László András, az amerikai befolyásolást vizsgáló kormánybiztos Wa­shing­tonba repült, hogy ott kutakodjon a „korrupt” magyar USAID-pénzek után. Ugyanis a Fidesz EP-képviselőjét az Orbán-kormány azzal bízta meg, hogy hiteles forrásból kiderítse, kik is kaptak pénzt az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségétől (USAID).

Lászlót fogadta Trump elnök megbízottja, a USAID-t átvizsgáló Peter Marocco. A honi sajtó pedig azt jelentette, hogy a USAID felmondta az összes Magyarországot érintő szerződést, sőt az is kiderült, hogy nem László volt az első magyar politikus, akivel Marocco találkozott. Korábban Azbej Tristannal, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkárával tárgyalt USAID-ügyben.

Marocco igencsak elfoglalt ember.  A New York Times megírta, hogy a Külügyminisztérium épületének hetedik emeletén levő irodában éjt nappallá téve dolgozik, de mégis volt ideje arra, hogy a piciny Magyarország politikusait fogadja, velük fényképezkedjen.

Létezne valamiféle speciális kapcsolat Orbánék és Marocco úr között?  Kiderült, hogy Marocco úr neje, a mosolygós Merritt Corrigan korábban a washingtoni magyar nagykövetség alkalmazásában állt. Ügyes.

Aztán március 10-én váratlan dolog történt.  Rubio külügyminiszter minden további magyarázat nélkül a USAID „átvizsgálását” befejezettnek nyilvánította. Összesen 5200 szerződést mondtak fel.  A programok 18 százaléka, mintegy 1000 szerződés változatlan marad, és azokat ő fogja irányítani. A buzgó Marocco korábban azt jelentette, hogy már 5800 szerződést felmondott.  Úgy tűnik, közben rájöttek, hogy 600 szerződésre mégiscsak szükség van, és visszatáncoltak. 

Rubio megköszönte az átvilágítók áldozatos munkáját, és ezen sorok írásakor még nem egészen világos, hogy mi lesz Marocco további feladata. Rubio korábban nemtetszését fejezte ki a gyors és átgondolatlan elbocsátások, szerződésfelmondások ügyében. Trump elnök támogatásáról biztosította.   

Míg Marocco Washingtonban (és Budapesten László András is) széles körű USAID-„korrupcióról” beszélt, Rubio ilyesmit nem említett.

Hja kérem, manapság Washingtonban gyorsan változnak a szelek.

Megjelent az Élet és Irodalom LXIX. évfolyama 11. számának Páratlan oldalán 2025. március 14-én.