A clevelandi Egyesült Magyar Egyletek március 15-i megemlékezését március 13-án tartották a Szent Imre katolikus templom levegőtlen dísztermében. A vendég a magyar külügyből érkezett dr. Dancs Ferenc helyettes államtitkár személyében.
Néhány tucat idős embert sikerült összeterelni a rendezvényre, maszkot senki sem viselt. A chicagói magyar főkonzulátus teljes létszámban jelen volt, elfoglalták az első sort. Manapság az amerikai politikusok kerülik az Orbán-kormány diplomatáit, azok meg örülnek, ha meghívják őket valahova.
Volt egy kis műsor, az énekkar is fellépett, majd a színpadra pattant az ifjú főkonzul, a chicagói misszióvezető: Kovács Tamás. És ekkor olyasmi történt, amit én még nem láttam itt Amerikában.
Kovács rövid beszédében az 1848-as történelmi eseményekre utalt, majd Dancs bemutatásával fejezte be. Megtudtam, hogy Dancs a külügyben az észak-amerikai diplomáciai missziók működését irányítja. Kovács főkonzul egy pillanatra megállt, rámosolygott az első sorban ülő Dancsra, és megjegyezte, „a mi főnökünk, nagyon szeretjük”, és zavartan elnevette magát. A közönség udvarias hahotával fogadta a szervilizmus effajta, Amerikában szokatlan megnyilvánulását.
Dancs méltóságteljes bólintással nyugtázta beosztottja imádatát, és arra gondolhatott, tehetséges fiatalember ez a Kovács, viszi még valamire.
Megjelent az Élet és Irodalom LXVI. évfolyama 15. számának Páratlan oldalán, 2022. április 14-én.
