Ez az elég ijesztő szobor a szintén elég ijesztő műveket alkotó Edgar Allan Poe-t és leghíresebb versének címadóját: a szűnni nem akaró gyászt jelképező hollót ábrázolja.
De hát temetőjáró idők vannak, nemsokára Halottak Napja. Szerintem ő írta a legszebb sorokat az elmúlásról, a veszteségről: „Jaj, oda szegény, az aranyedény! a Szellem a porba kiloccsan./ Kongj, gyász-zeném! egy drága lény forog alvilági habokban.” (Tandori Dezső fordítása).
Egész életében (csak negyven évet élt) alig írt másról, mint a halálról. Mondhatni, a halál a szakmájához tartozott: nemcsak romantikus költő, különleges zeneiségű, belső rímekkel teli, komor, de dallamosságukkal mégis elringató versek szerzője a 19. század első felében, Vörösmarty, Petőfi kortársaként, de a bűnügyi regény, a krimi feltalálója is.
Ő találta ki, hogy jó krimi nincs visszatérő, állandó detektív figura nélkül. Számos történetét száz évvel később megfilmesítették: rendezett a novellái alapján Fellini, Roger Vadim, alakította hőseit Alain Delon, Jane Fonda, Brigitte Bardot, előttük a Drakula-szerepekben elhíresült magyar színész: Lugosi Béla is.
Ő maga is imádta a rejtélyeket. Folyóiratára ingyenes előfizetést ígért azoknak, akik olyan titkosírást küldenek be, amit ő sem tud megfejteni. Vagy százan jelentkeztek is, de ő mindegyiket megoldotta. Végül maga alkotott két rejtjeles szöveget, amelyeket csak egy évszázad múlva sikerült egy tudósnak megfejtenie.
Életébe is ki-be járkált a halál. Édesanyját kétévesen vesztette el (apjuk már az ő kisbaba korában elhagyta a családot). Testvéreitől elszakították, nevelőszülőkhoz került (tőlük kapta a Poe mellé az Allan nevet), de ifjan már nemigen jött ki rapszodikus természetű nevelőapjával. Megkereste vér szerinti rokonait, ott szerelembe esett kamaszlány unokatestvérével, aki tizennégyévesen (magát idősebbnek hazudva) ment férjhez hozzá. Azt mondják, a lány tizenhatéves koráig nem is léptek szexuális kapcsolatba.
A fiatal, szép nőt huszonötévesen elvitte a tüdőbaj. Ő ihlette meg az egy ifjú lányt gyászoló, világhíressé vált „Lee Annácska” című verset. Ebben nyoma sincs a Poe-ra jellemző romantikus képeknek, csupa letisztult bánat és szépség: „Mert ha kel a hold, nekem álmokat hord,/ Annácska küldi felém./ S csillag ha ragyog, már véle vagyok,/ … s így az éj idején veled éldelek én,/ jegyesem, szívem élete, szép kicsikém.” (ford. Babits)
A Holló korábban született, a tébécés, vért köhögő feleség mellett talán előre belegondolva a gyász természetébe, amelytől nem képes menekülni . Afféle mesterdarabnak számít, nálunk a legjobbak: Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád is lefordította. Én Tóth Árpádét szeretem a legjobban: „Mondd meg e gyászterhes órán: messze mennyben vár-e jó rám,/… Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?/ S szólt a holló: Soha már!”
Úgy illett, hogy Poe korai halála is titokzatos legyen. 1849-ben félrebeszélve, nem a saját ruhájában, hanem idegen rongyokban kóborolva az utcáról vitték be egy kórházba. Pár nap múlva meghalt, anélkül, hogy öntudatra ébredt volna. A kórházi papírok eltűntek, máig nem tudjuk, mi okozta a halálát. Van, aki szerint öngyilkos akart lenni, és bevett valamit, mások úgy vélik, egy akkor elterjedt választási csalás áldozata lett. (Aznap választás volt a városban.) Szokás volt embereket elrabolni, leitatni, majd különbözö ruhákba átöltöztetve, olykor parókában, különböző körzetekbe cipelni szavazni.
Hát ilyesmi legalább nincs már, az élet bonyolódott. De gyász és emlékezés ma is van. Éppen ez az, amit Edgar Allan Poe nagyon tud.
A szerző Facebook-bejegyzése 2022. október 31-én.
