Kő esett le a szívemről. Annyira aggódtam, hogy veszélyhelyzet nélkül maradunk. Fogalmam sincs, mihez kezdenék enélkül, már teljesen elszoktam a veszélytelen helyzetektől. Vuk is azt énekelte, hogy „a sűrű erdő csupa veszély”, és így van ez az élettel is.
Minden évben megünneplem azt a szeptemberi napot, amikor hét éve bevezették az első veszélyhelyzetet. Azóta hála istennek folyton van, a tömeges bevándorlás miatti rendkívüli jogrendet akkor is meghosszabbították félévente, amikor a madár se járt nálunk. Roppant praktikus előrelátás volt. Putyin háborúja elől ismét özönlenek a menekültek, csak ki kellett várni. A járványügyi veszélyhelyzetet is kár megszüntetni, pár évtized múlva jöhet akár egy pestis is, ne kelljen akkor jogszabályokkal bíbelődniük. Mármint Orbánéknak, ki másnak, úgy tervezik, addig biztosan maradnak.
Olyan ez, mint a „padaung”, vagyis nyakhosszabbító ázsiai és afrikai törzseknél, akik minden évben újabb sárgaréz karikát tesznek a lányok és asszonyok nyakára. Az eredmény igazi hattyúnyak, viszont ha megfosztják őket a gyűrűktől, az elsorvadt nyakizmok felmondják a szolgálatot, akár a nyakukat is kitörhetik. Így járnánk mi, magyar padaungok is, ha egyszer csak levennék rólunk a veszélyhelyzeteket.
A hagyomány (nem a veszélyhelyzeté, hanem a nyakgyűrűé) állítólag azt a célt szolgálja, hogy más törzsek férfiúi ne találják vonzónak a padaung hölgyeket. Ez is stimmel. Más törzsek a világban minket sem találnak túl vonzónak, mindenféle szépséghibát tesznek szóvá a demokráciánkon. Fintorognak, hogy azt is néhány abroncs veszi körül. Hülye nyugatiak, dunsztjuk nincs, mi az igazán szép.
Szóval jön a soron következő nyakgyűrű, nehogy támasz nélkül ide-oda billegjen a nyakunk. Még a végén csóválnánk a fejünket, nemet intenénk valamire. Módosítják az Alaptörvényt, hogy ezután a szomszéd országban zajló háborús konfliktus esetén is lehessen rendeleti kormányzást bevezetni. Remélem, sietnek vele, mi az nekik, nagy rutinjuk van már Alaptörvény-módosításban. Annak a néhány új kormánypárti képviselőnek a padszomszédja megmutatja majd az igen gombot, onnantól akár oda is ragaszthatja az ujját, nincs több gondja négy évig.
Sürgős a dolog, mert május 31-én lejár a járványügyi veszélyhelyzet. A szívem is majdnem megállt a rémülettől, amikor olvastam: „2022. június 1-én 0.00 órától már nem lesz veszélyhelyzet.” Jesszus. Mi lesz velünk? Jó, a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet tizenegy meghosszabbítás után még szeptember 7-ig fennállna, de lássuk be, az nem az igazi. Abba valahogy beletunyultunk. A járványügyi jobban bevált. Ezen a címen szervezték ki az egyetemeket, herélték ki az önkormányzatokat, tették szinte lehetetlenné a közérdekű adatokhoz való hozzáférést, rendelték el, hogy a pedagógusoknak sztrájk idején is dolgozniuk kell, de legalább ingyen. Ennyike csak jár egy kormánynak, nem igaz?
A kérdés csak az, mi a jó égnek kell nekik rendeleti kormányzás, amikor enélkül is mindent átvihetnének a kétharmaddal. Még az is belefér, hogy két-három enyveskezű képviselő megint lebukik, olyan látványosan, hogy még Polt ügyészsége is kénytelen meggyanúsítani őket. Eddig attól sem kellett tartaniuk, hogy a frakcióik önfejűsködnének. Még a frakcióvezetőjük is úgy fogalmaz egy saját sorsát érintő állásajánlatnál: „amennyiben szabad választási lehetősége van”. Már hogy lenne, csacsikám!
Mégsem bíznak eléggé a saját képviselőikben. Valami feszültségforrást látnak. Be is jelentették, hogy a költségvetést módosítani kell. Az államkasszát kiürítették, az orrunkig ér az infláció, teljes nemzetközi elszigeteltségben kuporgunk az EU szégyenpadján, az uniós pénzre legjobb esetben is várni kell. Hitelt persze fel lehet venni, de a kamatteher máris évi 1000 milliárd forint. Az első negyedévben összehozták a tervezett hiány háromnegyedét. Így biztosan nem mehet tovább. „Megszorítás” pedig nem lesz, legalábbis nem szabad így hívni. És való igaz: nem lehet egyik pillanatról a másikra ráengedni az emberekre a valódi rezsi- és benzinköltség teljes összegét. Egyetlen út kínálkozik: a beruházások visszafogása, törlése. El is kezdték már: decemberben 750 milliárdot „átütemeztek”, sohanapjára.
Én ugyan nem bánom, ha nem épül újabb stadion, de lesz, aki bánja. A NER-oligarchák eddig ezekből a pályázatokból keresték zsírosra magukat. Ha ezek javát törlik, nem ömlik majd a lóvé a pénzcsapokból a zsebükbe, de az egész alvállalkozói hűbéri lánc zsebébe sem. Mészáros Lőrincet és a legszűkebb kliensi kört nem féltem: lám, a kormányszóvivő férjétől most is vesznek egy tucatnyi katonai repülőt. De a második, harmadik körben lévők, azok szívhatnak. Moroghatnak a képviselőiknek: hová lettek a jó kis megbízások, térkövezésre, üres sportcsarnokra, földszintes kilátóra, semmibe vezető felüljáróra, félhomályos közvilágításra? Miből lesz különjövedelme annak a képviselőnek, aki számára eddig az ilyen bevételek 10-20-30 százalékát kellett letejelni?
Jobb a frakciót is kihagyni a döntésekből. A miniszterelnök majd eligazgatja az országot egyedül is. Elvégre veszélyhelyzet van. Volt, van, lesz.
Mindörökké. Ámen.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. április 23-án.
