Máskor ezen a napon azt játszom, hogy vaktában felütök egy verseskötetet, és próbálom kitalálni, miért lehet fontos nekem éppen akkor éppen az a vers. Most nem kellett a polchoz nyúlnom, a fb ugyanilyen véletlenszerűen hozta elém Simkó János posztját (köszönet neki). Pilinszkytől idézett, aki József Attiláról írt. A számomra egyik legkedvesebb a másik legkedvesebbről.
Pilinszky valójában két egymás utáni évben, 1971-ben és ’72-ben is írt József Attiláról. Az elsőnek az apropóját talán szegény József Attila többszöri újratemetése (és örökségének szimbolikus ide-oda ráncigálása) adhatta: „Katonája a mindenségnek,/ bakája a nyomorúságnak,/ teszünk azzal valamit is,/ hogy a füvek zöldellő erejébe/ visszahelyezzük a halottat?”
De a másik az igazán gyönyörű. „Te: bakája a mindenségnek./ Én: kadettja valami másnak./ Odaadnám tiszti kesztyűmet/ Cserébe a bakaruhának.”
Különös, hogy az a Pilinszky írt róla így, aki egészen más hittel, más karakterrel, más szerep, más út választásával tényleg „valami másnak a kadettje” volt. Különbségüket és mégis meglévő rokonságukat sok irodalmár fejtegette már. De elég is csak rájuk nézni: József Attila makacs, összeszorított szájára, a vonásain ottmaradt kamaszharagra, és Pilinszky finoman faragott, keskeny arcának átszellemült, csendes szomorúságára.
Másképp fájt nekik, ami fájt. József Attiláé hangosan, haragosan sikolt: „Ártatlanok,/ csizmák alatt sikongjatok,/ és mondjátok neki: nagyon fáj.// Ti hű ebek,/ kerék alá kerüljetek,/ s ugassátok neki: nagyon fáj.” Pilinszkynél csend van: „A hallgatózó kert alól/ a fa az űrbe szimatol,/ Riadtan elvonul szíved,/ az út lapulva elsiet,/ …távoli, kétes tájakon/ készülődik a fájdalom.”
Esterházy mégis azt írta róluk: „Pilinszky világkutatásában van valami a tudomány világosságából. Az igényből, hogy a dolgokat átvilágítsák… Az okosság köti Pilinszkyt József Attilához.”
Ebben az egyformán éles, kutató, fehér fényben soraik gyakran egymásra felelnek. Kezdte Józef Attila: „Tudod, hogy nincs bocsánat,/ hiába hát a bánat./ Légy, ami lennél: férfi./ A fű kinő utánad.” Folytatta Pilinszky: „S egy éjjel nem lel senki rád,/ az este sírva, késve/ hiába járják pitvarod:/ csak én látlak./ Vagy én se.”
Istenem, milyen gazdagok vagyunk.
A szerző Facebook-bejegyzése 2023. április 14-én.