Civil beszéd

Nem megy ez könnyen. Sem a kormánynak, sem nekünk. Mert odáig rendben van – sőt, nagyon örvendetes –, hogy hihetetlen módon megélénkült a közéleti aktivitás. Mintha hirtelen lekerült volna a fedő a nagy társadalmi fazékról. Kidugtuk a fejünket, forrongunk, vitatkozunk. Végre bele akarunk szólni.

Jó, jó, de hogyan csináljuk? Még botladozunk, kormány is, állampolgár is. Együtt tanuljuk a módját. Ha akarjuk, ha nem: tanulópárban.

Alig lettünk túl a köztársasági elnök hivatalba lépésén, jött a Független Közmédia Testület és a Nemzeti Vagyonvédelmi és Vagyonvisszaszerzési Hivatal vezetőválasztása körüli viharos vita, amiről a Népszava is bőven tudósított.

A közvélemény ebben a csatazajban kevésbé figyelt az egyetemi alapítványok új kuratóriumainak megbízására. Miután a tanévkezdés miatt az egyetemi KEKVA-k csak jövőre szűnnek meg, erre az egy évre a fideszes lerakatok helyett új kuratóriumokat kell választani. A kormány nyilván demokratikus eljárásnak gondolta, hogy a javaslattételt magukra az egyetemekre bízza. Csakhogy az intézmények vezetésében zömmel azok ülnek, akik maguk is a NER jóvoltából kerültek oda. Érdekeltek lehetnek abban, hogy ne korábbi kritikusaik, hanem régi hálózatuk emberei kapjanak helyet a tulajdonosi testületekben. Néhány nagy egyetemen valóban előresorolták a rektor vagy más vezető sokat bírált kádereit.

Hasonlóan demokratikus szándék vezethetett oda, hogy a közmédia új testületébe a parlamenti kormányoldal, az ellenzék és a szakmai szervezetek is 3-3-3 delegáltat javasolhatnak. De az idea az első kilométerkőnél elbukott. Épp a legilletékesebb sajtószervezetek tiltakoztak a szakmai küldöttek kiválasztásának mechanizmusa ellen. A Tisza nem tudott határidőre jelölni, az ellenzék meg előállt többek között azzal a Siklósi Beatrixszal, aki az egyik fő bűnöse volt a közmédia megmérgezésének.

Mindezek mögött ott a megválaszolatlan alapkérdés: mit kezdhetünk a NER egykori fenntartóival? Mi legyen a Fidesszel, amelyik a legnagyobb ellenzéki párt jogokkal járó szerepét tölti be, de jelen vezetésével nyilvánvalóan a rendszerváltás megpuccsolására törekszik?

Az világos, hogy a kormánynak sokféle érdeket és csoportot kell szolgálnia. De szerencsére egyelőre saját bázisa is népfrontos szerkezetű: ott vannak a konzervatív, a baloldali és a liberális elvek képviselői is. Ennek a népfrontnak az egybentartása közérdek, különben visszafordul a rendszerváltás.

Ha a kormány helyesen és demokratikusan a jobboldali állampolgárok szempontjait is be akarja kalkulálni, nem kell csupán a Fideszre és a Mi Hazánkra hagyatkoznia. Nem hagyhatja, hogy kisajátítsák ezt a szerepet. Átszűrheti saját konzervatív szavazóinak véleményén is: tényleg akarják-e különbözőképpen voksolt jobboldali honfitársaink a régieket?

A médiajelöltek kapcsán a kormányoldal jól döntött: új javaslatokat kért. Még nem tudjuk, mit tesz az egyetemeken. Az NVVH-nál eleve nem a Fidesz volt a kérdés (ők az intézményt és valamennyi esélyes vezetőjelöltet elutálták, a nyertes Unger Annát „politikai komisszárként” pocskondiázták). Hanem a még össze nem csiszolódott tanulópár: a kormány és mi.

Úgy illik, hogy a kormányoldal hibáival kezdjük. Nem igazán döntötték el, mit várnak a Hivataltól. Az-e a lényeg, hogy megtörve a korábbi vádmonopóliumot, egy újabb vádhatóságot hoznak létre – ebben az esetben a kiírási feltételek között kellett volna a jogi végzettséget, ügyészi gyakorlatot kikötni –, vagy a bűnös rendszer mechanizmusainak feltárása a fő cél, a hasonlók megelőzése érdekében? A közvélemény egyértelműen az előzőt várta, ráadásul ismert már erre alkalmas közszereplőt Ligeti személyében. A közismert és jogosan tisztelt ember behozhatatlan előnyével a javaslattevő kormányoldal nyilván nem számolt, de magukkal sem jutottak dűlőre – ezt mutatja a bizottsági szétszavazás – az elvárt funkciók tekintetében.

Ilyen esetekben a nagyon átlátható eljárásnak és a folyamatos kommunikációnak perdöntő jelentősége van. Utóbbi biztosan zavarosabb volt a kelleténél.

De botladozunk mi, aktív állampolgárok is. Anélkül neveztük a kalapból előhúzott jelöltnek, trükkös ejtőernyősnek a Tisza-frakció által meghallgatásra javasolt pályázót, hogy elolvastuk volna az eredeti eljárási szabályokat. Mi tagadás, a sajtó egy része és maga a frakció sem sokat segített ebben nekünk.

Ugyan ezúttal (szemben a köztársasági elnök választásával) nem kértek tőlünk javaslatokat, ha úgy akartuk, igényelhettük volna a véleménymondás jogát, de akkor a megfelelő információkkal (nyilvánossá tett pályázatok, alaposabb jelöltbemutatás) együtt. Lehet, hogy igazunk van abban, hogy ide jogász kívánkozik, de ettől még nem kellett volna indulatosan lefideszesezni a mi favoritunkkal szembeni nyertes pályázót, meg sem hallgatva sokéves közéleti megnyilatkozásait.

Nagyon remélem, nem kell megfizetnünk a tanulópénzt. Hogy lesz valamilyen megoldás Unger és Ligeti (ügyvezető igazgatóként, társelnökként stb. való) közös munkájára – ezt forszírozta a kármentő miniszterelnök is. És ami még fontosabb: megszületnek az ígért törvénymódosítások az eljárások gyorsítására.

Jobb lett volna utóbbival kezdeni. Mert kezdettől látszott: az igazságtétel tempóján tényleg a rendszerváltásba vetett közbizalom múlhat. Ideje a lyukait megstoppolni.

Mert állampolgár és kormány olyan tanulópárt alkotunk, amelyik együtt vizsgázhat jól, vagy bukhat meg a bizonyítványosztásnál.

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. augusztus 29-én.