felélte önmagát, s mivel genetikusan hatalom-, jövedelem- és vagyonszerzésre született, állandóan zsákmányra les, ha ezt a rendszert Európa nem eteti, a körötte lévőket falja fel. A Tigris öregen is húst eszik. Még mindenki óvatos. Tudják mi történik azokkal, akik a Tűz Percénél előbb tűznek össze a Tigrissel. Maguk elé engedik Mauglit, lássuk, mire megy.
A vidéki Magyarországnak hősre és megváltóra van szüksége. Budapest sohasem hitt, ma se hisz a messiásban. Orbán mindenkor a vidék megváltója volt, Budapest mindig gyanakodott rá. Most egy magtárból üzeni, ő az első falusi miniszterelnök. Csakhogy vidéken is lejárt a szavatossága. Bujkálva kampányol: cserben hagyja városait és falvait. Amit Magyar Péterrel a vidéki összegyűltek skandálnak – lépésről lépésre, tégláról téglára –, az se több, se kevesebb: megjött a mi fiunk, aki megszabadít minket az urak rablásától és a félelemtől! Nem számít, hogy városi keresztény úri fiú – ide mert jönni közénk. Szinte hallom, ahogy egymásnak mondják, hazafelé menet: végre megtörtént! Lám, nem fél tőlünk, nem tart minket vidéki ostoba bunkóknak, hanem azoknak, akik valóban vagyunk: akiket félrevezettek. De ha őszintén beszélnek velünk, legalább annyira értjük a világ dolgait, mint ott fenn Pesten. Lehet és kell velünk beszélni, miért nem tette ezt eddig senki!
Ha a kétezres évek elején az egyes vidéki városok főterére gyűlő orbáni nép úgy emlékezett meg egy-egy ütközetről, mint a napóleoni gárdisták Marengóról és Austerlitzről, most így lelkesülnek Gyulán és Sümegen, Debrecenben és Keszthelyen a tereken összegyülekezők a Magyar-féle tavaszi hadjáratra, Isaszeg, Tápióbicske harctereire. Büszkék magukra és egymásra. Aki nem volt ott, szégyenkezik, vagy azt állítja, ott volt. Tegnap még féltek, hogy látja őket a kamera, s mi lesz velük másnap. Ma örömmel néznek a kamerába, s könyörögnek egy közös felvételért. Nincs büntetés. Nincs tömeges megtorlás. Sőt, a főnökök, a hatalom oldalán állók kezdenek közeledni, barátkozni, bizonygatni, hogy ők is valahol inkább középen vannak, arccal felénk.
Ne mondjátok régi ellenállók, hogy én, mi megpróbáltuk, de fütyültek rá. Lám, most egyszeriben hogy megokosodtak! Jön ez az elkényeztetett nyikhaj és megőrülnek érte! Hát bizony barátaim, az óellenzék panasza olyan, mint a törpéké a Hófehérkéből. Mi itt éjt-nappallá téve dolgoztunk a bányában, Hófehérke ügyet se vetett ránk, aludt. Erre jön ez a pőcsik királyfi, megcsókolja, s Hófehérke menten felébred, elmegy vele. Mi meg itt maradunk a szorgos törpeségünkkel. Igaz, a királyfi tudta a mese törvényét: nem erőszakoljuk meg Hófehérkét! És nem mészároljuk le a törpéket!
Magyar Péter azzal, hogy beavatkozott az önkormányzati választásokba és elindította listáját, illetve egyéni jelöltjeit Budapesten, felelőtlen ellenzéki egységtörőnek bizonyul. Ha az Orbán-rendszer legyőzésének van politikai vastörvénye, akkor az ellenzéki megállapodás és egyetlen jelölt elindítása az! Szituációs katasztrófa. Az Európai Parlament esetében lehetséges, hogy az ellenzék több erőt indítson, hogy a szavazók több párt, eszmei mozgalom között válasszanak, ám se az önkormányzati, se az országgyűlési választásokon nem győzheti le másként az ellenzék a Fideszt – és a Mi Hazánkat –, csak megállapodásokkal és egységben. Az ellenzékiek egymás ellen indulása biztos bukás, szavatolja a rendszer győzelmét és fennmaradását. Évtizedre volt szükség, hogy az óellenzék pártvezetői ezt megértsék. Se az újellenzék pártvezetőjének, se a választóknak nincs erre további tíz évük: napok vannak a megállapodásra, a visszalépésre. Az önkormányzati választáson nem a pártokról van szó, hanem arról, hogy ki vezeti Budapestet, annak kerületeit: az ellenzék vagy a Fidesz.
Eddig mindig az ellenzék buktatta meg önmagát, az ellenzéki pártok és politikusok egymást, sohasem Orbán Viktor és csapata.
Lehet, most se lesz másként. Magyar megkapta a gyurcsányitisz fertőző betegségét: én leszek a legnagyobb ellenzéki párt, gyerünk többiek, lábhoz! Egyedül is győzni fogok! Reszkess Orbán! A gyurcsányitisz az ellenzék halála. Orbán megnyugszik: nincs itt baj, meg vagyunk mentve.
Mi Magyar „day after” terve, milyen stratégiát képzel június 9. utánra? Ebbe kell illesztenie önkormányzati stratégiáját. Nem arcvesztés, ha kimondja: neki és pártjának nem a baloldali pártok önkormányzati jelöltjeivel, tagjaival és szavazóival van baja, hanem e pártok vezetőivel. Nem ezeknek a pártoknak, hanem vezetőiknek az eltűnését kívánja, s az ő szavazóikkal együtt akarja legyőzni az Orbán-rendszert 2026-ban. Egyszerű a kérdés: hiszi-e, hogy ezeknek a pártoknak a jelöltjei és szavazói őszinte demokraták, akik le akarják bontani az önkényuralmi Orbán-rendszert, vagy nem hiszi. És megfordítva: hiszik-e az óellenzék hívei, hogy Magyar Péter valóban megtért és őszinte demokrata, aki meg akarja fordítani Magyarországot?
Magyar nem akarhatja, hogy a baloldali választók őt, csakis az ő jobbközép pártját válasszák, miként a baloldaliak se, hogy a jobboldali választók hozzájuk és ne egy jobbközép párthoz pártoljanak. A két szavazótábornak és az őket képviselő pártoknak ki kell egyezniük egymással a fő cél, az Orbán-rendszer megdöntése érdekében. Ezért az önkormányzatokban meg kell egyezni.
Magyar Péter nem kollaboráns, de felelőtlen lépésével, nemcsak Budapest, az ellenzék zászlóshajója, hanem az ellenzéki Magyarország elsüllyedését is kockáztatja. Budapest nélkül nem lehet ebben az országban ellenzéki és független politikát csinálni. Ha a Fidesz visszafoglalja Budapestet, nemcsak a 2026-os országos választás, hanem vele Magyarország is az Orbán-rendszer szakadékába zuhan.
A június 9-i választás egyben az országgyűlési választás elő- és próbaválasztása. Ha az ó- és újellenzék kibékíthetetlen ellentétet mutat az önkormányzati választásokon, ha nincs megállapodási készség a felekben, akkor mit sem ér a Magyar-féle kísérlet. Orbán újra erőre kap. Egy újabb fiatal nemzedék tanulja meg: el kell innen menni, mert Magyarországon nincs értelme semminek. Az ellenzéki szavazók utólag mindig megbüntették az egységtörőket, azokat, akik miatt az ellenzéki ügy elveszett. Meg fogják büntetni Magyart is – csekély vigasz.
Még nem a rendszerváltás, hanem a rendszer végének kezdete. Még ott tartunk, hogy a nép, az istenadta nép, jól megnézte magának a rendszert és urát: nem tetszik neki.
A faltörő kos nekiment a falnak. Töri és a fal reped. Terjed a repedés. Még semmi igazi építés, csak bontás. A rendszerbontók – Magyar Péter az – nem rendszerépítők. A rendszerbontók feladata, hogy a rendszer falára mért ütéseiktől megrendüljön a rendszer. És visszhangozzék minden ütéssel: vége! vége! vége! Ettől a doboló hangtól szokott megindulni Nagy Átállás özönvize. Amikor egy nap az ország többsége úgy érzi, át lehet, sőt, át kell mennie a túloldalra.
Emlékezz mit mondott a börtönből szabadult Donáth Ferenc a feleségének 1954-ben: „Ez a nép sértett nép. Nincs olyan osztálya, rétege, csoportja, amit a Rákosi-vezetés meg ne sértett volna. Ezt a népet ki kell gyógyítani a félelemből, igazságot kell neki szolgáltatni, talpára kell állítani, és lehetővé kell tenni, hogy intézze sorsát. Emberszámba kell venni.”
Megjelent a Népszava Szép Szó – Kentaurbeszéd rovatában 2024. május 18-án.
