A kép közepén öltönyös-nyakkendős elegáns úr. Olvasott, művelt ember. A kép készültekor, 1944. júniusában, a Könyvnapon is könyv van a kezében. Éppen a zúzógépbe akarja hajítani, elsőként az 500.000 begyűjtött példány, 250 zsidó szerző művei közül. Jó sok könyv, 22 megrakott tehervagon szállította ide.
Ő Kolosváry-Borcsa Mihály, a sajtóügyek kormánybiztosa. Azért öltözött fel ilyen szépen, mert tudta, újságírók és fotósok előtt kezdi meg a könyvek bezúzását.
Szép beszédet is mond: „Ezt az irodalmat ki kell tépni a magyar szellemi életből.” „Elvárjuk, hogy minden magyar ember beszolgáltassa a könyvtárában lévő zsidó munkákat.”
Hivatkozik a rendeletre, amely szerint zsidó szerző műve többé nem jelenhet meg Magyarországon, és könyvtárban sem őrizhető. Csak tudományos kutatás céljából, a közönségtől elzárva lehet megtartani néhányat, de azokra is rá kell ragasztani nagy betűkkel a „Zsidó könyv!” figyelmeztető feliratot. Hátha az érintésük is mérgez, ki tudja.
Nem tudom, hányan szolgáltatták be. A Széchényi Könyvtár vezetője mindenesetre próbálta kicselezni a szigort: csak azokat a könyveket szállíttatta a gyűjtőhelyre, amelyekből több példány is volt, de mindenből legalább egyet elrejtettek.
A kormánybiztos elsőként Kiss József, az első híressé vált, 19. századi magyar zsidó költő könyvét dobja a zúzómalomba. Azét, aki a zsidó emancipáció idején köszönő verset írt a magyar hazához. De szürke péppé válnak többek között Bródy Sándor (tudták, hogy az ő rokonságából származik Bródy János is?), Füst Milán, Gábor Andor, Szép Ernő, Jászi Oszkár, Heltai Jenő, Radnóti Mikós, Somlyó György, Szerb Antal, Sárközi György könyvei is.
Molnár Ferencé is, aki a Pál utcai fiúk szerzőjeként az egyik legszebb könyvet írta a „grund”, a haza szeretetéről. Szabó Erviné, aki a legnagyobb könyvtárhálózatot teremtette meg. Hatvany Lajosé, akinek mecenatúrája nélkül nem volna a miénk a Nyugat és Ady. Ignotusé, aki a Nyugatot szerkesztette. A budapesti születésű osztrák Felix Saltené, a klasszikus gyerekkönyv: a Bambi írójáé. Az őzike is veszélyes.
Hogy hogyan mételyezték fentiek a magyar hazafias szellemet, mérgezték a magyar lelkeket, annak illusztrálására csak néhány idézet, először a talán kevésbé ismertektől:
Kiss József: A Naphoz: „Ó tűzz le forrón az én szép hazámra./ Nekem is úgy hazám ez, mint tinéktek,/ És tartom a jusst hozzá holtomig”. Mit képzelsz, zsidó. A zsidó vagyont úgyis elkobozzák, benne van a te szíved jussa is.
Füst Milán: A magyarokhoz: „Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok./ Szent e nyelv. S több kincsed nincs neked.” Róla csak azt tartalmazza a Kolosváry-Borcsa által készített irodalmi zsidólista: „Bonyolult verseket ír.” A könyvpusztítóknak tényleg magas lehetett.
Szép Ernő: Imádság: „Ki ülsz az égben a vihar felett,/ Én istenem, hallgass meg engemet!/ Hozzád megy szívem, ajkam csak dadog./ Hazámért reszketek, magyar vagyok.”
Gábor Andor az emigrációból: „Az én hazám mégis hazám,/ A vérem és a nyelvem/ Mindig hozzá fog szítani,/ Át vágyon, célon, elven.”
A legismertebbtől, Radnótitól nem is kell idézni, tudjuk kívülről is: „nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország/ … belőle nőttem én, mint fatörzsből gyenge ága,/ s remélem, testem is majd e földbe süllyed el.” Ez a kívánsága teljesült. 1944 őszén Győr megyében, Abda közelében itt lőttek tömegsírba menni már nem tudó, legyengült huszonkét munkaszolgálatost a keretlegények. Holttestén, ruhája zsebében később megtalálták az utolsó tíz versét tartalmazó noteszt.
Azt már nem tudták bezúzni.
FB
Forrás: Újnépszabadság