A Húsvét-sziget, vagy Rapa Nui ahogy a helybeliek hívják, Chile egyik tartománya, egyes bennszülöttek a föld köldökének is nevezik. Néprajzilag Polinézia legdélkeletibb része, egyike a legelszigeteltebb helyeknek – valahol a semmi közepén. Dél-Amerika legközelebbi része 3600 kilométerre délkeleten, a Pitcairn-szigetek 2100 kilométerre északnyugaton (mintegy negyven lakossal), a Galápagos-szigetek pedig 3474 kilométerre található.
Maga a Húsvét-sziget kicsi, 24 kilométer hosszú, 12 kilométer széles. Peruból hajóval az ötödik napon értük el. Nevét onnan kapta, hogy 1772-ben húsvét vasárnapján fedezte fel egy holland hajós. Sok legenda fűződik hozzá – csak mintegy harminc éve látogatható. Addig évente egy chilei hadihajó kivételével, ami a legszükségesebbeket szállította oda, nem járt erre senki.
Persze manapság minden megváltozott: napi repülőjárat van a szigetre, és számtalan hajókirándulás érinti, látogatottsága robbanásszerűen nőtt az utóbbi években. Míg 1989-ben négyezer látogatója volt a szigetnek, 2017-ben ez a szám túlhaladta a százezret.Növényzete, illetve állatvilága szegény, éghajlata szubtrópusi. Egyedüli híressége a mintegy 900 fennmaradt monumentális kőszobor, helyi nevén moai. A sziget nagy része a Rapa Nui Nemzeti Parkhoz tartozik, ami a világörökség része. A bemenetel a parkba nyolcvan dollárba kerül, és persze minden valamire való látványosság a parkban van, hiszen a lakosság fő jövedelmét a turizmus alkotja. A sziget vulkanikus eredetű, és ma sem egyértelműen tisztázott, hogyan kerültek oda az őslakosok.
Egy modern elmélet szerint a polinézek Taiwan szigetéről indultak, eljutottak Pápua Új-Guineába, onnan pedig vagy a Gambier-csoport Mangareva szigetén, vagy a Marquesas szigeteken keresztül jutottak ide. Sok lelet utal arra, hogy eljutottak Dél-Amerika partjaiig is, ahonnan az édes krumplit és építészeti technikát hozták magukkal. Érdekesség: az úgynevezett madártánc csak itt és a Titicaca-tó mellett ismert. Egy biztos, akár Dél-Amerikából, akár Polinézia északi vagy nyugati részéről jöttek, kitűnő hajósok és halászok voltak lélekvesztő csónakjaikon ilyen hosszú útra elmerészkedni. Jelenleg a mintegy hatezer lakos fele vallja magát rapanuinak, illetve helybelinek.
A Húsvét-szigetet szobrai – moai – teszik egyénivé, rejtélyessé, ezek nélkül valószínűleg senki se jönne ide a világ végére. Habár e szobroknak az eredete és jelentése nincs egyértelműen meghatározva, az egyik elfogadott elmélet szerint a meghalt ősöknek állítottak velük emléket, s hitték, hogy azok szelleme megvédi településeiket. A sziget északkeleti részén (Rano Ruraku) kitűnő minőségű kő létezett, mely megfelelt a hatalmas szobrok készítésére. S ahogy ezen a tájon a dolgok általában nem egyértelműen ismertek, azt sem lehet tudni, a szobrok hogyan jutottak el a sziget különböző részeire. Az egyik elmélet szerint a szigeten található pálmafák törzsét használták görgőknek, így szállították a szobrokat. Ne felejtsük azonban hogy ezek a szobrok hatalmasok, egyesek elérik a 21 méter magasságot, súlyuk pedig 250 tonna. E művelet végül teljesen kiirtotta a pálmafákat, manapság a sziget teljesen kopár.
A Húsvét-szigetek Chiléhez tartozik, ennek megfelelően a házak kétfélék: kicsik vagy picik, és általában élénk színűre festik őket. Persze vannak kivételek is. Közútból van mindenféle, köves, aszfaltos, jó része azonban kövezetlen. Teherforgalom nem létezik, a turizmusnak így is megfelel. Aránylag sok a bérelt autó, a motorkerékpár és a vad ló. (Vigyázni kell, mert nagyon sok van belőlük és kiszámíthatatlanok.)
Aho Ko Te Riku.
Hanga Roa főváros mellett érünk partot. Hanga Roa a sziget egyetlen városa, és európai standard szerint kis jóakarat kell hozzá városnak nevezni. De mivel a civilizáció ide is eljutott, még börtöne is van, jó kicsi az is. A várost hamar elhagyjuk, hatalmas porfelhő jelzi, hogy ott jártunk. Rövidesen megérkezünk első megállónkhoz, Tahaihoz. Egyik oldalon a megszokott árusok emléktárgyakkal, elvétve egy-egy ház az óceán partján pedig a várva várt moai. Az első Aho Ko Te Riku névre hallgat és ez különlegesebb, hiszen csak ennek vannak szemei. Kissé arrébb egy egyedüli Ahu Tahai illetve még öt moai Ahu Vai Uri, ezek sokkal gyengébb állapotban vannak. Mindegyik moai egy talapzaton áll (neve ahu), vagy legalább kövekkel van elkerítve. Ezekre nem szabad lépni, szent helyekként tartják számon őket.
Rano Raraku
Következő megállónk a sziget ellentétes keleti oldalán van, így legalább átfogó képet kapunk a szigetről. A hely egy dombon van: a Rano Raraku az egykori kőbánya, ahol a szobrok készültek. Mintegy 397 moai található itt a faragás különböző állapotában, és lehet, hogy még több elásva. Mintegy két évre volt szükség, hogy egy csapat kőfaragó egy moai-t elkészítsen egy szobrászmester irányítása alatt. Utána pedig következett a még mindig vitatott elszállítási mód a sziget különböző részeire.
Rano Raraku
Miközben nézzük a szobrokat, ne feledjük, hogy a valóságban sokkal nagyobbak, mint látszanak, mintegy harmadrészük látszik ki a földből.
Érdekes megjegyezni hogy egy itt élő baktérium típusból állították elő a Rapamicyn nevü antibiotikumot melyet a szervátültetésekkor használnak hogy elősegitse a beültetett szervek asszimilálódását.
Sok a látnivaló, de időnk nagyon rövid, úgyhogy indulunk következő megállónkhoz Tongariki-hez, mely az óceán partján van. Szintén a szárazföld fele néznek a szobrok, állítólag azért hogy megvédjék az ottlakókat a rossz szellemekkel szemben. Talán az egyik legszebb példánya a Húsvét sziget szobrainak, egy 220 m hosszu talapzaton – ahu- 15 hatalmas moai emelkedik a magasba. Valószínűleg a faragás különböző periódusaiból származnak.
Ahu Tongaricki
Utolsó megállónk a sziget északi részében található Anakena beach. Valamikor régen, több mint 1300 éve ide érkeztek és telepedtek le a polinézek. Manapság ennek semmi nyoma nem maradt, a hely egy egyszerű déltengeri strand, egy pár pálmafával melyeket Tahitiból importálták a hatvanas években. A strand kiemelkedő alakja az Ahu Nau Nau.
