Kezdetben volt a NENYI, a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat, most felváltja őt a falon a NEHI, a Nemzeti Hitvallás. Kicsit hülye nevük van, az első olyan nyammogós, a második akaratlanul sugallja a folytatást: NEHI, ne hidd el. Ilyen a nyelvünk, szerintem ez a finnugorok bosszúja, mert lecseréltük őket kipcsakra. Itt az új kormányrendelet: a közintézményekben a NEHI-t kell kifüggeszteni. Érdemes jól rögzíteni, nehogy lemásszon a falon, mint az alkotója. Hátha maradt köztük valami titokzatos lelki kapocs. Az egész roppant praktikus: ez is épp 50×70 centi, mint a NENYI volt. Ezt az méltányolja igazán, aki már szedett le régi képet a szobájában: ott marad a helyén a falon egy világosabb folt. Kormányunk ad a folttalanságra, ezért a NEHI-t a rendelet szerint ugyanakkora méretben kell a helyére akasztani, álló téglalap formában. Fekvő téglalapon nem lehet, akkor megbomlana a nemzeti egység.
Hiába, rendes helyeken időnként megjelenik valami írás a falon. Ott volt pl. Baltazár király, aki épp a legjobban érezte magát a főembereivel, békésen iszogatott a rablott aranykelyhekből, amikor egy kéz azt írta a falra: „Mene, mene, tekel, ufarszin.” Dániel próféta után szabadon: Megmérettél és könnyűnek találtattál, vége az uralmadnak. Azért ettől frászt kapnának bármely kormányhivatalban, pláne, ha szintén szó lehet lopott jószágokról. Ha már írás, mégis jobb üveg alatt. A Hitvallás is veretes szöveg. Csak az a baj vele, hogy ami jó benne, azt a kormány nem tartja be (a természeti kincsek védelmét, ld. a Fertő és Velencei tavat, az emberi méltóság tiszteletét, ld. a melegeket, szegényeket, politikai versenytársakat, a más nemzetekkel való együttműködést, ld. a fél Európát, az elesettek és szegények megsegítését, ld. minden tettüket), amit meg betart, az nem jó. Nem baj, majd magasra akasztják, nem arra való az, hogy mindenki addig silabizálja, amíg helyesen nem értelmezi. Esetleg majd ha elkészül a sárga fejű szmájlikkal ellátott változat. Annak idején Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár is korhatáros tartalomként kezelte, amikor 2011-ben körlevélben szólította fel az iskolaigazgatókat az Alaptörvény népszerűsítésére, mert „az ismertetést a gyerekekkel kell kezdeni”. Naná, mert szegénykék nem tudnak védekezni. Bár a gyermekvédelminek csúfolt törvényt megelőlegezve, a körlevél pontos korhatári besorolást adott: a 10 éveseknek csak a preambulumba foglalt hitvallást kellett szétosztani, a teljes szöveg 14 éven alul nem ajánlott. Szerintem fölül pláne nem, de én kicsit retardált vagyok. Akkor nem merült fel a 18 éven felüli kategória, ez csak most válik szükségessé, ha az Alaptörvény fogalmazójáról van szó. A nebulóknak szép színes illusztráción mutatták be azokat, „akik törvényt szabtak a nemzetnek”, Szent Istvántól Werbőczyn és Deákon át Antall Józsefig. Az arcképcsarnokból a legújabb törvényszabók: a szövegező Szájer és az aláíró Schmitt Pál portréi hiányoznak, hála istennek. Milyen kínos lenne utólag kivagdosni őket!
A 2010-es NENYI már ott lógott a falon (szintén csakis 50×70 centis méretben, nem csoda, hogy sokan nem fértünk be a nemzeti együttműködés keretébe), amikor 2011-ben az Alaptörvény Asztalának is helyet kellett adni az önkormányzatokban. Az előírás szerint nemzetiszínű zsinórral hozzá rögzített tollal, amellyel meg lehetett rendelni egy-egy példányt. Magát az Alaptörvényt nem kellett odakötni, úgy látszik, azt nem akarta senki elvinni. Az ötletgazda Kerényi Imre nem csüggedt a kudarcon, mint mondta, „ez egy lépcső volt”. Most eljutottunk a következő lépcsőfokig. Hogy hova lépdelünk rajta, nem tudni, lényeg, hogy egyre magasabbra. Akár a kenyér ára. Már nem is kérdezzük. Legfeljebb azt, mi volt a baj szegény NENYI-vel, hogy eltűnt a süllyesztőben. Érteni vélem. Egyrészt mégsem lehet túlhangsúlyozni az együttműködést, amikor épp az ország egyik felét uszítják a másikra, változó összetételben. Ez az „együttműködés” olyan karácsonygergősen hangzana. Másrészt a NENYI-nek a „fülkeforradalom” jegyében az volt a kiindulópontja, hogy a választásokon forradalmi változást, korszakváltást lehet elérni. Hát csak nem bolondok ezzel az ellenzéknek kampányolni!
Szóval meghalt a NENYI, éljen a NEHI! Mindkettő a szimbolikus politizálás fontos része. Nem gondolatokat közlő szövegek, utóbbi már semmiképp nem ezért lóg a falon, inkább jelképek. Érzelmeket akarnak mozgósítani, közösségi érzést kelteni a hívekben. Ne becsüljük le! Sem emberi közösség, sem politika nincs szimbólumok nélkül. Van igényes, jó szimbólum is, ami nem helyettesíti Fidesz-módra a gondolatot, hanem tömöríti és felidézi azt. Ebben mi, ellenzékiek megbocsáthatatlanul gyengék vagyunk. Pedig a NEHI-ről szóló rendelet is felhívja a figyelmet, hogy időnként gondoskodni kell a falon lógó hitvallásuk „szükség szerinti cseréjéről”. Ugyebár még Ferenc József császár képét sem tisztelték a legyek. De mi sorra eresztettük el az adódó lehetőségeket, akár a köztársaság jelképrendszerét, akár az „Európa vagy Orbán” mozgósító jelszavát. Szövetségünknek nincs neve, nincs közös vizuális jele, nincs dala, nincs jelmondata.
Még nem késő.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2021. augusztus 7-én
