Nemzeti Csúcs már volt, 2008 októberében. Akkor is válság volt, akkor is egy amúgy is megrendült gazdaságot ért el, akkor is a belpolitikai hidegháború fagypontján. Igaz, az euró csak 265-270 forint körül járt, de az akkori miniszterelnök fejében is kigyulladhatott egy piros lámpa. A kormány olyan találkozót kezdeményezett, ahol az ellenzékkel, az Akadémia, az önkormányzati szövetségek, a munkaadói és szakszervezetek vezetőivel, volt miniszterelnökökkel, jegybankelnökökkel tárgyalhatják meg: mi a teendő.
Mintha most is volna némi megtárgyalni való. Na persze csak szóra sem érdemes apróságok, hiszen a kormányszóvivőin megnyugtattak: ”a magyar gazdaság fundamentumai kifejezetten erősek”. Épp csak a tető szakad ránk, de az alapok hál’istennek rendben vannak, a pincénél lejjebb nem zuhanhatunk. A pincében is van élet, ahogy ugyebár Európán kívül is.
A 40 százalékkal dráguló kenyér sem olyan nagy dobás, amíg a csirkefarháton árstop van, azt kenyér nélkül is meg lehet enni, egészségesebb is. A forint csak azért gyengül sokkal jobban minden más valutánál, a környékbelieknél is, mert nálunk magas az energiaimport. Eddig úgy tudtuk, Orbán mint gyakorlott nemzetmentő remekül megállapodott Putyinnal az olcsó orosz gázról és olajról. Az csak úgy ömlik hozzánk, míg a hülye németek fagyoskodnak. Úgy látszik, mégsem. A „ki a hülye” legalábbis vita tárgya lehet. Főleg, hogy „háborús infláció” ide vagy oda, a lengyelek, csehek, románok pénze az istennek sem romlik úgy, mint a miénk. Ezzel is direkt bántják a magyart, ismerjük a kisantantot.
Persze lehet, hogy a Nemzeti Csúcs helyett elég lesz egy kis hangulatjavító nemzeti konzultáció. Az még sokkal nemzetibb. Ott meg lehetne kérdezni: ugye Ön is örül, hogy már csak 403 forint az euró? Ugye egy hete sem hitte volna, hogy ennek még örülni tud?
Kísérni lehetne az akciót néhány brüsszelező vagy sorosozó plakáttal. Tényleg, mikor lesz végre Soros a felelős a forintért? Brüsszel-ügyben is elég fantáziátlan az érvelés. Legalábbis Boris Johnsonhoz képest, aki egykor azzal riogatta a férfiúi ékességeikre büszke honfitársait, hogy az Unióban a koton méretét is egységesíteni akarják, tekintettel az e téren állítólag kevésbé kistafírozott olaszok érzékenységére.
Sajnos, a brit miniszterelnököt ezen érdemei sem mentették meg. Lemondásra kényszerül, viszont ennek bejelentése rögtön megerősítette az angol fontot.
Felesleges volna a példa követésére buzdítani a mi kormányfőnket. Ábrándozás az élet megrontója, nekünk meg enélkül is van elég bajunk. De éppen e bajok miatt sürgetem a Nemzeti Csúcs összehívását. Nem esne le a gyűrű a miniszterelnök ujjáról, mert az már csütörtökön leesett, nagy szerencsénkre. Amikor bejelentették (ha nem is ő maga, neki majd kimagyaráznia kell, hogy valójában győzött): a pénz reményében teljesítik az Unió négy kemény feltételét.
Valójában tehát a kormány a sok hadova ellenére is pontosan tudta, a forint bezuhanásának a bizalmatlanság a fő oka. Szövetségesek nélkül, támasz és tartalékok híján, egy hiába stabil, ha egyszer megbízhatatlannak tekintett kormánnyal az élen nemigen számíthatunk arra, hogy valaki forintért ácsingózna. Ami az eddig nagyhangú kormányt visszaűzi az Unióhoz, az nemcsak a pénz, hanem a visszanyerhető gazdasági bizalom reménye.
Vállalásaik csupa beismerést, önfeljelentést jelentenek. Vállalják, hogy 15 százalék alá csökkentik az egyszereplős közbeszerzések arányát. Vagyis elismerik: eddig a kormányon is múlt, hogy kegyencei verseny nélkül jutottak milliárdokhoz. Orbánék alatt az uniós pénzek ötödét összesen tizenkét ember vállalkozásai kapták meg. Nem cáfolják többé, hogy az ügyészség számos korrupciós ügyet elsikált: ezért kell megadniuk a lehetőséget, hogy ilyenkor bíró döntsön a nyomozás végigviteléről. És így tovább, a törvények előtti társadalmi konzultációig, az energia-függetlenség megalapozásáig.
De nem vagyunk túl a nehezén. A kormány engedményeit fel lehet vizezni, az inflációt növelő látszatintézkedéseket hozni, propagandával az eget is lehazudni, benyelni a beruházások leállításának és a kamatemelésnek a gazdaságot fékező mellékhatásait is.
Ezért kell a Nemzeti Csúcs. Az első nem tett csodát, de az, hogy még a kormányfőt rég bojkottáló Orbánék is asztalhoz kényszerültek, hogy az ellenzéki MDF és mások vállalták a kemény szembenézést (Boross Péter a 13. havi juttatásokhoz való hozzányúlást, Dávid Ibolya a 13. havi nyugdíj felfüggesztését is felvetette), hogy épp a gazdaság szereplői nevezték aktuálisan megvalósíthatatlannak a nyereségadó csökkentéséről szóló fideszes javaslatot, mégis eredmény volt. Pláne, hogy a lakosság a tévéközvetítés jóvoltából megismerhette a baj mélységét és a kiutat kereső véleményeket.
Most is erősítené a külső-belső bizalmat. Ha a kormány kész a nagyobb őszinteségre, ha az ellenzék kész a komoly és felelős javaslatokra. Ha.
Vagy ha ez nem, akkor Johnson mintájára elmélkedhetnénk mi is a kotonok szükséges méretéről.
Már Zrínyi is megmondta: egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók. Legfeljebb az az átok forint…
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. július 9-én.
