Péntek reggel megtudtuk a miniszterelnöktől, hogy „betonszilárdságú biztonságunk van, Magyarországot baj nem érheti”.
Nem is. Mert már érte. Méghozzá azért, mert a legnagyobb biztonsági kockázat évek óta maga a kormányfő volt. Az utolsó percben ugyan sasszézott egyet, de senkinek sem ajánlanám, hogy abba kapaszkodjon, akinek így csúszkál a lába. A fene nagy biztonság következménye lehet az is, hogy a BM adatai szerint az utóbbi napokban – az utazási korlátok feloldása után megnövekedett számhoz képest is – megnégyszereződött az útlevelüket kiváltók, hosszabbítók száma. Bizonyára annyira imponál nekik a kormány által szavatolt biztonság, hogy szükség esetén kicsit messzebbről, kellő rálátással akarnak gyönyörködni benne.
Ki ne ismerné a szakállas viccet a libák dögléséről? Az egyszeri gazda a bölcs rabbihoz fordul tanácsért, mert döglenek a libái. Az először azt javasolja, kukorica helyett etesse őket árpával. Majd mikor ez sem válik be, jön a zab, a köles, végül a dara. Ezután a gazda lógó orral jelenti: az utolsó liba is kimúlt. ”Pedig még annyi jó ötletem volna” – sóhajt a rabbi.
Szakasztott így van Orbán is. Miután korábbi remek ötletei a Putyin-barátsággal , keleti nyitással nem váltak be, most azzal áll elő, hogy számos libadöglesztő javaslata után forduljunk újra hozzá. Ő tudja a tutit. „Kutyaharapást szőrivel” – sugallja. Ő vitt minket Putyin életveszélyes közelségébe – már alig lehetett látni, hol végződik Putyin, és hol kezdődik a magyar kormány -, hát ki más volna alkalmas a következmények elhárítására, mint ő maga! Pedig miután Putyin hadai lerohanták Ukrajnát, erre egyszerűsödött a választás tétje: lehet-e most Putyin barátja Magyarország miniszterelnöke?
Vicces, hogy erre a kormánypropagandának abból áll a válasza, hogy Totó kutya. Aki rég jobblétre szenderült szegény, de 16 évvel ezelőtt Gyurcsány pulijaként megnyalta a vendégeskedő Putyin kezét. Felhívnám a figyelmet arra az apróságra, hogy akkor a kutya nyalt kezet, és nem –mint most az utolsó percig – a kormányfő.
Nem jövök azzal, hogy de az még egy másik Putyin volt. Nem tudjuk, titkos terveiben mennyire volt más: nyilván már akkor is volt valami benne a mai énjéből. Tessék tehát nyugodtan vitatkozni azon, helyes volt-e akkor a magyar kormány külpolitikája. De két dolog biztos. Egyrészt Putyin akkor még nem foglalta el a Krímet, átrajzolva az érzékeny európai határokat, míg Orbán eme tény után is vígan haverkodott vele. Másrészt akárhogy nézzük: áprilisban a joggal Putyin-barát hírbe keveredett Orbán kíván miniszterelnök lenni. Nem Totó, de nem is Gyurcsány.
Nem csoda, hogy nagy a kapkodás. Miután szívós munkával annyira Putyin-baráttá nevelték az eredetileg (általánosító, előítéletes módon) oroszellenes jobboldali tábort, hogy egy közvéleménykutatás szerint az orosz elnököt jobban kedvelték, mint Merkelt, most órák alatt kellett volna áthangolniuk őket. Mással kellett etetni, ha nem is a libákat, de a tábort. Az első ötlet Putyin és az orosz invázió stiláris különválasztása volt. Kósa még ostobácskán csinálta: repdeső szempillával, ártatlan szemekkel csodálkozott, miért változtatna Putyin személyes megítélésén az ukrán invázió. Orbán odáig fejlesztette a taktikát, hogy a háborúról szóló félórás rádióinterjújában ki sem ejtette Putyin nevét. Neki nyilván semmi köze semmihez, az orosz hadsereg csak úgy, magától indult meg, míg ő bizonyára békésen horgászik. Vagy eltévedt a kacsalábon forgó csodapalotája sok pompás termében, ott bolyong, mit sem tudva a történtekről.
Az ötlet szellemes, de a libák csak tovább döglöttek. Ezért jött a következő briliáns javaslat: azért kell Orbánban bíznunk, mert már sok válságot látott. (Naná, és hányat csinált!) A miniszterelnök interjúiban így érvel maga mellett: ilyenkor a kormányzati tapasztalat, stabilitás számít a legtöbbet, csak ez vezet a „stratégiai nyugalomhoz”. (Amely nyugalom a cinikus fapofa magatartást jelenti: nem számít, mit mondtam, mit csináltam tegnap.)
Magyarul: azért szavazzunk Orbánra, mert eddig is ő kormányzott. Így. Tudja, merre van a Karmelitában a vécé, a menza meg az erkély. Tapasztalt. Ez a lényeg, ne számold a libákat! Rablóból lesz a legjobb pandúr, a rutinos hadakozóból a békebarát. De felfogadnád-e a tegnapi rablót iskolarendőrnek a gyerekeid mellé?
Ha ez az ötlet sem válna be, van másik. Elhangzik: fuj, de csúnya dolog most kampányolni, a kampány nem számít, csak a béke. Mondja, aki a kampánynépszavazás vasát sem átallja tovább ütni. Az ellenzékről össze-vissza hazudozó szórólapjukat most vettem ki a levélszekrényből. Ja persze, biztosan elfeküdt a postás táskájának alján, amikor írták, még nem tudták, hogy nincs kampány.
A kormányzati veszteséglistán már ott van a tévedhetetlenségük mítosza, a keleti orientáció, a nyugatellenesség, az illiberalizmus mennybe menesztése (az elszabadult Putyinnál láthattuk, hova vezet az ellensúlyok hiánya), az adósságcsökkentés. Könnyen lehet, hogy ott lesz Paks 2 és az orosz „kémbank” is.
Ha van még libád, fordulj hozzájuk bizalommal.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. március 5-én.
