Érted szól a harang.
A világ ötödik újrafelosztása folyik a Covid-járvány és az orosz-ukrán háború óta: Versailles-Trianon 1919–21; München 1938, a Molotov-Ribbentrop-paktum 1939; Jalta 1945; „Málta” 1989; és Rijád 2025. 1920-ban felosztották Magyarországot úgy, hogy oda se engedték a nagyhatalmak a tárgyalóasztalhoz. 1938-ban ugyanezt tették Csehszlovákiával. 1939-ben a náci Németország és a sztálini Szovjetunió osztotta fel Lengyelországot. 2025-ben Trump Amerikája és Putyin Oroszországa Ukrajnát – és hosszabb-rövidebb távon Európát. Se Ukrajna, se Európa nem ülhet ott a tárgyalásokon.
Sorsukról helyettük és felettük döntenek.
Ukrajnáért szól a harang – és értünk. „Senki sem különálló sziget, minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja. Ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb; éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy a barátaid házát, vagy a birtokodat. Minden halállal én leszek kevesebb, hiszen egy vagyok az emberiséggel. Ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.”
A nagyok játszmája eldőlni látszik.
Ez az erő és erőszak, a zsákmányszerzés és befolyási övezetek kiterjesztése, a neoimperializmus kora. Egészen természetes, hogy Trump Amerikája úgy vonul ki Európából, hogy hátba szúrja Ukrajnát, és megállapodik Putyinnal Ukrajna és Európa feje felett, átadva Putyinnak területet és minden biztonsági garanciát. Trump Amerikáját Ukrajna politikailag és katonailag nem érdekli, kizárólag természeti kincseit kívánja elvenni. Ennek az Amerikának nem érdeke a liberális demokrata Európa védelme, mert politikailag legyőzendő ellenfele, gazdaságilag pedig leigázandó versenytársa. Trumpiánus, hűséges Európát akar, ahol Alice Weidel, Marine Le Pen, Herbert Kickl, Orbán Viktor és társaik tartják sakkban a jobbközép-balközép Európát, békés amerikai-orosz Európa-, liberalizmus- és migránsellenes szellemben. Trump ajánlata Putyinnak az európai és közel-keleti békés egymás mellett élés, cserébe a Kínával való szövetség felmondásáért, Kína bekerítéséért. Nem rossz ajánlat. Ám mindkét fél tudja, hogy nem bízhat a másikban.
Megvalósulhat Oroszország „megbékítése” – appeasement –, amit Kaja Kallas külügyi biztos keserűen ki is mondott: „Oroszország megkapja az ukrán területeket, Amerika az ukrán természeti erőforrásokat, és Európa fizetheti a békefenntartás árát”. Ez lényegében Lengyelország 1939-es felosztására, sőt, Európa felosztására emlékeztető paktum Trump és Putyin között.
„Lehet, hogy Amerika ellenségének lenni veszélyes, de Amerika barátjának lenni végzetes” – hangzik Henry Kissinger cinikus mondása. Putyin Oroszországa és Trump Amerikája között nemcsak személyes, hanem rendszerszerű közeledés van. A 2001. szeptember 11., és még inkább a Nagy Recesszió utáni Amerika elindult a kibékíthetetlen polarizáció, a tekintélyelvűség, az oligarchizálódás irányába.
Az európai liberális demokraták egyedül maradtak Trump Amerikájával szemben. (Átélték ezt a 2003–04-es atlanti válságban, amikor a Bush és Blair az „új Európát” – Dél- és Kelet-Európa országait – fordította szembe Chirac Franciaországával és Schröder Németországával az iraki háború ügyében.) Európa katonailag nem tudja megvédeni Ukrajnát – talán saját magát sem –, nem képes 200-250 ezer katonát bevinni Ukrajnába a demarkációs vonal felügyeletére, csődbe viszi a hadi kiadások ilyen drasztikus emelése.
Így Európának most arról kell döntést hoznia, hogy térdre esik Trump előtt, és nekilát megbékíteni Putyint – ezt javallja O. V. –, vagy ellenáll Trumpnak és Putyinnak egyaránt. Létezik-e ehhez európai egység? Európai stratégia? Szövetséges? Az európai törékeny liberális demokrácia éppoly egyedül maradt az ellenséges vadállatokkal szemben, mint Britannia 1940-ben. Chamberlain vagy Churchill Angliája? – ez itt a kérdés. (Orwell ironikus megjegyzése szerint Anglia, az angolok azért tartottak ki, mert nem vették észre, hogy meg kellene adniuk magukat.) A fenyegetés Európát arra kell hogy késztesse, teremtse meg fegyveres önállóságát és keressen szövetségeseket a világban.
Trump erőből ugyan, de egyezkedni akar Kínával is, méghozzá Tajvan és az ázsiai szövetségesek – Japán, Dél-Korea, India – feje felett, ahol Tajvan éppen olyan becserélhető áru Trump számára, mint Ukrajna. A kínaiak azonban nem rohanhatók le trumpi villámháborúval, tudják, hogy sokkal nagyobb a mozgásterük, mint Oroszországnak vagy Európának. Nemcsak türelmesek, de van tartalékuk és erejük is egy állóháborúhoz. Kína potenciális szövetségese éppen Európa.
Trump és csapata nemcsak a liberális világrend utolsó intézményeit és szabályait zúzza szét, de egy hideg polgárháborúban most teszi tönkre Amerikát politikai, gazdasági és katonai téren. Amerikának nem Kína vagy Oroszország, nem is Európa, hanem Trump és Musk a legnagyobb ellenségei. Az igazi villámháború Amerika működő intézményei és felhalmozott tudása, képességei ellen folyik.
Trump csodálja Putyint, hogy Oroszországot magánvállalatává tette, hadseregét magánhadseregévé. Erre vágyik: a Trump Organisation and Military az álma. Ám ahogy kalandor háborújával Putyin megsemmisítette Oroszország reményeit, úgy rombolja le Trump Amerikáét. Putyint megtévesztette saját mindenhatósága, katonai és titkosszolgálati fölényébe vetett hite. Vesztett, még ha látszatra nyer is. Nincs hová visszatérnie az európai biztonsági, politikai és gazdasági rendszerbe.
Trumpot és Muskot ugyanígy megtéveszti mindenhatóságuk fennhéjázó tudata. Nem állhat nekik ellen senki és semmi. Ami mégis ellenáll nekik, az a Természet, az általános felmelegedés, a világjárvány, amelyet megvetnek, nem hisznek, de ettől még léteznek. Amivel „birkóznak, amit földre visznek”, a gazdaság törvényszerűségei, azok közül is a veszedelmes fajta, amit a vámok is táplálnak: az Infláció. És még nem győzték le az amerikai demokrácia és jogállam intézményeit, amelyeket kétszáz évig építettek. Trumpnak fél éve van – az itt is, ott is, váratlan felbukkanó – „vakond-inflációval” szemben, utána tőle kérdezik, hogy miért ennyi a tojás, a benzin ára. Két éve pedig a szövetségi állam szétverésére, a demokrata államok és a bíróságok megfegyelmezésére, mert jönnek a félidős választások. És versenyt fut a korával is.
Szörnyű nézni, hogy mi lett Amerikából néhány hét alatt. Minden nap a demokrácia, a józan ész és az emberség tragédiája. Mi lett volna a világból, ha a Nagy Válság után nem jön Franklin Roosevelt és a New Deal, hanem egy merev tekintetű, megöregedett Néró egyezkedik Hitlerrel és Sztálinnal? Ugyanakkor Amerikára is ráfér az emberpróbáló társadalmi válság, amelyben az elkényelmesedett és újításra képtelen eliteknek, a polgárháborús érzelmekbe menekülő tömegeknek újra kell tanulniuk önmaguk és a világ iránti felelősség és az egymásra találás leckéjét.
Európa segíteni fog magán. Szerencsés módon Trump beérkezte előtt voltak az európai parlamenti választások. Ennek következtében az öt évre választott Parlamentben szilárd többsége van a mérsékelt pártoknak. Öt évig Ursula von der Leyen vezeti a Bizottságot, és a Bizottság főbb biztosai erősen elkötelezett, liberális demokrata európaiak. Öt évig António Costa vezeti az Európai Tanácsot, és a Tanácsban lévő elnökök és miniszterelnökök döntő többsége, Orbánt és Ficót kivéve, mérsékelt európaiak. A Bizottság rendelkezik stratégiai tervekkel, így a Draghi- és a Letta-programmal, van elképzelése a versenyképesség, a közös fegyverkezés, a mesterséges intelligencia, a k+f területén. Németországban nagykoalíció lesz, és Franciaországban is fennmarad Macron kormányzása. Nagy-Britannia közeledik az egyesült Európához. Európa nem olyan gyenge és megosztott, mint amilyennek látszik. Képes volt összefogni a világjárvány és a háború idején. Nem reménytelen a harca Trump Amerikája ellen.
A Patrióta csoportnak – és Orbán Viktornak – nincs esélye Európa kormányzására.
Mindez elegendő a védekezéshez, de nem a jövő megnyeréséhez. Európának a demokrácia műhelyévé kell válnia. Neki kell fognia egy föderális alkotmányozáshoz, intézményi rendszerváltáshoz. Nemcsak közös hadsereg, energiarendszer, zöld program, MI, jóléti rendszer, hanem közös demokrácia-alap, a független sajtó és gondolat támogatása. Európai kezdeményezés egy új világrendre, új Atlanti Chartára, Bretton Woods-ra, globális intézmény- és szabályrendszerre együtt az ázsiai demokráciákkal és az előbb vagy utóbb visszatérő amerikaival.
Segít ez Ukrajnán? Aligha. Az ukrán nép példát mutatott hősiességből. És Európa igazi erkölcsi tette volt, hogy kiállt az ukrán nép függetlenségi harca mellett. Az orbáni Magyarország morális szégyene, 1848–49 és 1956 megtagadása, hogy nem tette. Lehet, hogy Ukrajna sorsa Trump és Putyin szégyenletes alkujával dől el – Ukrajna ellen, és Oroszország javára alakul. Orwellnek mégis igaza volt, amikor a spanyol polgárháború kapcsán kimondta: „A spanyol háború kimenetele Londonban, Párizsban, Rómában, Berlinben dőlt el – és semmiképpen sem Spanyolországban. Vajon helyes volt-e bátorítani a spanyolokat, hogy tartsanak ki, bár győzniük nem lehet, ahogy a külföldi baloldaliak tették? Ez is nehezen megválaszolható kérdés. Én magam úgy gondolom, hogy helyes volt, mert még a puszta túlélés érdekében is jobb harcolni és legyőzetni, mint harc nélkül mindent feladni.”
Polcomon egymás közelében állnak Orwell Hódolat Katalóniának, Koestler Párbeszéd a halállal, Malraux A remény és Hemingway Akiért a harang szól című kötetei. A spanyol polgárháború egy korszak, egy nemzedék lelkiismerete volt. Az ukrán függetlenségi háború a miénk.
Megjelent a Népszava Szép Szó rovatában 2025. február 23-án.
