Én speciel soha nem akartam mumus lenni. Balerina, az igen, legalábbis négyéves koromban, Ennek, mint annyi bimbózó tehetség kibontakozásának, a családi értetlenség vetett véget, miután saját koreográfiámra többször eltáncoltam nekik a hattyú halálát. Később megcéloztam a királylány, ennek kissé ellentmondva a forradalmár partizánlány karrierjét. Terveim között felmerült még valamely nagy költő ihlető múzsájának, majd – a feminizmustól megfertőzve – magának a nagy költőnek a hivatása. Mérlegeltem Szent Teréz és Angela Davis kombinációjának, de minimum egy afrikai néptanító és helyi felszabadító szerepkörének lehetőségét is, de a mumusét, azt soha.
És tessék. mégis ez látszik bejönni. Legalábbis annyi, hogy állampolgára vagyok egy mumusként emlegetett országnak, amelynek nevét elkerülendő példaként emlegetve választást lehet nyerni. Nálunk a Fidesz sikerrel „miniferizett”, Európában viszont azzal lehet rosszul járni, ha valaki Mini- vagy Maxiviktorként minősíthető.
Megnéztem a Néprajzi lexikonban: a mumusnak legalább 35 neve van, köztük a „mumák”, a „bubus” sőt „bobósbumbus”, a „kókós” és a „kercsula”, más források szerint (bocsánat) a „rézfaszú bogó”. „Magyarország” eddig nem volt köztük. Most már beírhatnák.
Lehet, hogy valakinek – aki szereti, ha félnek tőle – örömet okoz a mumuskodás, de én még attól a tízmilliomodrésztől sem vagyok boldog, ami kéretlenül rám esik belőle. Akarta a fene, miként Arany János mondá.
De megtörtént, mint Macron és a szlovéniai Golob magabiztos győzelme mutatja. Nem volt titok, hogy ellenfeleik Orbán szövetségesei, és ez a tény önmagában is a győztesek malmára hajtotta a vizet. Világossá tették, hogy vagy ők, vagy a mumus, vagyis a magyar modell.
Ez különösen Szlovéniában vált perdöntővé. A szlovén ellenzéki sajtó „Orbanisztánnak” nevezte Jansa rendszerét, annak médiakorlátozásai, korrupciója, civilellenessége, uniós balhéi, Trump-rajongása miatt. Végképp betette a kaput, hogy Orbán februárban még kampányolni is átment Lendvára Jansa mellett. A politikai beruházást gazdasági is kísérte. Mészáros médiabarátairól, Rogán ügyvédjéről, Habony köreiről aligha feltételezhető, hogy kormányintenció nélkül fektetnek be százmilliárdokat Jansa-párti televíziókba és lapokba.
Legalább annyira sikerült elijeszteniük a szlovén választókat, mint a mumusnak a gyerekeket. Pedig Jansa csak szeretett volna Orbán lenni, ám soha nem sikerült neki a teljes rendszert uralma alá hajtani. De a NER oligarcháinak kezére került lapokban a Magyar Narancs gyűjtése szerint máris ilyen címek érzékeltették a jövőt: „Soros, a gonosz zsidó milliárdos”, „Ne érj a migránsokhoz, parazitával fertőzöttek!”, „A feminizmus és a melegek rosszabbá teszik a világot”. Mi már megszoktuk, de a szlovének csak hápogtak, és Orbán klónja helyett inkább egy pár hónapos párt Európa-barát vezetőjét választották.
A győztesek nyilatkozatai világossá teszik a magyar mumus taszító hatását: „Szlovéniában a magyar kísérletnek vége”. „Soha nem fogják azt hallani tőlünk, hogy illiberális demokrácia. Csak egy demokrácia létezik, és mi azt fogjuk helyreállítani” – így a külügyminiszteri poszt várományosa. „Bye, bye, Orbánland!”-búcsúzik Jansától az egyik lap.
Közismert, hogy ha nem is ekkora tételekben, de Magyarországról segítették finanszírozni Le Pen kampányát is. Jól kiszúrtak vele. Eszközt adtak Macron kezébe, hogy ő is rámutathasson a magyar mumusra. Az elnökjelölti tévévitában szemére is hányta ezt a hitelt Le Pennek. (Na ugye, milyen veszélyes jelölti vitákat rendezni, isten mentsen tőlük.) De egy ellene tüntetőnek is azzal vágott vissza: örüljön, hogy Franciaország még nem Magyarország.
Franciaországban kétfajta Európa-politika versenyzett. „Ez népszavazás Európáról” -jellemezte Macron. Egyik oldalon ő, minden hibája mellett is az európai szövetség elkötelezett híve, a másikon Orbán és Le Pen. A győzelem estéjén Macron az Európa-himnusz hangjaira jelent meg ünneplő hívei között, akik a francia nemzeti trikolór mellett Európa csillagos kék zászlaját lengették. Kövér jól szétcsapott volna köztük..
Két héttel előtte Orbán is győzelmi beszédet mondott. Azt ígérte, talán azt is hitte: övék a világ, nemcsak az ország. „Azt üzenjük Európának, hogy ez nem a múlt, ez a jövő. Ez lesz a mi közös európai jövőnk.”
Sajnos úgy látszik, egyéb undokságai mellett Európa még tiszta süket is. Vagy nem tud magyarul. Mindenesetre nem vette az üzenetet. Orbán légüres külpolitikai térbe lavírozta magát. „Pragmatikusnak” ígért külpolitikája nemhogy hasznot, hanem egyelőre teljes kudarcot hozott, szövetségesek nélkül maradt. Nem lett sem szellemi vezére egy erős szélsőjobboldali frakciónak az Európai Parlamentben, sem küldetéstudatos mágusa Kelet-Közép-Európának. Az örökül kapott visegrádi négyeket lassan ledolgozta visegrádi egyekké. Éppen most, az összekapaszkodást igénylő válságok idején. Sokba kerül még. Főleg nekünk.
Nem baj, Talán mumusnak vagy rézmicsodájú bogónak lenni se olyan rossz. Lehet ijesztgetni a gyerekeket és a magyar úttal kacérkodó országok népeit. 18 éven aluliaknak persze szigorúan réz nélkül. Gyermekvédelem is van a világon.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. április 30-án.
