Joseph Kent szerint Donald Trump izraeli nyomásra szállt be a háborúba Irán ellen.

Az amerikai terrorelhárítási központ (NCTC) igazgatója, Joseph Kent az X-en bejelentette, hogy lemond, mert nem tudja jó lelkiismerettel támogatni Donald Trump iráni háborúját.
A bejegyzésben közzétette a Donald Trumpnak címzett lemondást is. Ebben egyebek között az áll, hogy megtiszteltetés volt szolgálni a hazáját és vezetni a terrorelhárítást, de hosszú gondolkodás után úgy döntött, távozik a posztjáról. Ennek indoklásaként úgy fogalmazott:
„Nem tudom jó lelkiismerettel támogatni az Iránban zajló háborút. Irán nem jelentett közvetlen fenyegetést nemzetünkre, és egyértelmű, hogy ezt a háborút Izrael és befolyásos amerikai lobbicsoportja nyomására kezdtük el.”
A távozó NCTC-igazgató felidézte, az amerikai elnök 2016-os, 2020-as és még a 2024-es külpolitikai kampányüzeneteit is támogatta, és azt az irányvonalat, amit Donald Trump az első elnöki ciklusában, 2017 és 2021 között képviselt. „2025 júniusáig ön még értette, hogy a közel-keleti háborúk csapdát jelentenek, amely hazafiak életét rabolja el és aláássa nemzetünk jólétét és prosperitását” – fogalmazott.

Donald Trump gyakorlatilag megzsarolta a NATO-t az iráni háborúval
Az amerikai elnök azt követeli, hogy az észak-atlanti szövetség vegyen részt az Irán elleni…
Joseph Kent szerint azonban Donald Trump második ciklusában magas rangú izraeli tisztviselők és az amerikai média befolyásos tagjai dezinformációs kampányt indítottak, teljesen aláásva az amerikai elnök America First-politikáját. Szerinte ez a „visszhangkamra” elhitette Trumppal, hogy Irán valódi veszélyt jelent az Egyesült Államokra és ezért le kell csapni rá, mert gyors győzelemre van lehetőség. „Ez egy hazugság volt, és ugyanaz a taktika, amit az izraeliek arra használtak, hogy belevigyenek minket a katasztrofális iraki háborúba. (…) Nem követhetjük el újra ezt a hibát. Mint veterán, akit tizenegyszer vezényeltek harcba, és mint férj, aki elvesztette szeretett feleségét egy Izrael által kreált háborúban, nem támogathatom, hogy a következő generációt harcolni és meghalni küldjék egy olyan háborúba, amely semmilyen hasznot nem hoz az amerikai népnek, és nem igazolja az elvesztett életek árát” – fogalmazott a távozó terrorelhárítási igazgató.

A német védelmi miniszter Donald Trumpnak: Ez nem a mi háborúnk, nem mi kezdtük – Donald Trump Európától is háborús részvételt várna Irán ellen. Keir Starmer…
Joseph Kent azzal zárta sorait, hogy reméli, Donald Trump elgondolkodik azon, hogy mit csinál Iránban és miért, és hogy a nemzet érdekében visszafordul-e erről az útról, vagy hanyatlásba és káoszba taszítja azt.
A Reuters szerint a Fehér Ház egyelőre nem kommentálta Joseph Kent bejelentését, egyelőre hallgat az amerikai nemzeti hírszerzés is, amelynek vezetője, Tulsi Gabbard közeli kapcsolatban áll a távozó terrorelhárítási igazgatóval. Tulsi Gabbard az iráni háború kezdete óta maga is kerüli a nyilvánosságot.
Megjelent a Népszava Külföld rovatában 2026. március 17-én.
