Civil beszéd
Esküszöm, nem értem. Azt többnyire értem, hogy mit miért csinálnak, csak nem tetszik. Viszont nem tudom felfogni, miért éri meg a legnyilvánvalóbb dolgokról is a képünkbe hazudni, leplezni, hamisítani. Majd másnap rezzenéstelen arccal mondani az ellenkezőjét. Olyan ügyekben is, amelyek pillanatok alatt kiderülnek.
Szóval nem értem. Pláne, hogy a kormány legerősebb oldala köztudomásúan a kommunikáció, igazán kimagyarázhatnának mindent a reflexszerű tagadás helyett.
És mégis. Ha lehet, letagadják, ha végképp nem lehet, titkosítják, ha ez se megy, kussolnak róla, kérdésre sem felelnek, a sértett ártatlanság arckifejezésével hivatkoznak más sürgős feladataikra. Vagy arra, hogy karácsony van, húsvét, böjt, templomból jövés, ilyenkor csak egy tahó zavarhatja meg spirituális elmélyülésüket.
Hogy tegnap a mellüket verték: nem szavazzák meg a szankciókat, amíg az OTP ukrán feketelistán van, aztán mára belementek? Istenem. Még akár adhatnának vitaképes magyarázatot is: az OTP nem ment, de a metrókocsikat karbantartó orosz cég állítólag jöhet továbbra is javítani. Ám nem adnak, mert akkor egy másik hazugsághálóból kellene kikecmeregniük: abból, hogy a Tarlósra is csak ráerőltetett orosz metróbiznisz voltaképpen hazafias, jó üzlet volt, nem a Putyinéknak lerovandó hűbér része.
De már összegabalyodtak a hazugságpókhálók. Mindenki látja a tizezrével érkező filippino és más vendégmunkásokat, de csak a Fülöp szigeti tévéből tudhatjuk meg, hányan, hová, mennyiért, milyen szerződés keretében jönnek. Mert ha nem hazudnának, bele kellene menni a menekültördög, vendégmunkásangyal kényes témájába. Jobb össze-vissza beszélni, hazudozni a kárpátaljai hadifoglyok ügyében is, mint elmagyarázni, ugyan honnan vannak Kiril pátriárkának saját hadifoglyai, mit kever Putyin, mikor szóltunk vagy nem szóltunk Ukrajnának.
Tudom, a politikában nem ritka az elhallgatás-féle hazugság. „Hazudtunk, hazudtunk, hazudtunk”- vágnak vissza ők is az őszödi beszéd elhíresült mondatával, ha az ellenzékből az igazmondásukat firtatják. Színpadias, drámai hatásra törekvő, magyarázat nélkül hagyott mondat volt, fő baja, hogy nem nyilvánosan, visszakérdezhetően a parlamentben hangzott el. Ahol lehetett volna vitatkozni arról, miről erkölcsi kötelesség a politikusnak beszélnie, elszámolnia, megoldatlan dilemmákba beavatnia, és mikor megengedhető előbb a belünket a kidolgozni a gyors megoldásért, mielőtt félreverjük a harangot. Arról, hogy tényleg, de komolyan egyenrangúnak tekintjük-e az állampolgárt, a napi aggodalmak között élőt, a kevésbé tájékozottat is, vagy inkább a fejét simogatjuk: nem fog fájni.
Egy jobb, magabiztosabb kormány egy jobb országban legalább a dilemmát nyílttá tette volna Őszöd idején is. Nekünk nem sikerült. Azóta sem, senkinek a magyar közéletben. A legjobb szándékú ellenzéki pártok is meggondolják, mennyire másznak bele nem népszerű ügyekbe: menekültkérdésbe, kerítésbe, a cigányság vagy más kisebbségek problémáiba, rövid távon aligha helyrehozható gazdasági bajokba. Jó okuk van rá, hogy óvatosak.
Egész hadosztály lesi, melyik szavukba, óvatos kérdésükbe lehet belekötni, migránssimogatónak, családellenesnek, háborúpártinak kiáltva ki őket. És holnap CÖF-plakáton a nép ellenségeiként láthatják magukat viszont. Természetesen csakis kifogástalan finanszírozással, egy kormánytól független civil szervezet véleményeként. Különben az ÁSZ szóvá tette volna, nem igaz?
De ne vegyük be, hogy a politika már csak ilyen. Mindenki hazudik, egyik kutya, másik eb, nincsenek értékek, csak érdekek (ahogy ezt a külpolitikában meg is hirdették), nincs helye moralizálásnak. Ez az érvelés a rendszer legnagyobb önfelmentő hazugsága.
A kormányoldal nem az állampolgári részvétel és kormányzati felelősség nehéz dilemmájában vergődik. Náluk nincs ilyen dilemma. Itt a hazugság a természetes válasz, a kézenfekvő módszer, amelyhez gondolkodás nélkül elsőként lehet nyúlni. Itt az a kivétel, ha véletlenül igazat lehet mondani, hiszen a hatalom megtartásának fő eszköze egy fiktív világ kreálása, amelyben mindenki a magyarok ellensége. Így van ez ezer éve. Akik itthon altatnák az éberséget, azok az ellenség 5. hadoszlopa. Fifikás védelmezőre van szükség, aki nemhogy két, de sok pogány között védi az egy hazát. Naná, hogy hazudik, hiszen ki kell cseleznie a ránk leső ellent. Nekünk is hazudik, persze, de csak azért, nehogy valaki kifecsegje a valahol létező mestertervet. Naná, hogy lop és sarcol, hiszen fel kell töltenie a hadikasszát, az a biztos, ha ő kezeli.
Hazudni kell tehát, „necesse est”, ahogy egykor hajózni. A hazugság hazafias erkölcsi kötelesség. Maruzsán államtitkár ironikusan figyelmeztet a kikerült belső levélben: „Nagy nehézségben lennétek, ha mindig csak a színtiszta igazat kellene mondani.”
A hívek is tudják, hogy hazudnak. Ők is látják, hogy nincs tanár, holott azt hazudják, hogy van. Hogy hétvégén nem lehet szülni, pedig azt hazudják, hogy az ügyeleti rendszer működik. Hogy drasztikusan megvágják a családtámogatást, és azt hazudják, hogy bővítik.
Nem baj.
Érted hazudnak, nem ellened.
Csak éppen belefúlsz.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2023. június 24-én.
