Horn Gyula születésének 90. évfordulójára emlékeztünk egy konferencián, majd a Klikktévében is.
Szobra már van, nem az a dolgunk, hogy szavakban is szoborrá merevítsük. Utálná is: a konferenciáról már rég kilógott volna a folyosóra cigarettázni. Nem volt könnyű ember. Nem szerette a sok beszédet. Csak dörmögne az orra alá és legyintgetne, amikor az érdemeit méltatják. Ezért inkább azt érdemes végigondolni, mi az, amit ma is eltanulhatnánk tőle, és mi az, amiben az új korszak már újat követel.
Azt biztosan jól csinálta, hogy az utódpártot, saját múltjából is kilépve, olyan szociáldemokrata párttá tette, amelyik egyszerre akart szociális-szolidáris és demokratikus lenni. Az ő idejében ez a szociáldemokrácia társadalmilag két lábon állt: volt mondandója a rendszerváltás veszteseinek, de mellettük a modernizációban, a Nyugathoz való közeledésben érdekelteknek is. Ment neki mind a kettő: egyszerre volt az angyalföldi munkáscsalád sarja és dörzsölt, bátor európai külpolitikus.
Amiben azóta változott a politika: ő a tetthez képest lebecsülte a kommunikációt, a pragmatizmushoz képest az elnyúló ideológiai vitákat és a szimbolikus politizálást. Ma profi médiahasználat és szimbólumok nélkül nem megy.
De ha valaki, hát ő ismerné fel először a változás szükségességét. Ebben volt a legjobb: alkalmazkodni az új idők feladataihoz, és bátran előremenni.
Forrás: Újnépszabadság
