A választás Magyar Péter szempontjából fényesen sikerült, az összes többi szereplő, akárhogyan is próbálja magyarázni, veszített – állítja Csepeli György szociálpszichológus. A magyar közélet szerinte tele van politikai értelemben vett élőhalottakkal.
A június 9-ei választások eredményének ismeretében adódik a kérdés: mi történik a magyar társadalomban?
Ami az elmúlt hónapokban történt, mindenképpen fordulópont. Nagyon beállt már az úgynevezett Nemzeti Együttműködés Rendszere, ami engem sok szempontból a szovjet pártfőtitkár, Brezsnyev korszakára, a brezsnyevizmusra emlékeztetett a maga rutinjaival, jól begyakorolt algoritmusaival, pár szóra redukált üzeneteivel és azzal a hatalmas pénzszivattyúval, amivel fenntartotta a hatalmát. Az uniós forrás azonban, ahonnan a pénzt szivattyúzták, egyszerűen elapadt. Ez trombózist okozott a rendszerben. Ettől még éveken keresztül elzötyögtek volna, de közbejött egy olyan malőr, amire senki nem számított: a kegyelmi botrány. A pedofilügy felkészületlenül érte, és a legkényesebb pontján találta el a „keresztény, gyermekbarát” kormányt. Az így keletkezett legitimációs válságra a brezsnyevi szisztéma sehogyan se találta a választ. Jóllehet megszabadultak bizonyos felelősöktől, a régi kerékvágásba nem sikerült visszazökkenni. És akkor az ismeretlenségből kilépve megjelent Magyar Péter, aki pár hét leforgása alatt felforgatta a kommunikációs viszonyokat. Zseniálisan megérezte, hogy amikor az egyik nap tesz valamit, akkor mit kell tennie a következő nap. A pszichológiában úgy nevezik ezt, hogy „learning by doing”, menet közbeni tanulás. Eljutottunk oda, hogy a választás Magyar Péter szempontjából fényesen sikerült, az összes többi szereplő, akárhogyan is próbálja magyarázni, veszített.
Fotó: Ladjánszki Máté | Forrás: Népszava
Kezdjük az EP-választással és a kormánypárttal. A Fidesz még soha nem kapott ilyen sok szavazatot, de a magas részvétel miatt százalékos arányban története legrosszabb eredményét produkálta. Bódi Mátyás és Kolvalcsik Tamás, a Választási Földrajz szerzői kimutatták, hogy a Fidesz támogatottsága minden településtípusnál gyengült. Azt mondja, a 45 százalékos fideszes győzelem felér egy vereséggel?
Nem ebből a pillanatképből kell kiindulni. Magyar Péter fellépésének az a lényege, hogy menetből támadott. Napról napra többet és többet hasított le ennek a monolit struktúrának az egyeduralmából. Lélektanilag a Fidesz vereséget szenvedett, sokkal nagyobbat annál, amit a számok sejtetni engednek. Ha Magyar Péter tovább tudja folytatni a menetből támadást – kérdés, így lesz-e, mert ez borzalmas nagy teher számára –, akkor a Fidesz helyében nem lennék nyugodt.
A Jobbik egy százalékot ért el, az LMP annyit sem. A kutyapárt és az eddig két mandátummal rendelkező Momentum se jutott be az EP-be. A baloldali szövetség, a DK-MSZP-Párbeszéd közös listája jóval tíz százalék alatt teljesített, a közéletbe berobbant Magyar Péter Tisza Pártja ellenben megközelítette a harminc százalékot. Mi zajlik az ellenzéki térfélen? Átrendeződés vagy földindulás?
A hálózatelméletnek van egy tétele, a Máté-effektus: ha egy hálózat a siker jegyében működni kezd, akkor a sikeresek egyre sikeresebb lesznek. Ahogy Máté evangéliumában olvasható, „mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog, attól pedig, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van”. A Magyar Péterre jellemző dinamizmus alapjaiban veszélyeztette, vagy szinte a semmibe száműzte a kisebb pártokat.
Minek tulajdonítja, hogy a magát „Magyarország egyetlen antiglobalista” pártjának hirdető, szélsőjobboldali Mi Hazánk simán vette az akadályt, és közel hét százalékkal sikerült mandátumot szereznie?
Azóta, hogy Csurka István a politikai porondra lépett, ez a szavazói blokk mindig is megvolt. A tábor meg lett szólítva, megtartotta magát. Tehát az, hogy ők léteznek, nem ért váratlanul. Ha nem következik be valamilyen komoly válság, akkor szerintem nem lesznek többen.
Az önkormányzatokban vegyes a kép, győzelmek és vereségek mindkét oldalon. A polgármester-választáson a Fidesz behúzta Miskolcot vagy Salgótarjánt, viszont vesztett Győrben vagy Szolnokon. Az ellenzék korábban masszívan jobboldalinak elkönyvelt kisebb városokban, például Keszthelyen és Pápán is nyerni tudott. Kovács Gergelyt, a kutyapárt elnökét polgármesterré választották a XII. kerületben. Lát bármifajta tendenciát?
Örömteli módon azt látom, hogy az országos szintű politikai élet leválik a helyi szintű politikai élettől. A helyi szintű politikai élet közvetlenül érint minket, ilyen értelemben a pártpolitikai összefüggések kevésbé fontosak, mint az országos politika szintjén. Üdvösnek tekintem Kovács Gergő megválasztását, aki abszolút új szín. Amennyiben sikerül megvalósítania ötleteit, akkor a XII. kerület egészen extra hely lesz. De a többi kerületben is, függetlenül attól, hogy fideszes vagy nem fideszes nyert, a helyi problémák kerültek előtérbe. A kormány közben nagyon ráment a háborús propagandára, ehhez hasonlót Budapest és az ország lakossága csak 1944-ben látott. A propaganda kontraproduktív volt. Helyi szinten eleve nem működhetett, országos szinten pedig Magyar Péter semlegesítette.
Mi az üzenete annak, hogy a fővárosban – ahol a listás választáson a Tisza Párt lényegében beérte a kormánypártot – a Fidesz az utolsó pillanatban visszaléptette főpolgármester-jelöltjét, Szentkirályi Alexandrát az LMP színeiben induló Vitézy Dávid javára?
A Fidesz egyértelműen kudarcot vallott Budapesten, és ez akkor is így lett volna, ha nem lépteti vissza Szentkirályi Alexandrát.
Milyen szimbolikus és gyakorlati jelentőséggel bír, hogy az érvénytelen szavazatok újraszámolása után is Karácsony Gergely maradt a főpolgármester?
Karácsony győzelmére számítottam, már az is meglepett, hogy ennyire szorosan alakult a főpolgármester-választás, és elrendelték az újraszámlálást. A főváros így is, úgy is a kormány vezetőszárán van. Ebből a szempontból nézve mindegy, ki a főpolgármester. Vitézy győzelme Karácsony klientúrája számára lett volna tragikus, mert ők elveszítették volna jól fizető munkahelyeiket a főpolgármester által ellenőrzött intézményekben. A főpolgármester személyétől függetlenül a problémát abban látom, hogy az új főszereplő előretörése teljesen bizonytalan helyzetet okoz a fővárosi közgyűlésben. Nem tudjuk, hogy Magyar Péter általam egyébként méltatott kommunikációs stratégiájának mi a tartalma, milyen embereket fog mozgatni Budapesten. A politika nem egyszemélyes show.
Ezzel Magyar Péter is tisztában van.
Igen, de nem ártana, ha mi is tisztában lennénk azzal, hogy kik vannak vele a fővárosi csapatában. Nem közömbös, hogy a konkrét ügyekben hogyan fognak szavazni. Erről egyelőre fogalmunk sincs.
A DK gyorsan megszüntette árnyékkormányát, Donáth Anna, a Momentum elnöke és a párt elnöksége is lemondott. Hogyan tovább?
A Szent István körúton lefényképeztem egy plakátot, amelyen Schmuck Andor és csapata volt látható. Schmuck polgármester-jelöltként indult az V. kerületben: 1,83 százalékot ért el. A képet a azzal a megjegyzéssel tettem ki a Facebook-oldalamra, hogy „elnyűhetetlenek”. Ironikusan azt akartam jelezni, hogy a magyar közélet tele van politikai értelemben vett élő halottakkal, akik nem bírnak lelépni a színpadról, ugyanakkor nem kellenek senkinek. Akik most kiestek a versenyből, mind Schmuck Andorok lesznek.
Politikusokra vagy pártokra gondol?
Mind a kettőre, hiszen politikus és párt összetartozik. Bár Schmuck Andor mögött, azt hiszem, nem volt párt, a metafora alkalmas a jelenség megvilágítására. Magyarországon az a helyzet – lehet, máshol is, ezt nem tudom –, hogy az emberek nem tudnak veszteni. Mint a gyerekek. Már a vak is látja, hogy semmi keresnivalójuk nincs a politikában, de ők még mindig ott vannak. Persze, csak a plakátokon, amelyeket elmos az eső.
Nem tudja elképzelni, hogy magukra találnak a baloldali és a liberális pártok?
De, el tudom képzelni. Az országban nagy volumenben halmozódtak fel a társadalmi igazságtalanságok okozta feszültségek, amelyek levezethetők ugyan a jobboldal révén is – ahogyan a két világháború között az antiszemita szélsőjobb levezette az igazságtalanságérzetből táplálkozó indulatokat –, de a vérlázító egyenlőtlenségek okozta indulatok levezetése normális esetben a baloldal dolga lenne. Kereslet van, kínálat nincs. Ez a gond. A kínálat is megteremthető, de ehhez szükség lenne olyan figurákra, mint Magyar Péter. Vadonatúj garnitúra kellene, vadonatúj karizma. Ebben az esetben meg lehetne szólítani azokat, akik most is baloldaliak, csak most el vannak veszve. Orbán Viktor naponta emlegeti a kereszténységet és a nemzetet, de ezek – ahogyan Magyar Bálint mondja – alkalmazott ideológiai vezérszavak, ő maga teljesen hiteltelenül képviseli ezt a fajta mentalitást. Magyar Péter viszont hitelesen képviseli a két világháború közötti úri középosztálynak azt a részét, amely nem volt antiszemita, nem volt náci, hanem konzervatív volt a szó jó értelmében. Csak éppen a Rákosi-rendszer tornádója elsodorta őket. Magyar Péter – valószínűleg ösztönösen – ehhez a folttalan hagyományhoz nyúlt vissza, amelynek képviselői Mauthausenben landoltak. A két világháború között hiteles szociáldemokrácia is létezett. Hallunk ma Kéthly Annáról, Mónus Illésről, Peyer Károlyról? A baloldal nem végezte el a házi feladatot, nem nézett szembe totalitárius múltjával. Amíg a baloldali politikusok nem tisztítják meg a forrásaikat, nem számolnak el a bűnökkel, amiket saját elvtársaikkal szemben is elkövettek, addig nem reménykedhetünk új baloldalban. Egyébként a liberális választók is ugyanúgy megvannak, mint a baloldaliak. Csak kell valaki, aki képes előhívni őket rejtekhelyeikről.
Csepeli György
1946-ban született Budapesten. Szociálpszichológus, az MTA doktora. Kutatási területe a nemzeti identitás, az antiszemitizmus, a romaellenesség. Érdeklődése az utóbbi időben a mesterséges intelligencia gazdasági-társadalmi hatásainak kutatása felé fordult.
Megjelent a Népszava Belföld rovatában 2024. június 15-én.