„Az ideológia! Az adja meg az áhított igazolást a gaztetthez, az adja a kellő kitartást, szilárdságot a gazembernek.” Alekszandr Szolzsenyicin: A Gulag-szigetcsoport
Évekkel ezelőtt volt egy hallatlanul izgalmas találkozónk és beszélgetésünk egy kiváló professzorral, a Nemzeti Bank volt elnökével. A gazdaságról, de közben másról is. Az ideológiáról.
Az ideológia az, amire egyre többet költ a kormány, az ideológia és a propaganda, abba fektetnek. Bod Péter Ákos szavai voltak ezek, az előadás utáni beszélgetésben hangzott el a fenti kijelentés, és a professzor az ideológia-csomag részeként említette a sportot, az egyházakra fordított pénzt, a médiaköltést és a Tóth Gabi-féle kultúrát, bár említhette volna Győzikét is…
Az irodalmi Nobel-díj esélyeseként számon tartott, és a külföldi elismerésekkel elhalmozott magyar írót a hatalom részéről sajnálatos módon senki nem köszöntötte születésnapján, – nem volt a kormányzati naptárakban a kerek évforduló.
A sport mára ideológia lett, a vallás politikai felhasználása, a politikai kereszténység természetesen ideológia, – hiába van törvénybe iktatva az állam és az egyház szétválasztása -, a bérborzokkal teli, a szovjet kommunista pártlapot, a Pravdát lepipáló kormánysajtó cikkei csöpögnek az ideológiától-propagandától, amely a négy láb jó, két láb rossz szinten mozog. A kultúrában az egymillióan vannak a Kossuth téren szpíkere és a többi „harcostárs” viszi a prímet, egyre lejjebb és lejjebb.
Szociális célokra, az oktatásra, az egészségügyre arányaiban egyre kevesebb jut, a bérek értéke csökken, szép lassan az utolsók leszünk a térségben, miközben az ország vonatát vezető masiniszta a gőzt a sípra ereszti, hangosan hirdetve, hogy mily nagyszerű lesz ez a lokomotív, hogy neki mindig igaza van, hogy olimpia kell ide, és idegen ügynök, aki megírja az igazságot a rendszerről.
A vonat lassan megáll, de az első osztályon ülők továbbra is nagyon kellemesen érzik magukat, mert nekik így is jól megy, hisz a pénzüket már régen nem itt fialtatják, és legfeljebb átszállnak egy kínai szuperexpresszre…
Már idéztem Szolzsenyicint, a szovjet-kommunizmus egyik legkeményebb bírálóját, aki maga is megjárta a szibériai büntetőtáborokat, a Gulág szigetcsoportot, és aki a saját bőrén tapasztalta, mi adja az erőt a gazsághoz: az ideológia! Az adja meg az áhított igazolást a gaztetthez, az adja a kellő kitartást, szilárdságot a gazembernek, de álljon itt hosszabban is:
„Bárcsak ilyen egyszerű lenne! Bárcsak lennének a rossz emberek, akik valahol ármánykodva űzik gonoszságaikat, nekünk pedig csak annyi lenne a dolgunk, hogy elkülönítsük őket a többiektől, és elpusztítsuk őket. De a Jó és a Rossz közötti választóvonal ott húzódik minden ember szívében. És ki lenne hajlandó elpusztítani a saját szíve egy darabját?” „Ahhoz, hogy az ember valami gazságot cselekedhessen, mindenekelőtt az kell, hogy tettét jónak, vagy értelmes, törvényes cselekedetnek foghassa fel.
„Az ember természete olyan, hogy tetteihez feltétlenül igazolást kell találnia. Macbeth igazolása gyenge volt – ki is kezdte a lelkiismeret. De Jago is ártatlan barika. Shakespeare hőseinek fantáziája, lelki ereje nem bír el többet pár tucat hullánál. Mert nem volt ideológiájuk. Az ideológia! Az adja meg az áhított igazolást a gaztetthez, az adja a kellő kitartást, szilárdságot a gazembernek.”
