Prokopp Dóra riposztjából szállóige lett. Három évtizede, egy Friderikusz interjúban kapta a kérdést: nem ciki-e, hogy műsorvezető celeb létére a saját hajára mutogatva reklámoz egy korpásodás elleni sampont. Az őszinte válasz: „Van az a pénz, amiért az ember haja korpás.”
Hát, van. Most például 5000 milliárd forint, amiért a kormány haja korpás. Az egyelőre befagyasztott 3000 az uniós kohéziós programokból, plusz 2000 a csak különböző feltételek, „mérföldkövek” meghaladása esetén elnyerhető helyreállítási alapból. Ennyi igazán megéri azt a kis korpát. Pontosabban a Nagy Kormányzati Korpabeismerést: nem igaz, hogy nálunk nincs is korrupció, mint kikérték maguknak. Nem igaz, hogy az ügyészség olykor ne sunnyogná el a stikliket. Nem igaz, hogy a bíróságok függetlenségével és a hatalmasságok vagyonnyilatkozatával eddig minden rendben volt. Nem igaz, hogy a kormány ne trükközne gyalázatosan az Alkotmánybírósággal, nem igaz, hogy a Kúria elnöke ne akarná kussoltatni a bírák szakmai önkormányzatát. Pedig eddig magyarellenes hazaárulónak bélyegezték, aki ezt a sok csúnya korpát egyáltalán szóba hozta.
A mameluk sajtónál már megszoktuk, hogy rendszeresen kénytelenek közzétenni a helyreigazításokat: „Valótlanul állítottuk…” Most, ha nem is keretes közleményben, de a kormány is erre kényszerült. Hiszen azt állítja, semmilyen meggyőződését nem adta fel, amikor belement az Európai Bizottság elvárásaiba, és a pénz reményében lenyelte, sőt köszönte alássan a kritikájukat.
E szerint a kormány nem tagadja tovább: lépni kell, mert lassan több a korpa, mint a haj. Aki pedig korpa közé keveredik, azt, mint tudjuk, megeszik a disznók.
Majdnem ez történt az országgal is: saját táplálékuknak tekintik, felzabálják, megeszik a disznók. Persze a kormány nem egy Prokopp Dóra, hogy erről nyíltan is beszéljen. („Prokopp Dóra for President”- esküszöm, legalább az őszinteség terén jobban járnánk.)
Szegény Orbánék két tűz közé kerültek. Egyrészt nagyon kell a pénz, még akkor is, ha nem garázdálkodhatnak vele olyan szabadon, mint eddig. De nélküle jön az összeomlás. Másrészt hogy lehet beadni a tábor fanatizált kemény magjának, hogy most lógó nyelvvel teljesítik az EB akaratát? Feltehetőleg a legrosszabbra készülve már óvatosan utánanéztek minden lehetséges keleti hitelnek, segítségnek, de ahogy eddig sem kaptak az unióba beépített ötödik hadoszlopnak járó nyájas szavakon túl érdemi támogatást, nyilván most sem, vagy iszonyú felárral. Putyinnak megvan a maga baja, a rutinos kínai diplomácia pedig mindig úgy forgatja a lapokat, hogy vasútból, egyetemből, bármiből, de övé legyen a haszon. Ha úgy akarják, Szíjjártót, de Orbánt is bármikor megeszik reggelire. Vissza kellett tehát kullogni eltévedt bárányként az Unió kebelére.
A kormánykommunikáció nem ismerheti el, hogy Orbán nem mindig győz. Fényes páncélján nem eshet csorba. Ezért a központi ukáz: jó képet kell vágni a dologhoz. Tulajdonképpen a kormány maga akart felköpni és aláállni. Kell az a kis nedvesség az aszályos időkben. Szegény Hír tévé kedden még nem tudta ezt: az EB „szokatlanul kemény feltételein”, a „rendkívül szigorú bizottsági fellépésen” háborgott. Másnapra már ők is megkapták az eligazítást: csíííz! Hogy könnyebb legyen, Orbán pénteken a rádióban csak a helyreállítási tervről beszélt, a kohéziós alapok befagyasztásáról hallgatott, mint … mint korpa a fűben.
Az ország érdeke világos. Kell az uniós támogatás, de kell a tisztességesebb állam is. Persze mindenkinek igaza van, aki azt mondja: a rendszer lényege marad, azon csak mi változtathatnánk. Az pedig az ún. „politikai kapitalizmus”, ahogy Max Weber nyomán a sztárközgazdász Milanovic nevezi: amelyben az állam maga hizlalja fel közpénzen a hatalma támaszát jelentő új tőkés osztályt. Továbbra is ezt akarja, más modellt nem ismer.
Ám most, ahogy a HVG fogalmazott, „Orbánt beengedik a pénzekkel teli trezor előszobájába, és hagyják ott gondolkodni, mit ér meg neki a zárkombináció”.
Sokat. A fiúk ugyan nem lesznek kifinomult moralisták, de legalább megtörlik a sáros lábukat, és nem köpnek az abroszra. Ha látják őket. És látni fogják: nem többségben, de ott vannak a Korrupcióellenes Munkacsoportban a Transparency International, az Átlátszó, a K-Monitor valóban elkötelezett képviselői. Kiabálni fognak, ha lenyomnák őket. A Bírói Tanács visszakapta jogosítványait: ha ezek eddig is meglettek volna, véleményük ellenében nem lehetett volna senki a Kúria elnöke. A rendszer falai állnak, de rések nyíltak bennük.
Az ellenzék feladata a Botond-projekt: ha már nem ő vágta a rést a kapun, hát tágítsa nagyobbra. Szállítsa az ügyek garmadát az új hatóságnak. Ha az ügyészség elsunnyogja a nyomozást, az új lehetőséggel élve forduljon bírósághoz. Ha a hatóság ezer bejelentés közül 999-et elutasítana, az már nem volna leplezhető a pénzek folyósításáról döntő európai szervek előtt. Ezt a kormány nehezen kockáztathatja meg.
Most nincs győzelem és nincs vereség sem. Az van, ami az országnak az adott lehetőségek között még a legjobb. Munka van, szívós samponozás a korpa ellen. Ez a nehezebb.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. december 3-án.