Civil beszéd
A miniszterelnök péntek reggel ismét megörvendeztetett minket egy népi szólással a rádióban. Nem olyan jó, mint a dakota indián döglött lova, de hát Orbán sem most éli politikai fénykorát. A szólást meg is toldotta: „ha cigány gyerekek vagy kalapácsok potyognak az égből”, az idei terveket és ígéreteket akkor is megvalósítják.
Annak ellenére, hogy az eredetileg 3,4 százalékosra tervezett, majd a bajok láttán sunnyogva 2,5-re korrigált gazdasági növekedésnek még az előjelét sem sikerült eltalálniuk. Az első negyedévben mínuszban vagyunk, a gazdaságunk – egyedüliként az Unióban – a növekedés helyett visszaesett.
Két dologba nem szeretnék most belemerülni. Az egyik, hogy a „cigány” vagy a „roma” elnevezés az illendő – egy közmondást én sem írnék át, legfeljebb ironizálva.
A másik, az Orbán hazugságainak, másokra mutogatásának cáfolata. Megtették ezt azonnal a szakemberek.
Ami viszont elgondolkodtatott, az, nagyképűen fogalmazva, afféle nyelvpszichológiai kérdés. Nem mintha értenék ehhez, de annyira biztosan, mint Nagy Márton a gazdasági jósláshoz. Nem is értem, miért nem neveztek még ki valamelyik nyelvészeti tanszék vezetőjének. Az atomfizikát és az agrokémiát is vállalom, azokhoz sem értek.
De itt van ez a megújított közmondás a cigány gyerekekkel valamint a rejtélyesen előkerülő kalapácsokkal. Kezdjük azzal, hogy nálunk a cigány gyerekek (és más szegények, kirekesztettek) nem az égből potyognak, hanem az iskolából. Ki. A tankötelezettség leszállítása, a szakképzés lebutítása betetőzte azt a folyamatot, amely az oktatásban megnövelte a területi és társadalmi különbségeket. Pusztítja az esélyeket a korai szelekció, az ún. gettóiskolák számának növekedése. (A „jobb családok” gyerekeit már tízéves korban átmenekítik egy nyolcosztályos gimnáziumba, vagy eleve be sem íratják a helyi állami általánosba. Maradnak azok a gyerekek, akiket a nehezebben élő szülők nem tudnak reggelente autóval behordani a legközelebbi város jobb hírű intézményébe). Működik a „szegregációs spirál”: a rosszabb hírű, gyengébb iskolákban általában nem a legtehetségesebb, hanem a kevésbé felkészült (felkészített) pedagógusok helyezkednek el, ott hiányzik leginkább a fizika- vagy az angoltanár. Mintha ez a folyamat is hozzájárulna valamelyest ahhoz, hogy gazdaságunk az istennek sem akar kibontakozni…
De potyog itt még annyi minden. Egyre többen potyognak ki a szakadozó szociális hálóból. Az alkotmányosság lyukain potyognak kifelé a jogállam maradványai.
Gyülekezési jog, független és sokoldalú tájékoztatást nyújtó közmédia, az átláthatóság, a jog az emberi méltósághoz és megbecsüléshez. Gőzerővel nyomkodják ki a lyukakon a független igazságszolgáltatást, a tudomány szabadságát, hadd hulljanak azok is a semmibe. Potyog ki belőlünk a remény, a közbizalom.
Itt jönnek képbe azok a rejtélyes kalapácsok. Amelyeket Orbán az égből potyogó cigány gyerekek mellett emlegetett. Mert a fentről lehajított, jól irányzott kalapácsok valóban egyre sűrűbben vágnak minket kupán. Csak kapkodjuk a fejünket, felfelé nézegetve: mi ez már megint? A héten két újabb kalapács sújtott le. Az egyik a képviselők példátlan kitiltása a Parlamentből, a másik az úgynevezett Lex Magyar Péter.
Képviselők (és velük együtt a választóik) kizárására az utolsó példa száz évvel ezelőtti. De az másképp végződött. Akkor a demokratikus ellenzéki pártok szolidaritásból bojkottot hirdettek, és – ha már úgysem működik igazi parlament – mindnyájan elhagyták fél évre az országgyűlést. Nem ártott nekik, sőt. A bojkott idejére eső helyhatósági választáson elvitték a budapesti szavazatok 50,8 százalékát. Nálunk mintha észre sem vették volna, hogy (hányadik már!) újabb, az eddigieknél nagyobb kalapács ver fejbe. A parlament kiüresítése a rendeleti kormányzás, a bizottsági ülések ellehetetlenítése, a semmitmondó miniszteri és miniszterelnöki válaszok után sikerrel zárult. A szó konkrét értelmében „ürítik ki” az üléstermet.
A „Lex Magyar Péter” még ostyába burkolta a szándékot: a legnagyobb rivális kiiktatását. Hiszen miért baj az, hogy az uniós képviselők vagyonnyilatkozatánál mandátummegvonással is büntethetik a vétséget? Tessék pontosan kitölteni a bevallást, ugyebár. Ha ezt akarták volna, akkor a kedvükre hazudozó magyar parlamenti képviselőknél is hasonló retorziót alkalmaznak. És a lényeg: míg a magyar országgyűlésben paritásos mentelmi bizottság vizsgálja a nyilatkozatokat, az EP-képviselőkről az erős kormánytöbbségű Választási Bizottság fog ítélni. Okkal vagy ok nélkül, a fentről „potyogó” parancsok szerint.
Itt a precedens arra, hogy a magyar állam megmásíthatja az EP-választás eredményét, megfoszthatja mandátumától az oda küldötteket, ezzel megnyitva az utat bűnvádi eljárások és a hazai választáson való részvétel megtiltása előtt. Csak még egy ügyes módosító, és már nemcsak az állítólagos vagyonnyilatkozati vétségek adhatnak apropót erre, hanem bármi. Ha egyszer a kaput kinyitották, azon sok minden átfér.
Égszakadás, földindulás, a fejünkön egy koppanás, szaladj te is pajtás? Szokjunk hozzá, hogy a fejünkre potyogtatnak?
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2025. május 3-án.