A pénzintézet oldala a szokásos módon örömmel üdvözölte, és rögvest felajánlotta, hogy azonosítja, így aztán gyorsan és akadályok nélkül intézheti, amit szeretne. Mielőtt azonban a megfelelő mezőbe írhatta volna a felhasználó-azonosítót, majd a hozzá tartozó jelszót, a képernyőre ugrott egy ablak, amelyben az a kérdés állt, hogy nem robot-e. Attól eltekintve, hogy a munkanapjainak legnagyobb részében annak érezte magát, most nem tudta mire vélni a kérdést. A bank nem szokott efelől érdeklődni. Bárhogy is, nem robot, így probléma nélkül meg tudja mondani, hogy melyik képen nem látható zebra. Négyzetrácsban kilenc kis kép jelent meg. Rákattintott az összesre, amelyen nem volt felfestett gyalogos átkelő. Némi jó érzéssel töltötte el, amint minden egyes kattintás után elismerően jutalmazták helyes válaszát. Még akkor is, ha jól tudta, ehhez aligha kell jelentős intelligencia. Amikor befejezte, ahelyett, hogy a várt zöld pipa megjelent volna a nem vagyok robot mellett elhelyezkedő négyzetben, újabb kérdést kapott. Most azt mondja meg, bizonyítván, biztos, hogy nem robot, melyik képen látható híd. De miért? Az előbb elrontottam volna? Nem ismertem fel az összes zebrát? Vagy hibáztam, és olyan képet is bejelöltem, amit nem kellett volna? Lehet, de ez akkor is idegesítő. Gyors ütemben végigfutotta a kis négyzetek által körülhatárolt fotókat, és klikkelt, ahol hidat látott. Amikor befejezte, ismért várta a zöld pipát. De nem jött. Helyette újabb feladvány érkezett, amely arra volt kíváncsi, megismeri-e a biciklit a képen, már amelyiken rajta van, és meg tudja-e különböztetni azoktól, amelyeken nincs kerékpárnak látszó tárgy. Dühösen zárta be a böngészőt. Menj a büdös francba, te robot! Én akkor is túljárok az eszeden, és már klikkelt is egy másik internetes felületért. Itt már nem szórakozol velem, és ütemesen jártak ujjai a klaviatúrán, ahogy begépelte a bank kezdő oldalának címét. Amint azonban megnyomta az enter gombot, a monitoron újra megjelent a felirat, amely arra kérte, bizonyítsa be, hogy nem robot, egyébként jól láthatóan nem engedi elintézni a dolgát. Ne szórakozzatok velem!, kiáltott fel, és már­is egy új ablakot nyitott meg, hogy befizesse a gázszámlát. Megrökönyödésére a gázművek weboldalán már nem voltak kíváncsiak arra, robot-e, ugyanis egy automatikus felirat közölte, hogy az ablak három másodperc múlva magától bezáródik, mert a védelmi rendszer robotbejelentkezést azonosított. Robotbejelentkezést, te vadbarom? Hát csak azt a kurva számlát akartam befizetni! De ha nem, hát nem, akkor rohadjatok meg. Akkor inkább elmegyek aludni, és majd holnap megcsinálom, már ha lesz hozzá kedvem. Előtte még megnézem, mi a szar van éppen a nagyvilágban, legalább ennyi legyen, és már nyitotta is kedvenc online hírportálját, amikor arra lett figyelmes, hogy a laptopja mellé tett telefonján egy üzenet jelent meg. Azonosítottuk és lokalizáltuk. Ez meg miféle szöveg? Egyáltalán, kicsoda azonosított és kit? Nem kit, hanem mit, jelent meg ebben a pillanatban a számítógép monitorján. De hiszen én meg se szólaltam, csak…, de nem tudta befejezni a gondolatsort, mert a laptop képernyőjén megjelent az arcképe. Élőben. Nézte magát, és rögvest megállapította, hogy a helyzethez képest nyugodtak a vonásai. Csak kissé táskás a szeme alja, de ezen aligha van mit csodálkozni, nehéz napok álltak mögötte. Ezek szerint valaki átvette az irányítást a gépem felett, gondolta. És a mobilomon is, ami így egyszerre azért elég durva, állapította meg, amely először felvillant, aztán jelezte, hogy ki fog kapcsolni, majd így is tett. Amint elsötétült a telefon kijelzője, új üzenetet kapott. Maradjon veszteg, jelent meg a képernyőn. Telepítünk egy programot a gépén, amellyel ártalmatlanítjuk, algoritmusának maradék részeit pedig karanténba zárjuk. Megle­pett­ségének köszönhetően nem esett nehezére az utasításnak meg­felelően cselekedni. Döbbent csendben maradt mozdulatlan, és csak az járt a fejében, hogy mégis mi lesz a gázszámlával meg a hiteltörlesztéssel? Ne aggódjon, robothulladékként már nem lesz gond­ja ilyesmivel. A többit pedig az érintett cégek IT biztosítása fedezi, amelyet épp az ilyen esetekre kötöttek. Érdekes, vetődött fel benne az utolsó gondolat, milyen választékosan és jó ritmusban kommunikál­nak velem, egy állítólagos robottal, pontosabban most már csupán robotmaradvánnyal, akinek, elnézést, amelynek az imént még az is nehezére esett, hogy megkülönböztesse a hidat a nem hidaktól, a zebrás átkelőt a nem zebrásaktól, még jó, hogy a biciklis feladványt meg sem próbálta, azért az elég kellemetlen lett volna, ha ott is elbukik. Az utolsó gondolat után aztán elsö­té­tült a laptop képernyője, az okosórája, majd a nagyszoba, ahol ült, a társasház összes ablaka, aztán az autók reflektorai, a portásfülkék asztali lámpái, a kórházak folyosói, majd a közvilágítás, végül a szentjánosbogarak potrohának utolsó szelvényei.

Megjelent az Élet és Irodalom LXIX. évfolyama 50. számának Próza rovatában 2025. december 12.