Fröccskultúránk (is) igen gazdagnak mondható. Van ugye kisfröccs, nagyfröccs, hosszúlépés, házmesterfröccs. Létezik még a „spontánfröccs”. Ezzel olyankor találkozunk, amikor a miniszterelnök spontán látogatást tesz a nép között. Mint legutóbb, belép egy kocsmába (spontánkocsmába), véletlenül találkozik egy alkalmas asztaltársasággal, és kedélyes borozás közben megosztja velük terveit, ezúttal a nyugdíjasok járandóságairól. Abból is legalább annyiféle lesz most, mint fröccsből. E terveket ugyan már megosztotta a Kossuth rádió hallgatóival is, mert hátha közülük nem mind jár kocsmába. Még. Más lesz a helyzet, ha megtudják, hogy ott információt is mérnek. Szódával, mert némi légbuborékot is kell belekeverni, a tömény igazság fejbe kólintaná az embert.
A stílus helyes alkalmazása szintén spontánnépi. Feri bátyám és a többi kedves bácsi kap egy nyolcvanast. Nénik nincsenek, derék asszony nem jár kocsmába, csak úgy várja, várja haza az urát. Az egyik bácsi szépen kiöltözve, nyakkendőben, csak ahogy az ember spontán kocsmába jár. Csuklóján nemzetiszínű szalag. A rádiós színházi közvetítéseknél suttogná a narrátor: MAGYAR KOCSMÁBAN VAGYUNK, ezek itten magyar nyugdíjasok, őszintén beszélgetnek a magyar miniszterelnökkel. A kormányfő kezében tart egy falat szalonnát. Láthatják: A MAGYAR MINISZTERELNÖK SZALONNÁT ESZIK, ahogy mi is szoktuk. Én is szeretem, csak én nem bírok ilyen spontán lenni. Az asztalon fehérbor, rozé, pogácsa, szalonna és egyéb magyaros húsok (homár nincs, aki azt akar, menjen a Mészáros-lagziba). Plusz a fröccshöz az a szívünkhöz nőtt, békebeli szódásüveg.
Ezt onnan tudni, hogy – micsoda mázli – a kormányfővel épp volt egy operatőr. Ő a spontánoperatőr. Miért ne, az én táskámból is egészen váratlan dolgok szoktak előkerülni, fogalmam sincs, hogy kerültek oda. Így van a miniszterelnök is az operatőrrel.
Orbán már rutinos spontán, minimum egyet minden kampányban spontánkodik. Tette már kocsmában is, amikor barátaival a sok kislányt meghágó fehérvári huszárokról daloltak. Az ember törülgette a szemét a meghatottságtól, milyen cuki. Mintha emberből lenne, de tényleg. A családból Guszti bácsi is szakasztott így énekelt kapatosan. Csak Guszti bácsi sosem bírt volna ilyen mély értelmű üzenetet megfogalmazni, mert általában elaludt a nóta közepén. Nem is lett soha miniszterelnök, ami nagy szerencséje az országnak. De nem lehet mindig ilyen szerencsénk. Viszont ekkor kiderült, hogy a huszárok és a kislányok képesek a nemzet természetes fennmaradásáról gondoskodni, csak úgy spontán. De, mint az eheti rádióbeszédből megtudtuk, a hanyatló Nyugat hágásilag sehol sincs. Ott, ha „hiányzik egy német, jó lesz helyette egy afrikai vagy ázsiai, darab, darab”. Ez van, ha valahol nem tudják, mi az a Nemzeti Hágta.
Később újabb spontánságok jöttek, a kampányokra koncentrálva. A 2014-es választások előtt a spontánfröccs elmaradt, helyette jött spontán Pintér. Nem tudom, jó csere-e. Ő ült az anyósülésen, a kocsit meg a miniszterelnök vezette. Nem lehetett könnyű a testőröknek futni utánuk, pláne az operatőrnek azzal a nehéz kamerával. De megérte, mert jött a csíkszeredai fiatal pár, véletlenül ott sétáltak a pocsék időben az autópályán, és nyájasan a kocsiba lehetett őket invitálni. 2018-ban pedig a kormányfő egy fideszes jelölttel együtt gyűjtött aláírást, spontán bekopogva három családhoz. Ha hozzám csenget be ilyen spontán, elsüllyedtem volna papucsban-pongyolában, gumival a hajamban. Milyen jó, hogy itt a háziasszony frissen volt fodrászolva! Nem beszélve arról, hogy én még zavaromban sem írtam volna alá az ajánlást nekik, micsoda kínos helyzet! Kivételes szerencse, hogy a három család minden tagja történetesen lelkes Fidesz-szavazó volt.
Az idei spontánfröccs mellé a szöveg sem volt akármi. Kiderült, hogy a miniszterelnöknek a teljes 13. havi nyugdíj érdekében harcolnia kell. Mint mondta, „rajta vagyok a szeren”. (Egy beszűkült agyú kommentelő valami drogra gondolhatott, mert ezt fűzte hozzá: „Ez eddig is világos volt. De hogy jön ez ide?”) Valamint, hogy „ott lohol a pénzügyminiszter nyakán”. Gondolom, körbe-körbe, másképp a nyakon nemigen lehet, de sajnos így nem jut előre szegény.
Az ilyen spontán beszéd sok mindent felszínre hoz az emberi lélekből. Itt van például Karinthytól a „Lógok a szeren” diákja, aki a kormányfő lelki rokonaként szintén a szeren küzd, és dicsőséges jövője ábrándjaival vigasztalja magát. Egyszer majd – írja Karinthy – miniszterelnök lesz, „aki egy napon, miután szenvtelen és nyugodt hangon bejelentette az országgyűlésnek, hogy sikerült Angliát, mint egyszerű gyarmatot, Magyarországhoz csatolni, hirtelen vívóállásba helyezkedik”, és „egy szédítő, eddig ismeretlen dzsiu-dzsicu fogással” leteríti a szónoki emelvény belsejében rejtőzködő orvtámadót, aki őt, „a legnagyobb európai férfit” készül megölni.
Tuti, hogy Orbán ismeri a szöveget. Hiszen majdnem itt tartunk. Anglia még nincs meg, de az állandó vívóállás és a nagy bejelentések megvannak. A dzsiu-dzsicu nem tudom, milyen, de biztosan az is. A miniszterelnök ott van a szeren.
Karinthynál persze leesik. De az csak irodalom. Nálunk maradt még spontánfröccs.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2021. október 16-án.