Na most aztán igazán megijedtem. A Fidesz legyőzhetetlen, ez már biztos. Nem a közvéleménykutatások rémisztettek meg, azok nem ezt mutatják. Legjobb tudásuk szerint rögzítenek egy pillanatképet – ha éppen nem tetszik, ne támadjunk nekik méltatlanul, csak menjünk el többen szavazni, és kész. Ami letaglózott, az a Fidesz új csodafegyvere. Szörnyű hír, de acélozzák meg lelküket, szorítsák össze a fogukat, legyenek férfiak! Vagy nem. Amennyiben Önök óvodás kislányok, semmiképpen se ábrándozzanak ilyesmiről, mert rögtön egy plakáton látják viszont magukat. A lényeg, hogy készüljenek fel a legrosszabbra. Kis Grófo a Fidesszel van. Ha Grófo velük, ki ellenük?!
Még a Karmelitában is vendégeskedett, narancssárga nyakkendőben: „Mi nagyon szeretjük a miniszterelnök urat, csak Ön, csak a Fidesz!” Sajnos nem fejtette ki, hogy mit szeret rajta: a nézését, vagy a járását, esetleg – bocsánat – csípőjének a ringását?
Semmi bajom Kis Grófóval. Én békén hagytam őt, ő engem, így egész jól elvoltunk. Semmi bajom a rajongóival sem: miért ne örülhetnénk, hogy a lagzikon hangulatot tud teremteni, ki vágyna ilyen alkalmakkor savanyú pofákra!Csak kicsit meglep, hogy a Kulturkampfnak az lett a vége: Kis Grófo kiütéssel győzött. Régebben Márairól volt szó, nem?
„A kultúra úgy hull le rólam. mint ruha másról a boldog szerelemben” – szegény József Attila nem véletlenül adta versének a „Nagyon fáj” címet.
Lehet, hogy Orbánnak is fáj, amikor az oldalára kiírja: „Grófo, Te vagy a király!”. De önfegyelem is van a világon. Arcizmuk se ránduljon, ha a miniszterelnök tartja a stílust, és vasárnapra már személyesen énekli videóra mondjuk az „Add ide a didit!” nótát. Azt már úgyis elbirtokolta a Fidesz: ez szólt Borkaiéknak a jachton, miközben oly odaadással védték a keresztény erkölcsöt.
Kis Grófo állásfoglalását már csak azért is tiszteletben kell tartani, mert nem ma alakította ki. Már 2016-ban méltatta Rogán erényeit, miután egy lakodalomban együtt mulattak: „Rogán Antal kimondottan jó ember. Igazi bulibáró.” Nem csoda, hogy egymásra találtak. A Fidesz-propagandának vannak bizonyos rokon vonásai Grófo Bulibárójának dalszövegével, főleg az ismétléses technikát és az intellektuális mélységet tekintve: „A Grófónak, a Grófónak, a Grófónak a pam pam,/ Mindenkinek, mindenkinek, mindenkinek pam pam.”
A kicsinyhitűek akkor még leszedették szegény Grófo Rogánt dicsérő posztját: nem szült jó vért, hogy a propagandaminiszter helikopterrel utazott arra a bizonyos lagzira. Remélem, a miniszterelnök oldalához nem mernek hozzányúlni, bár ez is alkalmat adott bizonyos félreértésekre. Akadt kommentelő, aki rosszul értelmezvén a választás tétjét, odaírta: „Én a Kis Grófora szavazok!” Pedig nem is indul. Esetleg négy év múlva, de erről még tárgyalnak. Másvalaki azon aggódik, nem kívánja-e Orbán a Himnuszt is lecserélni egy mulatós nótára. Erről természetesen szó sincs, ilyet csak Zelenszkij és Márki-Zay főzhetett ki együtt, miközben megbeszélték, hogyan rángassanak bele a háborúba minket. A kormánystábban legfeljebb azt mérlegelik, nem lehetne-e a „jókedvvel, bőséggel” kapcsán valahogy a piros paradicsomot is szóba hozni a szövegben. Csak sajnos nem rímel semmire. Igaz, a Bulibáróban a „pam pam” sem.
Tudom, ma nem élcelődni kellene, hanem Önöket szavazásra buzdítani. De egyrészt az az érzésem, a Népszava olvasói ezt amúgyis megteszik, másrészt itt is éppen erről van szó. A nézésről, a járásról. meg a csípőringatásnak is nevezhető politikai riszálásról. Hogy ezt akarjuk-e tovább. Azt, hogy továbbra is rátegyék a kezüket bármire, amit kinéznek maguknak. Egyetemre, földre, trafikra, újságra, rádióra, erőműre. És ami a járást illeti, tényleg ezen az úton akarunk-e járni, a fővezér mögé sorakozva, vagy a szakadék, a gazdasági, megélhetési és külpolitikai csőd előtt két méterrel azért elengedjük a kezét.
Nagyobb a tét, mint Grófo nótájában. Már rég nem az a kérdés, hogy adjuk-e „száz aranyért” az ingását-ringását-forgását, ezt az egész szégyenteljes politikai riszát, hanem hogy adjuk-e a becsületünket. A magyar becsületet. Belenyugszunk-e, hogy vezetőink közutálatnak örvendenek Európában? Hogy ott az egykori legjobb barátok (lengyelek, szlovénok) is fintorogva elsasszéztak, mert ennek a bezápult politikának szaga van? Gyanakszik rájuk még a nagy szövetséges, Putyin is, akinek kegyeiért mindent egy lapra tettek fel. Mert ő is csak az árulást szereti, de az árulóban nem bízik, inkább beépül a külügy levelezésébe. „Bevették a közigazgatásba csendestársnak a KGB-t”- írja az egyik hetilap. Nesze neked, nemzeti szuverenitás. Nesze neked, az ú.n. „európai szuverenisták” (Le Pen és hasonló kétes figurák) bajnoka. Nesze neked, „Barátság” Érdemrend. Akaszd a füledbe, egy jó fülbevalóval akár köztársasági elnök is lehetsz.
A „nézése”, a kilátásai. Meg a „járása”, az útválasztása. Meg a „csípőjének a ringása”, gerincének az ingása, szélkakasként való forgása, egyre magányosabb riszálása, maga-illegetése, hangoskodása, sűrűn botló tánclépései, Európából való kisodródása. Épp ez az, ami nem kell.
Jó, hogy eszünkbe juttattad, Kis Grófo.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. április 2-án.
