Jelentkezzen, aki nem hallotta még százszor: „ebből a háborúból ki kell maradnunk!”
Putyin tegnapi famulusa most e mögé a jelszó mögé bújva dugdossa vállalhatatlanná lett külpolitikáját. Kiposztolta a Facebookon, felmondta videóra és ünnepi beszédben, ismételgeti az összes embere. Nem mintha az országban bárkivel vitatkoznia kellene azon, hogy isten ments a fegyveres harcok színterére keveredni. Nem akarja ezt senki, és az ukránokon sem segítene a háború eszkalálódása. Nem kell erről a NATO-t sem meggyőzni, a főtitkár maga is kizárta ezt. Mindegy, ettől még szajkózzák, hiszen a becsődölt államkassza, a már a háború előtt tönkre vágott forint romjai fölött ez az egyetlen mondanivalójuk maradt. Lóri papagájnak se vonja senki kétségbe a nevét, ő mégis ismételgeti: „Lórrrika vagyok! Lórrrika vagyok!” (Ki kell marrradnunk! Ki kell marrradnunk!)
Persze Lórika, ha fárasztó is, aranyos. Ami a kormányszajkókról nem mondható el. Pedig mennyivel többe kerül az eltartásuk, mint Lórikáé! És Lórika, ha nem is túl bő a szókincse, alapvetően igazat mond. Viszont a kimaradós blabla nyilvánvalóan csúsztat. A háborúból kimaradni legfeljebb a konkrét katonai műveleteket tekintve lehet, a következményeiben máris nyakig benne vagyunk. Hajszál híja, hogy nem a rossz oldalon.
Percenként pukkad ki egy-egy propaganda léggömb, de Lórika rikácsolása elnyomja a durranások hangját. „Várjuk őket!” – üzeni készségesen Orbán a NATO csapatoknak. Istenem, legfeljebb hülyét csinált a tegnap még ezt hevesen elutasító Szijjártóból. Hja, meg kell azért a miniszteri fizetésért dolgozni. Putyin majd kivételez a hűséges baráttal – kacsintgattak éveken át. Újabb lufipukkanás: nem érte meg a kínos törleszkedés. Ugyanazt a szerződésszegést (energia csak rubelért) kapjuk jutalmul, mint a többi uniós ország büntetésül.
Arról nem is beszélve. hogy ez a „semlegesség” nem vonatkozhatna az erkölcsi állásfoglalásra. Orbánék úgy tesznek, mintha a két fél közül az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz volna. A kormánymédia kellőképpen összekulimászozza, Putyin ostromolja-e Kievet, avagy az ukránok Moszkvát. Ez az, ami igazán szégyenteljes. Nem az, hogy természetesen nem küldünk katonát, hanem ez a kushadó cinizmus. Ez szíven szúr, ez a maradék (demoralizáló akcióik ellenére valahogy épen maradt) jobbik énünket alázza. A hazugságokra már fel sem kapjuk a fejünket, de ez még tud fájni.
Az „ebből a háborúból ki kell maradnunk” nem túl bonyolult mondat, nem számít plágiumnak, hogy más is használta már. Ahogy rágugliztam az elérhetőségeit keresve, egyből elém jött az állami tévé egyik csatornaigazgatójának, írói nevén Bán Mórnak a történelmi-fantasztikus regénye, amely „Kárpáthia” földjén játszódik. Ígérem, elolvasom. A címe „Hadak Ura”, a szerző „Nomádkirály” trilógiájának egyik darabja. Abban mondja (egy nem túl rokonszenves) figura: „Ebből a háborúból ki kell maradnunk! Át kell adnunk nekik a hercegnőt.”
Nos, a mi Nomádkirályunk, a kis magyar „Hadak Ura” (Bencsik András titulusa szerint „vezénylő tábornok”) már rég átadta-eladta a „hercegnőt”. A becsületünket, azt, amire büszkék lehetünk, amiben hiszünk. Kiárusította, mint a baltás gyilkost. Odadobta a történelmünkben annyi vérrel-kínnal-hőssel felhalmozott erkölcsi tőkét, ha fizettek érte. Mármint neki, nekik.
Volt már jónéhány háború, Orbán szinte összes háborúja, amiből tényleg jó lett volna kimaradnunk. Kár, hogy akkor nem tetszett ilyen szépen felszólítani rá. Kérem, én igyekeztem azokból is kimaradni. Hiába mondta, hogy most aztán „kilovagolunk” – már nem tudom, Brüsszel, az IMF, Soros, a libsik, a komcsik, a 68-asok, az ateisták, Iványiék egyháza, a hajléktalanok, a rokkantnyugdíjasok, a nemátalakító LMBTQ-lobbi, a Népszabadság, a Klubrádió, Gyurcsány, Bajnai, Karácsony, Márki-Zay vagy a civilek ellen -, én nem ültem lóra. Amikor rám dörgött, hogy hasonló okokból „riadót kell fújnunk”, próbáltam befogni a fülem. Ha megsimogatta a buksimat, hogy „sok nagy csatát vívtunk meg együtt sikeresen”, óvatosan elhúztam a fejem. Ha biztatott, hogy „ott vagyunk a győzelem kapujában, a következő nemzedék feladata a döntő ütközet megvívása”, nem fizettem be a kapupénzt, és „lelkesedni rest”-ként örültem, hogy legalább a következő nemzedék ütközetéből minden bizonnyal ellóghatok.
Bár majdnem meginogtam, amikor a kormánykedvenc „Alapjogokért” Központ 200 milliós reklámkampánya kisfilmmel, hirdetéssel, önálló honlappal sulykolta: „Készüljetek!”. Azok az első világháborús csataképek, a sok szuronyos puska, a rohamsisakok, a vérben gázoló katonák igazán szimpik voltak. Pláne, hogy a központ igazgatója megnyugtatott: ez egyáltalán nem militáns, csak hazafias. De aztán győzött a velem született puhányság: ha már megúsztam a fülkeforradalmat, Kulturkampfot, rezsi- és kvótaháborút, akkor ebben az élemedett korban nem váltok életformát.
„Ebből a háborúból ki kell maradnunk”? Jó, de miért csak ebből? Maradjunk ki Orbán összes eszement háborújából! Azokra pláne igaz, amit erről a háborúról mondott: „Ne legyünk gyalogáldozata valaki más háborújának”.
Az övének. Amit utóvédharcként még mindig Európa ellen vívna.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. március 27-én.