Tamás Gazsinak hívtuk, vagy TGM-nek. Teljes nevét: „Tamás Gáspár Miklós”, talán még soha nem mondtam így ki, ahogy most a gyászjelentésekben áll. Legfeljebb leírtam, legutóbb egy Népszava-cikket indítottam őt idézve. Akkor is csak félig értettem vele egyet, de ő volt a sarokkő, ahonnan az ember gondolati utakra indul.
Máskor is így volt. Jártam valaha a lakásán, hallottam beszédeit demonstrációkon, hol sok, hol kevés ember előtt, (aki jó ügyben ellenzéki tüntetést szervezett, az mind vele kezdte a szónokok felkérését), hallgattam könyvbemutatókon, kerestem és megtaláltam az írásait itt meg ott. Nagyon ritkán értettem vele egyet egészen, de amit tanultam hihetetlen tudásával illusztrált érveiből, anélkül gondolkodni sem tudtam volna a problémán, amit fölvetett. A legrövidebb írásában is legalább egy tucat érdekes szerző még érdekesebb okfejtését idézte, a feléről többnyire tőle hallottam először.
Őt olvasni olyan volt, mint egy izgalmas kirándulás, félig ismert, félig ismeretlen vidékekre, egyszerre felvillanyzó és veszélyes. (Veszélyes, mert könnyen szembesülhettél annak cáfolatával, amit eddig gondoltál. Akár annak is, amit ő gondolt korábban.)
A napokban még hallottam a Klubrádióban. A mondandója szokásosan erős volt, a hangja már fátyolos, gyengülő. És most meghalt. Így mondom, mert nem volt híve a kerülgető eufémizmusnak. Ő sem mondta volna úgy, hogy „eltávozott”, „elment”.
Volt liberális, volt konzervatív (jól állt neki abban az időben az elegánsan ódivatú sétabot is), és kapitalizmusellenes újmarxista. (Utóbbi miatt általában azok vicsorogtak rá, akik Marx egy fél sorát sem olvasták, csak szitokszóként használták. Tartok tőle, TGM-et sem olvasták. Bonyolult.) De mindenek fölött maga volt a két lábon járó, megalkuvásmentes Gondolat.
Liberálisként is, igényes konzervatívként is, baloldaliként meg pláne, volt oka idegenkedni mindattól, amit a NER jelent. A hazugságaitól, a parlagiasságától, antiszociális igazságtalanságaitól, a pitiánerségétől, a felfújt hólyagjaitól, vétségeitől a közjó, az ízlés és a morál ellen. A NER-nek is volt oka utálni őt.
De leginkább azért voltak kibékíthetetlenek, mert Tamás Gazsiról ordított, hogy ha valaki, hát ő a Szellem embere. Független. Nem érdekli semmi abból, amit a rendszer kínálni tud. Nem kér stallumot, nem akar ösztöndíjat, kitüntetést, nem tart igényt kuratóriumi tagságra.
Nem találtak rajta fogást.
Csak a halál talált. Neki sem mehetett könnyen.
A szerző Facebook-bejegyzése 2023. január 16-án.
