Civil beszéd
Hát megtörtént. Távoztunk az Unióból. Egyelőre csak a folyosóra, de az első lépés iránya meghatározó. Mármint nem pontosan mi távoztunk, hanem a miniszterelnök, de az ugyanaz. Egy vérből vagyunk ő meg mi. Illetve egy génből, ez a magyar gén, amely, mint szintén az ő szíves közléséből tudtuk meg, „nem érzékeli a nyomást”, genetikusan fütyül rá.
Illetve nem, ez kicsit bonyolultabb, aki fütyül, az az EB elnöke plusz a Soros fiú. Láthatjuk a plakátokon. Ők fütyülnek, de mi nem táncolunk. Genetikusan. Nekünk a nyomás is, a fütty is smafu. Illetve bakfitty, az talán ősmagyarosabb. Bár ez mind még a folyosói Huxit előtt volt. Hogy hiába nyomnak, mi, illetve megint csak Orbán megvétózza az Ukrajna uniós csatlakozásáról szóló tárgyalások megkezdését. Szegény Fideszből, tisztesség ne essék szólván, megint hülyét csináltak, még egy határozatot is megszavaztattak velük, hogy napirendre sem vehető az Európai Tanácsban a kérdés. Hasonló sorsra jutott Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, aki szerint Ukrajna anyagi támogatása ügyében talán engednek a 48-ból meg a genetikából, ha megkapják az összes zárolt zsozsót, nem szúrják ki a szemüket az egyharmadával. (Mert a magyar gén a nyomásnak ellenáll, ám a pénznek nem feltétlenül.) De a csatlakozáshoz vezető út vétózásából nem-nem-soha. Az szent.
Aztán kiderült, hogy ez a génpár valahogy fordítva van bekapcsolva. Az anyagi támogatást vétózzák, ami nem akkora tragédia, ha a jövő év elején sem megy át, majd kicsit macerásabban, de megoldja a huszonhat tagállam külön szerződésekkel. Nem vétózzák viszont a csatlakozási tárgyalások megkezdését, amit tényleg megakadályozhattak volna. És aminek valóban jóvátehetetlen hatása lehetett volna.
Ez az az eset, amikor a jelképes üzenet volt a fontosabb, mint a (majd mindenképpen elinduló) pénz. Putyin azért rohanta le Ukrajnát, mert az nem hozzá, hanem Európához akar tartozni. Ha az Unióból a zárt kapuk üzenete jön, az az amúgy is fogyó erőket végképp leapasztotta volna. Mert ennyi idő után a háborús fáradtság óhatatlanul növekszik, nemcsak a támogató Európában és Amerikában, de még inkább a jövőjéért életeket és vért áldozó országban. Nem véletlenül lelkesült fel Zelenszkij a döntés után: „Ez győzelem, amely motivál, inspirál és megerősít.” Hosszú tárgyalások várnak rájuk, de van miért harcolniuk.
Ennek megakadályozása lett volna Putyin érdeke, talán kérése is.
Tanulságos, hogy a „génjeik” – jobban mondva eddigi tapasztalataik − az utolsó percben mégis azt sugallták Orbánéknak: Putyintól (és Kínától) korábbi reményeik ellenére sem várhatják, hogy kihúzza őket a gazdasági slamasztikából.
Nincs valóban olcsó orosz gáz és valóban olcsó kínai hitel. Mégsem szabad teljesen elvágni a szálakat az európai forrásoktól.
Ugyanez a felismerés vezetett ahhoz, hogy hosszú időhúzás és nagyhangú szabadságharcoskodás után az utolsó percben szép csendben megszavazta a parlament az EU által igényelt igazságügyi reformok utolsó pontjait is. Jó, jó, a gének a végső ellenállást sugallták, de a zsebek… meg a kilyukadt költségvetés… Azok néha hangosabban szólnak. Ami azt illeti, eddig is drága gének voltak: évi 200 milliárdunkba került az időhúzás. Ezt nem kellett volna kiadni drága hitelkamatokra, fedezetlen előlegekre, államkötvényhozamra, ha ezeket a leginkább nekünk hasznos törvényeket korábban elfogadják.
De most már tényleg az utolsó percben voltak. És ekkor jött a folyosói Huxit, ami, szemben egy igazival, most megmentette a helyzetet. Persze a német ötletre (mégiscsak több a német gyár nálunk, mint az orosz) választott hősi kisomfordálást nehéz genetikai hőstettnek eladni. Nem is túl jó szimbólum. A Frankfurter Allgemeine Zeitung figyelmeztet is: „Orbán Viktor most maga mutatta meg, hogy ez végül hová vezeti Magyarországot: ki a tárgyalóteremből, ki az Európai Unióból.”
Persze ne törődjünk velük. Csak irigykednek. Nagy Márton új üdvöskei minőségében már megmondta, hogy előbb-utóbb német menekültek árasztják el az idilli magyar földet. Ahol – mint a miniszterelnök pénteken megfogalmazta a rádióban – hála az ő sokoldalú kapcsolataiknak, „méretünkhöz képest jobban élünk”.
Hát nem tudom. Orbán és barátai a méretükhöz képest vagy attól függetlenül tényleg nem élnek rosszul. De a népesség többi része tehetségével vagy genetikai térképével valami baj lehet, nekik nem mindig jön be. Pedig azt olvastam, hogy a 3 milliárd párból álló génállomány 99,9 százaléka minden emberben egyezik. Nagy százalékban vagyunk azonosak az egész élővilággal, 60 százalékban például a banánnal is. Az erről szóló cikk címe szerint „Ön 99,9 százalékban Orbán Viktor, és 60 százalékban banán”.
Elfogult barátaim egy része határozottan a banán mellett voksolt. Persze dunsztjuk nincs a nyomásálló, hősi magyar génről, és csak röhigcséltek a folyosói kivonuláson. Hiába mondom, hogy ez olyan, mint Zrínyi kirohanása.
Jó, ő a törökök közé rohant ki, életét áldozva a hazáért. De ki tudja? Hátha Orbán is a törököket kereste a folyosón. Nem ő tehet róla, hogy éppen nem voltak ott.
Mert már Erdoganban sem lehet bízni.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2023. december 16-án.
