a kankalinról avagy az irodalmi határokról
Hogyan látod a közelmúlt hazai irodalmi hagyományainak kérdését? Kikre építhet leginkább a jelen, kinek az életműve érdemelne meg egy alaposabb újraértékelést?
Ne vedd zokon, de ellentétet látok a kérdés feltevésében. Van-e a közelmúltnak hagyománya? Egyáltalán: mi a közelmúlt és mi a hagyomány? Hol kezdődik és végződik az egyik, hol a másik? Lehet-e a folyót lefolyt, most folyó és folyandó részre felosztani? Szerintem minden ma él, ha jelenünkre közreható ereje van. Vörösmarty Mihály számomra nem hagyomány, hanem termékenyítő mai valóság. Irodalmi kultúránk határvonalakkal való felszeletelését nem tartom egészségesnek. Olyan ez, mintha a tíz évelőtt elvirított és a ma virító kankalinról megkülönböztetéssel akarnánk beszélni. Az irodalom ágya szerintem kizárólag az élet valósága. És az életnek a törvényei éppoly változatlanok, mint a kankaliné. Ne bélyegezd ezt az álláspontomat maradiságnak. Csupán óhajnak a mesterségesen emelt határvonalak lebontására.
Ha korunk törekvéseinek fejlesztésére hasznosak történelmi múltunk nagy példái, mai irodalmunk miért ne táplálkozhatna saját múltja nagy példáiból? Elég sokat hallgattunk Gozsdu Elekről, aki pedig itt élt velünk és közöttünk, s egy olyan világot ábrázolt éles realizmusával, amit forradalommal kellett testünkről lehántani, hogy jövő feladataink irányában tovább tudjunk fejlődni. S azért ne legyen közelmúltilag miénk, mert 1919-ben halt meg? Vagy… Még most is konokul hallgatunk Fábián Gáborról, a Cicero- és Ossian-fordítóról, hazai talajunk nagy fiáról, Kisfaludy Károly, Arany János, Kölcsey Ferenc. Vörösmarty Mihály közvetlen megihletőjéről. Vagy… a pankotai születésű és Temesváron évtizedekig tanárkodó Csiky Gergelyről, fél életét itt töltött Berczik Árpádról, Pesthy Frigyesről. Petelei Istvánról írunk, őróluk nem? Azt gondolnánk talán, hogy forradalmi nemzedékünknek nincs szüksége gyökereinek ismeretére? Föld mélyében felejtenénk örök értékű kincseinket? Erős a gyanúm, hogy hazai magyar irodalmunk területeket hanyagol el, s igy leszűkíti kultúrájának tápláló vizeit.
De nem tudom, arra a kérdésre válaszoltam-e, amit feltettél? Ha a közelebbi irodalmi hagyományról, közkeletű nyelven szólva a két világháború közötti haladó hagyományunkról akarod véleményemet hallani, a jelenre nézve hasznosnak találnám, hogy a ma még élő szemtanúkat egyenként kérnénk fel, írnák meg kissé elmélyedtebben benyomásaikat, például a marosvécsi helikoni találkozókról, amelyek mégiscsak fordulópontot jelentettek fejlődésünkben. Igen érdekes mozaikmű bontakozna így ki. Véleményem szerint ma még elégtelenül száraz és felületesen általánosított képünk van hazai irodalmunk e fontos szakaszáról, ami hazánkban másfél évtizedig képviselt egy kollektív egymásra találást. Nem a folyóiratról és nem a könyvkiadóról beszélek, hanem Vécsről magáról, aminek irodalmi szerepe ma még fel nem tárt. S ennek keretén belül érdekes volna a résztvevőknek színes monográfiája.
Vagy hogy ha még itt is félreértettem volna a feltett kérdést, elfelejtettük sorainkba iktatni és a Romániai Magyar Írók sorozatában újra megjelentetni s újra kiértékelni az Aradon a múlt évtized közepén elhunyt Serestély Béla életművét. Ez annál is nagyobb hiány, mert a 80-as évek kontingenséhez tartozó Serestély elsők között tudott beilleszkedni a modern költészet folyamába.
Nyilatkozz az időbeosztásról, egyéni módszeredről. Hogyan lehet lépést tartani a korral, a változó világgal?
Bizony erre már a fajsúly szempontjából kell válaszolni. Annak az embernek, akinek sok a dolga – kevés az ideje. Vigyáznia kell tehát, hogy ne kapkodva cselekedjék. A tervek sokaságában elsőbbséget kell adni annak, ami a ma érdekében a legfontosabb. Célirányosságra kell törekednünk. Fennáll ez íróink összességére is. Hatalmas világ építésközpontjában állunk. Az írás ma nagyobb felelősség, mint bármikor. Ez szabja meg tartalmunkat, hangunkat, s hangunk átvitelének eszközét: megnyilatkozási formánkat.
Az utóbbi időben megjelent kritikai, elvi jellegű cikkek szerzői közül kikkel vitatkoznál a legszívesebben?
Jelentkező ellenlábasommal.
Véleményed, tapasztalatod szerint alkati kérdés-e az író közéletisége, közéleti szereplése?
Már maga az írói tevékenység is közéleti szereplés. Minél inkább azonos a közélet érdekével, alkata annál indokoltabb.
Milyen a munkakedved? Min dolgozol éppen?
Munkakedvem nagy. Az a baj, hogy terveim zsúfoltsága – akadály. Így hát tervteljesítés híján még mindig lírai versek röppennek ki tollam hegyéről.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 34. számában, 1973. augusztus 24-én.