Válság vagy megújulás? Darabjaira és káoszba hull Európa, vagy reformokat vezet be és megújul? Régen volt ennyire ellentétes a magyar uralkodó és kasztjának érdeke a magyar társadaloméval.
Fotó: JONAS ROOSENS | Forrás: ANP via AFP
Orbán Viktor és személyes rendszere akkor tud fennmaradni, ha Európa kormányozhatatlan, ha államai egymás ellen fordulnak, ha egy járadékleső autokrata rendszernek így kellő mozgástere támad. A magyar társadalomnak viszont Európa egységesülése, közös boldogulása, a magyarok közösségi és egyéni felzárkózása az érdeke, hiszen Európával közös a civilizációnk, a kultúránk, oda köt a gazdaságunk, nélküle nincs védelmünk és biztonságunk. A mi értékrendünk európai, vagy az szeretne lenni, nem Novoszibirszkbe és Tiencsinbe, hanem Bécsbe és Párizsba vágyunk, nekünk nem Biskek vagy Almati a menekülési utunk. Új és megreformált, ezáltal egységesebb, hatékonyabb és versenyképesebb Európát szeretnénk, és tragédiának tartjuk, hogy a magyar kormány elszigetelődése miatt nekünk nem adatik meg a lehetőség, hogy részt vegyünk ebben a megújulásban.
Az 1989-91-es rendszerváltáskor, a világ negyedik újrarendezésekor Magyarország nagy történelmi feladatok színtere volt, az átalakulás középpontjába került, lehetett volna Közép- és Kelet-Európa nyugati mintájú megszervezésének bázisa. A „visszavonulás hősei”, a Németh-kormány példát mutattak nemcsak a békés és tárgyalásos rendszerváltásra, hanem a keletnémetek kiengedésével hozzájárultak a német újraegyesítéshez, Európa elmélyüléséhez és kiterjedéséhez. A „kerekasztal lovagjai”, az ellenzék és az igazságügy szakértői megteremtették egy többpárti parlamenti demokrácia és a jogállam, a súlyok és ellensúlyok intézményeit és szabályait. S a rendszerváltó Antall-kormány külpolitikai doktrínája – az euroatlanti csatlakozás, a határon túli magyarokért vállalt felelősség és a békés szomszédságpolitika –, amelyet valamennyi parlamenti párt elfogadott, kiinduló pontot jelentett a Varsói Szerződés és a KGST felbontásához, a visegrádi kezdeményezéshez, az európai gazdasági és biztonsági szervezetekhez való csatlakozáshoz. Magyarország vezető reform- és mintaország volt, jó volt magyarnak lenni. A történelem jó oldalán álltunk.
Ma, a 2021-23-as, még befejezetlen ötödik általános rendezéskor, az Orbán-rendszer Magyarországa ismét belép a világtörténelembe. Ezúttal a rossz oldalon. Miként Putyin háborúja kívülről ráébresztette Európa nemzeteit, hogy szabadságukat veszíthetik, ha cserben hagyják Ukrajna szabadságharcát, megértették azt is, hogy
belülről az orbáni autokrata rendszer nemcsak Magyarországon számolja fel a jogállamot és demokráciát, de megfertőzi és lehetetlenné teszi az európai egységet.
Ha Európa túl akarja élni belső és külső válságait, akkor mind elitjeinek, mind társadalmainak végig kell gondolniuk, hogy mit kell tenniük azért, hogy ne váljanak Orbánhoz és rendszeréhez hasonlatossá, hogy Orbán és társai ne bonthassák meg az egységet, ne akadályozhassák a hatékony kormányzást, ne zsarolhassák és rabolhassák a többséget! Ahogy a kalandozó pogány magyarok egységesítették a keresztény Európát valaha, most az orbáni barbár kalandozásokkal szemben kell felállnia Európának.
Az európai intézmények a két vezető nagyhatalom, Németország és Franciaország hatására évek óta nemcsak a válságkezeléssel foglalkoznak, hanem egyidejűleg dolgoznak az EU elmélyítésének és kiterjesztésének reformjain.
Természetesen még sok víznek kell lefolynia a Rajnán és a Dunán, hogy a tervekből valóság legyen, de az elmélyítés – az orbáni átokszó: föderalizáció –, és a kiterjesztés elindult. Világossá vált, hogy a kettő összefügg: a jelenlegi irányítási mechanizmussal nem lehet Európát kiterjeszteni, viszont a kiterjesztés hozzájárul egy erősebb föderációhoz. Az elmélyítés már 2019-ben elkezdődött, amikor Merkel és Macron eurókötvényekkel finanszírozva képzelte el, majd valósította meg az európai fejlesztési programot. Tovább mélyült az európai egység, amikor váratlan szankciók sorozatára, az orosz energiaszállításoktól való függetlenedésre, közös fegyvergyártás és -vásárlás finanszírozására kényszerült az EU. Az intézmények reformja, új nagy-stratégia nélkül az elmaradó EU nemcsak képtelen lesz felzárkózni a nagyokhoz, Amerikához és Kínához, de működtetni és megvédeni sem tudja önmagát.
Amikor az új Európai Parlamentnek (EP) és Bizottságnak megadatik, hogy 2025-től már ne csak beszéljen az irányítás reformjáról – az egyhangúság, a vétójog megszüntetéséről, az EP törvényhozói, az Európai Tanács szenátusi szerepének megteremtéséről, az Európai Unió prezidencializálódásáról, vagyis a Bizottság és a Tanács elnöki funkcióinak összevonásáról s a Bizottságnak valódi kormányként való felállításáról –, hanem ezeket el is fogadtassa, akkor bizonyosan egy többosztatú EU körvonalai bontakoznak ki. Az elmélyítésre alkalmas, azt vállaló mag-Európa, a derékhad kötelezi magát nemcsak a közös gazdasági, hanem a közös politikai cselekvésre is – tehát nemcsak a Maastrichthoz képest új gazdasági kritériumokat, hanem az ugyancsak rögzített emberi jogi, politikai kritériumokat is teljesíti. Ebben a mag-Európában nem nőhetnek fel orbáni autokráciák. A második, külső kör azokat az EU-tagokat öleli fel, akik nem képesek vagy nem akarják vállalni a kemény feltételeket. Ahogy ki lehet maradni az euróövezetből vagy Schengenből, így marad ki a második csoport a mag-Európa rendszeréből. S végül, a harmadik csoport, az „úton lévőké”, a „meghívottaké”, akik elkezdték mászni a hegyet Európa felé.
A kiterjesztés illeszkedik a világrendszer átfogó rendezéséhez. Kérdés: hol húzódnak majd az egyesült Európa határai? Mi az egyesült Európa? Az Európai Unió és az általa az meghívott államok, továbbá az európai NATO-tagországok. A jelenlegi Európai Parlament, az Európai Bizottság és az Európai Tanács döntései szerint az Unió bővítésbe kezd Kelet-Európa – Ukrajna és Moldávia –, a Kaukázus – Grúzia –, illetve Délkelet-Európa – a Balkán országai – felé. A NATO pedig két új taggal bővül: Finnországgal és Svédországgal.
A legkényesebb kérdés az egyesült Európa keleti határa, a háborús Ukrajna és Oroszország határa.
Kiterjed-e idáig az Európai Unió és/vagy a NATO határa, vagy a keleti határ a mai EU- és NATO-tagok határa marad? Feltételezésem szerint Ukrajna meghívást fog kapni az EU- és a NATO-csatlakozásra, és ezáltal elnyeri az EU gazdasági, politikai és jogi, s a NATO katonai védelmét. Bármi is történjen az orosz-ukrán háborúban, Ukrajna bizonyosan a nyugati vonzáskörben marad, s a véres háború következtében aligha valószínű, hogy az orosz, a keleti vonzáskörbe kerüljön. Ezzel máris azt feltételeztem, hogy Oroszország képes lehet Ukrajna egy részének elfoglalására és megszállására, de nem képes Ukrajna egészét meghódítani vagy a maga oldalára állítani.
S vajon hol húzódik majd az ukrán-orosz határ? Ezt senki se tudja. Az elhúzódó háború három lehetséges forgatókönyvvel zárulhat. Az első szerint az ukrán offenzívát minden eszközzel támogató Amerika és Európa révén Ukrajna jelentős hadászati győzelmet arat, és így a 2014-es orosz támadás előtti területeket ugyan nem, de a mainál és a 2014-esnél nagyobb területeket sikerülhet a tűzszüneti tárgyalásoknál kialkudni. Ez egy olyan tartós tűzszünet lehetősége, ami alapján évtizedekre kialakult a két Korea határa, vagy mint ami 1948 és 1990 között elválasztotta egymástól a két Németországot. S ahogy a német szétválás az Oroszországot tartósan távol tartó Truman-doktrína, majd a Marshall-terv alapján történt, ugyanígy indulhat Ukrajna a Nyugat felé. A második lehetőség, hogy a csökkenő nyugati támogatás – Amerika annyi támogatást nyújt, amennyivel Ukrajna harcolni tud, de győzni nem –, és a kölcsönös kifáradás hatására a harcok visszaesnek a 2014-22 közötti szintre: se tűzszünet, se béke, hanem helyi háború. S végül, ha Ukrajna nem kap érdemi támogatást, rákényszerül, hogy belemenjen a „területért békét” cserébe Oroszországgal, és „területért NATO- és EU-tagságot” Európával és Amerikával.
Biztosan nem lesz kitartó tűzszünet az oroszországi elnökválasztásig, 2024. március 17-ig, amikor ki kell derülnie, hogy a választók mennyire támogatják Vlagyimir Putyint. Ugyancsak határpont az Európai Parlament választása és az új Európai Bizottság felállása. Ha várakozásaim igazolódnak, akkor az EP-ben a választások után is biztosan irányítani fog egy ukránbarát négypárti – néppárti, szocialista, liberális, zöld – koalíció, és ha vállalja, az ukrán ügynek elkötelezett Ursula von der Leyen lesz újra a Bizottság elnöke. Európa ki fog tartani Ukrajna mellett, de kérdés, hogy ez elegendő segítséget jelent-e. A legfontosabb az amerikai elnökválasztás 2024. november 4-én, és hogy mit tesz az amerikai elnök 2025 tavaszán. Talán nem meglepő, de úgy hiszem, hogy
hosszan tartó tűzszünet csak akkor lesz, ha az Egyesült Államok elnöke odaengedi Kína elnökét a tűzszüneti tárgyalásokhoz, ha az orosz-ukrán háború lezárása a világrendszer általános rendezésének részévé lesz.
Orbán és rendszere a visszaúton jár. Büszkék arra, hogy felhangzik a nyugati kolostorokban: „A magyarok nyilaitól, ments meg, Uram, minket!” De jön már fekete fellegként a leszámolás: „Megnyíltak zordon vaskapuk s az érc-zuhatag omlott – / nem vitt az íj, kard sem fogott, / s a hadrend futva bomlott. / Buktak a borzas lovasok bárddal nyakazva, sorba, / csak hét maradt életbe ott – / s vaskampón függött a Horka. / Heten, levágott orruak! Száz évre lecke volt az: / gyalog vitték a gyászukat haza, kik eddig lovagoltak.”
S így folytatja Jékely Zoltán Augsburgot járva: „Még most is ezt kongatja hét gőgös harang fölöttem, / pedig rég volt, iszonyú rég, / 955-ben!” Legyen reményünk, hogy Géza fejedelem és István fia mindebből tanultak. Hátha, felnézve 2023 karácsonyán Szent Gellértre a budai hegyoldalban, Pannonhalma bazilikájára Szent Márton dombján, mi is tanulunk, megértjük, hol a helyünk.
Megjelent a Népszava Szép Szó – Kentaurbeszéd rovatában 2023. december 24-én.
