A középminiszterelnök

Nem értik, mi? Nem tudják, mi az a középminiszterelnök. Mert nem figyelnek eléggé a kormányfő nagyívű vízióira. Több vízió is volt már, de mindig az utolsóra kell koncentrálni, különben belezavarodnak. Illetve mindenképpen belezavarodnak, de nem baj, elég, ha ő tudja, mit beszél. Ha.

A víziókban az a közös, hogy a Nyugat teljesen hülye, az Unió dettó, viszont Magyarországnak küldetése van, hogy a régiót, Európát, az emberiséget, a Tejútrendszert (a vízió léptékétől függően) átvezesse a helyes útra. Küldetésünk pedig azért van, mert mi vagyunk azok a mázlisták, akik magunkénak tudhatjuk a mindezt átlátó vezetőt. Én elviselnék egy kicsit kisebb szerencsét is, de tudom, a történelmi feladat alól nincs kibúvó. „Ó, kárhozat, hogy én születtem helyre tolni azt” – panaszkodott már Hamlet is, és mire ment vele? Ha ő született, hát ő született. Bele is pusztult arrafelé mindenki, de nem kell ebből általánosítani.

Egyébként kifejezetten fontosnak tartom, hogy egy politikai vezetőnek jövőképe, világmagyarázata, ha úgy tetszik, víziója legyen. Elvárnám, hogy a kissé hagymázas orbáni víziókkal szemben az ellenzék világosabban és szuggesztívebben fogalmazza meg a magáét. Csakhogy a kormányfő egyre önsorsrontóbb elképzeléseket kínál nekünk. A legutóbbit ugyan nem közvetlenül nekünk kínálta, hanem a Széll Kálmán alapítvány karácsonyi vacsorája résztvevőinek, de igazgyöngyöket vétek volna szétgurulni hagyni: Orbán Balázs januárban minket is lenyűgözött az összefoglalásával. Decemberben még tapintatosan hagytak egy szusszanásnyit pihenni meg megenni a maradékokat.

De januárban véget vetettek a léhaságnak. Megtudtuk, hogy nincs mese, regionális középhatalommá kell válnunk. Akkor viszont a miniszterelnökünk nyilván középminiszterelnökké emelkedik. Fáj nekem, hogy csak közép. De „ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába”, merjünk közepeset álmodni. Ami azt jelentené, hogy középhatalomként a régióban gazdasági és politikai vezető szerepünk lesz.

A vicc az, hogy a középminiszterelnöknek annyiban igaza van, hogy néhány ágazatban, tudományos vagy kulturális területen – ahogy másoknak sikerült – akár nekünk is lehetne valóban meghatározó szerepünk. Ahhoz azonban konkrét gazdasági stratégiák, kiemelt ágazati programok, tudományos és oktatási szabadság és támogatás kellene. De erről nincs szó. Bár Orbán legfrissebb rádióbeszédében kiadta a jelszót: „Ambíció! Ambíció! Ambíció!” (Ld. még: Ió! Ció! Vakáció!) Neki meg is van, kár, hogy a nemzetközi politikában mindig koppan vele a falon. Csak ne mindig a mi fejünkön nőne tőle dudor!

Az új vízióban az a vicces, hogy az eddig inkább nemzeti elzárkózásra hajló középminiszterelnök váratlanul beleszeretett a globalizációba. Na nem az eddigi összevisszaságba, hanem abba, amit erős államhatalom (magyarul ő és köre) kontrollál. Ez persze inkább csak új fedőneve a régi szövegeknek: az orosz és kínai üzletek kultiválásának (sajna, mint a lélegeztetőgépeknél és az akkumulátorgyárnál kiderült, utóbb letartóztatott gyanús figurákkal), a szankciók kiátkozásának, a „blokkosodás” elítélése címén az Unióból és a NATO-ból való kikacsintásnak.

De egyszer csak elérkezünk a beszédben egy érdekes ponthoz. Eszerint „tudás transzferekre” is szükség van, az egyetemek Fidesz-vezette alapítványokba való átjátszása épp ezt segíti elő.

Hát, az Erasmus plusz és a Horizont program felfüggesztése mintha nem egészen igazolná ezt. De figyeljünk a dátumra is. A szép szöveg karácsony táján hangzik el. Az egyetemi autonómia megrablása, a politikai kinevezettek bebetonozása, a fideszes hatalom kormányváltás utáni meghosszabbítása helyett a fő vita ma azon folyik, tudta-e a kormány, hogy ezzel baj lesz.

Kissé kínos, hogy a „most halljuk először”, „félreértés lehet” szövegek után mindig előkerül egy szeptemberi, novemberi, decemberi uniós dokumentum ennek az ellenkezőjéről. 

Nehéz elhinni, hogy például a kormányok képviselőiből álló Európai Tanács üléseiről nem vitte haza a hírt a magyar miniszter, hogy baj van. Pláne, amikor 25:2 arányban az ő voksa ellenében a tagállamok megszavazták a programok leállítását. Nem véletlen, hogy a legújabb rendeleti költségvetés a belengetett állami átvállalás esetére szükséges milliárdokkal előre megnövelte az Erasmus ügyeit tartalmazó kereteket.

De a középminiszterelnök úgy tesz, mintha neki senki sem szólt volna. Így most rádióbeszédében a sértett ártatlanság hangján szólhat: „Milyen ember az, aki bosszút áll más ember gyerekén? … Ilyen emberek vannak Brüsszelben!” (Történetesen nem Brüsszelben, hanem huszonöt tagállamban, de mind pedofil, az tuti.)

Bejöhet neki. Előbb-utóbb (erre már célozgatnak) vissza fogják hívni legalább a minisztereiket a kuratóriumokból. Ami persze nem oldja meg a probléma egészét, de annyit igen, hogy nem trambulinról csinálják. Mármint az anyagi és szellemi közvagyon szétlopását. Hogy mit rondítanak a víz alatt, azt már nekünk, magyaroknak kell szóvá tennünk.

Addig viszont Orbán megint fejébe csaphatta a kuruc süveget: az Unió nélkül is „felkel a nap, és kukorékol a kiskakas itt nálunk”.

El tetszett téveszteni. Mi az, hogy kicsi? A középkakas.

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2023. január 14-én.