Bármi történhet, még az is, hogy lemond. Ha az ellenzék ragaszkodik a pártokhoz, le kellene cserélni mindegyik párt programját egy közös, közérthető cselekvési tervre.A
„Hómunkások dolgoztak, sokan. Vacsorázni mentünk. Késő éjjel még mindig ott dolgoztak. Közelebb mentünk, halljuk, hogy az egyik verset mond: Vörösmartyt. Kiderült, hogy fiatal pedagógusok.” Ez nem egy mostani hír, de akár lehetne. Gobbi Hilda írta önéletrajzában (Közben…, Szépirodalmi Kiadó) és 100 éve történt. Az utóbbi években megint vannak tanárok, akik kénytelenek mellékállást vállalni megélhetésükért. Ez most is így lesz, látva kormányunk szándékát, hogy inkább betöri a lázadó tanárokat, minthogy rendes fizetést adna. Reményem szerint alakul egy széles összefogás a sok kiszolgáltatott között, amely áttöri a tömeges tudatlanság falát és megtöri az önkényes uralmat.
A türannisz című cikkében Simon Zoltán írt (Népszava, 2022.09.26.) Arisztotelész elemzéséről a zsarnokok azon törekvéseiről, hogy hatalmon maradhassanak: „… a polgárok egymással szemben bizalmatlanok legyenek, hogy ne legyen semmire hatalmuk, és hogy kicsinyes gondolkozásúak legyenek”. Most, 2300 évvel később Orbán, aki összevissza hazudozva hergeli a lakosság felét a többiek ellen, azt követeli, hogy Brüsszel álljon le az Oroszország-elleni szankciókkal, mert Európa csak veszít ezzel – miközben maga is megszavazta e lépéseket. Hozzátenném, mivel alternatív intézkedést sosem említ, azt szeretné, amit Vlagyimir Putyin: Brüsszel tegye ugyanazt, amit a Nyugat 1956-ban hazánk kapcsán (nem) tett.
Közeleg a forradalom évfordulója. A Szovjet Kommunista Párt XX. kongresszusa itthon is hozott változásokat, sőt, ezek vezettek a forradalomhoz. Régi megfigyelés, hogy lázadások nem akkor törnek ki, amikor erős az elnyomás, hanem amikor enyhítés következik be. Persze. akik kezelik a szelepeket, ragaszkodnak a hatalmukhoz is.
„– Sürgősen módot kell adnunk rá, hogy az évi tervköltségvetéshez módosító javaslatok hangozzanak el.
– De hiszen ez lehetetlen! Minden módosítás csak ronthat rajta.
– Nem gondoltok a XX. kongresszusra?
– Várjatok, gondolkozom … Újragépeltetjük a terv 20. oldalát, amelyen az áll, hogy 1 millió forint a Városi Szociális Intézet bővítésére és azt írjuk helyette, hogy 500 ezer forint.
– Megbolondultál?
– Hát nem értitek? Azt írjuk bele, hogy 500 ezer. Aztán majd a tanácsülésen feláll valaki és javasolja, hogy emeljük fel egymillióra.”
Komédia az életből ellesve címmel írta cikkét Péter Miklós, amely a Béke és Szabadság 1956. június 20-i számában jelent meg. A lényege, hogy Moszkvában lezajlott a kongresszus, ami felvetette Sztálin vétkeit, és a „szocialista demokrácia” követelményét helyezte előtérbe. Lássa a Nyugat, nálunk számít a nép hangja! Persze a Pártnak esze ágában sem volt kockáztatni egyeduralmát, ezért próbálkozott a játszunk-demokráciát népbutítással. Most is ez van. Lesz egy nemzeti konzultáció, amivel Orbán Viktor jelzi Brüsszelnek, mit akar a magyar nép; itt szó sincs autokráciáról! Most ez igen komoly, mert nagyon hiányzó euró milliárdokról van szó. Komoly beszélgetések folynak arról, hogy milyen engedmények kellenek, hogy jöjjön a pénz, és hogyan lehet ezeket kijátszani később, mikor Brüsszel már lenyugodott.
Orbán emberei és külföldi támogatói kifogásolják, hogy azok, akik demokratikus értékeket kérnek számon a magyar kormányon, nem veszik figyelembe, hogy a választók kétharmados többséget adtak a Fidesz-KDNP-nek. Szerintük ez maga a demokrácia. Ez az érv itthon a szavazók többségénél bevált, pár hete az M5 egy műsorában is így érveltek. De a kormány olyan kérdésekről is dönt, amelyek nem szerepeltek a programjában, nem mintha a választók többsége olvasna pártprogramokat. Ráadásul, gyakran minden előzetes konzultáció nélkül születnek fontos, az érintetteket is váratlanul érő döntések. Például, hol szerepel a Fidesz programjában, hogy a bíróságokat be kell törni? Épp napjainkban megy a megfélemlítésük.
A demokráciára fel kell készíteni a lakosságot. Ha úgy tekintjük, mint sima többségi uralom, rossz belegondolni, mi történne a kisebbségekkel, vagy a halálbüntetés kérdésében és több más ügyben.
Gimnáziumi éveimben – nem Magyarországon – rendszeresen volt óránk a demokráciáról: mi is az, mik a csapdák, a manipulációs veszélyek, a kisebbségi jogok, és lehetett vitatkozni. És ne felejtsük, az EU-tagságnak feltételei vannak, meg kell felelni konkrét jogállami kritériumoknak, amiknek épp napjainkban igyekszik eleget tenni az Orbán-kormány, de szakértők szerint csak taktikázik, vagyis megy az EU-ámítás.
A választások eredményéből világos, kik adják Orbán bázisát, bár ez mostanában kissé megrendült. Július végén azt mondta Orbán a rezsiről, hogy akinek a támogatott mennyiség felett van a fogyasztása, „annak gondoskodnia kell arról, hogy vagy csökkentse a fogyasztását, vagy keressen annyi pénzt, hogy a piaci, lakossági piaci árát, tehát a nem támogatott árát ki tudja fizetni az átlagfogyasztás fölötti energiarésznek”. Vagyis, nem érdekli milyen rossz körülmények – anyagi-, lakáshelyzet – közt élnek sokan. Elmegy stábjával a nép közé fotózkodni, aztán vissza a limóba, és elhajtanak mint Rákosi a búzamezőkről, aki azért is jutott eszembe mert itthoni, ’57 előtti gyerekkoromban télen kabátban, sapkában írtam a házit, mert csak esténként volt egy kicsit befűtve, mint oly sok otthonban akkoriban, s ahogy most majd megint.
Hölgyek beszélgettek a rendelőben az RTL Házon kívül szeptember 5.-i adásáról, ami megrendítő családi esetekről szólt. – Mit tegyünk? – kérdezte egyikük. – Óriásit csalódtam Orbánban, az a megjegyzése, hogy kevesebb gázt használjak, vagy keressek jobb állást, teljesen kiborított. Néha döntenem kell, hogy gyógyszert vagy kaját vegyek!
E szerint veszített a Fidesz egy szavazót. A vég kezdetéhez érünk? Bármi történhet, még az is, hogy a kormány lemond. Gondoljuk csak végig: folytatódnak a megszorítások, s amint nő az országos anyagi csőd veszélye, kormányunk tovább veszít támogatottságából, tüntetések sorozata az utcákon, nem jön az EU-tól pénz, vagy nem a várt mennyiségben, mire Orbán drámai hangon bejelenti, hogy
„a haza iránti szeretet által vezérelve lemondunk tisztségünkről mert Brüsszel, Soros, Gyurcsány, meg a dollárbaloldal összefogtak a magyar emberek ellen”.
Köztudott, mennyire ragaszkodik a hatalomhoz, de egy ilyen lépés mégis jobb lenne imázsa számára, mint a 2002-es bukta. Hívei rendülten hallgatnák, míg beszéde közben bizonyos személyek kapnák az ukázt: semmi randalírozás, most gyászhangulat kell. Brüsszel elismerően nyilatkozna a lépésről, míg az ellenzék meglepődne és rákapcsolna a veszekedésre.
Egyre zavarosabb a kép – globálisan. Az ukrán-orosz háború kimenetele bizonytalan, de mindenképp negatív hatású Európa gazdaságára is. Az USA elnöke a napokban figyelmeztetett egy nukleáris armageddon veszélyére. Utoljára 60 éve volt ilyen, a kubai rakétaválság idején. Tanárom, Maurice Gibbons, késve érkezett az irodalomórára és a következőt mondta: „Semmi kedvem Shakespeare-ről beszélni. Lehet, hogy holnap a harmadik világháborúra ébredünk.” Mi döbbenten hallgattuk. Én is felszólaltam, emlékezve a magyar ’56-ra, hogy mennyire vártuk az „amcsikat”, és akkor is szóba került ez a veszély, de a Nyugatnak fontosabb volt Szuez.
Az itthoni válság tagadhatatlan – kormányzati kapkodás, infláció, gazdasági bizonytalanság, a recesszió árnyéka, nőnek a kilakoltatások, munkanélküliség, megélhetési bűnözés, öngyilkosság, depresszió –, és az egésznek a kimenetele sem tudható, csak az, hogy egyre rosszabb lesz. Egy középkorú férfi éppen dúdolta a „piros volt a paradicsom, nem sárga” fideszes propagandát – az apropóját nem tudom –, amikor beléptem a rendelőbe, mire egy idős úr:
– Itt már se előre, se hátramenés, csak tönkremenés lesz! Többen bólintottak.
Netán ha az Orbán-kormány tényleg lemond, elképzelhető, hogy az ellenzék, úgy-ahogy összefogva megnyeri a választásokat. De a DK már felállított egy árnyékkormányt; mi lesz ha a többi ellenzéki párt is követi példáját? Néha hallok embereket esküdni, hogy soha többé nem mennek szavazni.
Részemről egy szakértői árnyékkormányt preferálnék, de ha az ellenzék ragaszkodik a pártokhoz, le kellene cserélni mindegyik párt programját egy közös, közérthető cselekvési tervre, amely, győzelmük esetén, a következő választásokig teljesíthető. Jó lenne ha felbukkanna valaki, akiben hinni lehet. Aki nem az ellenfél testmagasságával viccelődik. Akinek személyes hitele van. Aki tudja mit kell tenni és hogy ez nem fog menni egyik napról a másikra. És talán majd valamikor megint lesz uborkaszezon.
Megjelent a Népszava Szép Szó rovatában 2022. október 16-án.
